Az angol haditengerészet egy ifjú tisztet küld a madagaszkári kalóz „Testvériség” felderítésére, hogy felszámolhassák őket. Kemény próba oda bejutni, és életben maradni. De arra senki nem gondol, hogy egy tüzes természetű amazon lesz a legfőbb veszedelem…
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Errol Flynn régi idők régi típusú ikonja – esetében a férfiideálok, színészekkel szembeni elvárások változása fokozottan észrevehető, miközben karaktere, az általa megtestesített karddal hölgyeket megvédő és hágcsókon akadályokon átlendülő protagonista alapvető hatással volt az őt követő évtizedek hasonszőrű, de rendszerint rétegzettebb, érdekesebb, sokszor esendőbb, azonosulásra alkalmasabbá tett hőseire. A legfőbb kérdés tehát bármelyik produkciója kapcsán az, hogy az adott filmben általa megformált főszereplő képes volt-e kiállni az idő próbáját, tud-e a modern nézőre ma is hatást gyakorolni vonzereje, helytállása, nemessége.
Elkeserítő válaszom a Kalózlobogó alatt kapcsán a nem, de rögtön ellenpontként érdemes jelezni, hogy minden más viszont igen.
A kötelező körön túlesve: Errol Flynn nem nagy durranás ebben a moziban, legfőképp talán azért, mert színészi játéka és fizikai megjelenése ekkor és itt már inkább méltóságteljes, de semmi esetre sem központi mellékszerepek eljátszására tenné őt alkalmassá. A mozi mai szemmel természetesen minden ízében old school, teljes szívvel rajongani érte valószínűleg gyerekfejjel tudtunk volna maximum, de akár Maureen O’Hara erős és férfiak ellenében hatásosan, erővel fellépő női karaktere, akár Anthony Quinn önfeledten átélt és a gyermekmesék világából a modern mozis antihősök felé tekingető főgonosza köröket ver Flynn egydimenziós, ekkor talán már leginkább a flynnség legendájára és két évtizedes népszerűségére alapozó játékára.
Máskülönben mint régimódi kalózos kaland bárkinek bejöhet ez a film, aki képes máig is nosztalgiázni egy Sandokan epizódon, vagy valamelyik klasszikus swashbuckler mozin. A történet akár ha egy Delfin-könyvből érkezett volna, de hát azoknak is megvolt a maga bája és helye az irodalmi élményeinkben, fantáziánk formálásában. 1952-es kivitelezéséhez képest a filmezés szép, egyébként színes, és bár az épített díszletek néha látványosan majdnem összedőlnek a szereplők alatt, ennek a műanyag univerzumnak is megvan a maga sajátos esztétikája, ízlésessége, le merem írni, patinája. Marueen O’Hara combcsizmás outfitje igazából máig is figyelemfelkeltő lehet a férfi nézők számára, de Anthony Quinn fiatalabb, gonosz kiadása is megérhet egy misét az ellenkező nemnek.
Semmi esetre sem rossz, de kétségkívül régimódi film egy ma már kétségkívül kevésbé vonzó/érdekes főszereplővel az élen. Flynn oldaláról nézve a dolgot talán inkább filmtörténeti érdekességként kéne rá tekintenünk, de szerintem bárkinek lehet keresnivalója ennél a filmnél, akinek szép emlékei vannak mondjuk a Cartouche-ról, a Guy Williams-féle Zorro sorozatról, vagy Gérard Philipe Tulipános Fanfanjáról…
Mr_White
Ha csak egy kis könnyed szórakozásra vágysz – akkor se ezt a filmet válaszd.
Quinnen kívül mindenki ripacskodik, a történetnek se füle, se farka, bosszantó fércmű az egész.
