Várólistára tette 19


Kiemelt értékelések

Chriss 

Nem egészen erre számítottam, de a csalódásom kétirányú. :) Nagyon fontos, hogy a háborús bűnösök elnyerjék büntetésüket, és vannak emberek, akik láthatatlanul – vagy mégsem annyira – igyekeznek előkeríteni őket, hogy majd a bíróságon feleljenek tetteikért. Hát… az alaptörténet nagyon tetszett, mozgalmas is volt és kellő drámát is kaptunk, ami várható volt, hiszen a második világháborúnak épphogy csak vége, és a túlélők összetörten próbálnak meg valamit kezdeni megcsonkított életükkel, amit a németek tönkretettek. :( A nácik, mikor már látták és érezték, hogy szorul a hurok, vitézül elmenekültek. De szerencsére nem mindegyikük jutott messzire :) Adott egy csapat holokauszt túlélő, és egy kissrác, aki az édesapja miatt szeretne bosszút állni. Persze mindegyiküknek van épp elegendő indoka arra, miért is csaptak fel náci-vadásznak. Én mélyen együttérzek velük. Azonban szervezettségük hagy némi kívánnivalót maga után. Ők korántsem olyan szervezettek, mint azok, akik Adolf Eichmann-t elkapták. Akcióik néha félre is siklanak, és nem tudtam eldönteni, hogy ez a dramaturgia mélységét szolgálja, vagy a forgatóköny hiányosságai miatt történik. A feszültség adott, ezzel nincs probléma. A színészi játék pedig zseniális, már-már Oscar-gyanús, főleg Blanca Suárez brillírozik. Olyan mély átéléssel alakítja Isabel karakterét, hogy nem egyszer elbőgtem magam. De nem csupán az ő visszaemlékezésein folytak a könnyeim, mert a borzalmakat sok szájból hallhatjuk. Vannak, akik kérkednek vele, vannak, akik átélik. A fájdalom itt is elemi erővel szorította a szívemet, és a harag ugyanúgy ömlött felszínre belőlem, mint mikor a Fedőneve: Héléne-t olvastam. Az érzelmi oldala is rendben van a sorozatnak, nem túloz, és sehol nem válik erőltetetté. Az openingje is bizarr, nem finomkodik, ahogyan a képsorok sem. Lelkileg elég megterhelő, mert az igazságtalanságot nehéz elviselni, főleg ha az ekkora méreteket ölt. Én nem tudom, lesz-e folytatása, de gyanús, mivel nem minden nácit sikerült oda küldeni, ahová való. Kap azért lezárást, de mégis simán el tudok képzelni még néhány évadot. Remélem, a Jaguárok folyamatosan fejlődnek, és sikerül elérniük a céljukat, ami nem más, mint a fasizmus gyökerestől való kiirtása. Hajrá! :)

Theana 

Érdekes volt a megtorló bosszúhadjárat koncepciója, amit igyekezett belehelyezni a második világháború utáni környezetbe, amelyből nekem csak az érzelmi és ideológiai válság jött át, de azok példásan. A sok nemzetközi támadó és lehúzó kritikát én nem látom jogosnak vélni Blanca Suárez esetében, mert itt pont előnyére vált a kifejezéstelen sémaarc. Engem nagyon megviselt a játéka, ahogyan Isabel szinte állandóan visszafogta magát a végső célja érdekében. Várt és csak várt, mint egy éhes fenevad, hogy a tökéletes időpontban csapjon le áldozatára. Én ezt láttam a szemében és az arcára írva is. Vele a középpontban láttam a promókat és a plakátokat, és noha ő egy fontos kulcsszereplő, nem ő a fő karakter, aki egyben tartja a csapatot. Ez egyértelműen Lucena: tipikus vezetőalkat, akiben mindenki megbízik. A hideg és határozott külső mellett igen meleg személyisége van, így érthető, ha normális környezetről beszélnénk, de ezek az emberek mind hitüket vesztett bizalmatlan túlélők, ezért egy kissé homályos maradt ez a vonal, hogy mi is a bizalom alapja; talán a közös megtorlásvágy és ez mindent felülírt.
A hitevesztett ideológiai zavart nagyon jól átadja az első pár részben, amelyre építkezik a továbbiakban. Addig az adott behatárolt korszakokat mindig áthatotta valamilyen eszme, amely megadta a kor értékrendszerét és életmódját, azonban ez a világháborúk után teljesen felbomlott és nem lehetett miben kapaszkodni. Mindenki úgy igyekezett feldolgozni a traumáit, ahogyan tudta, spoiler.
A dinamika egy kicsit vontatott volt nekem. Amíg „vadásztak”, addig nagyon pörgött, alatta a fura zene is erre apellált, majd próbált foglalkozni a karakterépítéssel is, de nekem egy kicsit túlzsúfoltra sikeredett ez a 6 rész, miközben van egy kis hiányérzetem is. Sajnálom, hogy csak ilyen epizódszámú és ennek a sorozatnak is epekednie kell a folytatásért, amikor alapból lehetett volna egy kicsivel összetettebb, ezzel együtt hosszabb is, hogy jobban kiforrjon, mert szerintem ez egy középszerű, de jó kezdet. Épp csak kiderült, hogy miért hívják így magukat.


Hasonló filmek címkék alapján