Idióták (Aranyszív trilógia 2.) (1998) 67% 41★

Nos, boldogtalan vagy? Legyél inkább idióta!

Vinterberg szenzációs dogma-filmje (Festen) után Lars von Trier sem okozott csalódást. Ahogy később utánanéztem, sokan sokféleképpen fogták meg a film üzenetét, a legtöbben pedig (sajnos) csak az idióta cselekedetekig láttak. Számomra azonban ez a film jóval több, mint puszta idiotizmus, vagy az értelmi fogyatékosok helyzetéhez való hozzáállásunk kritikája.

Karen, a főszereplő teljesen váratlanul, jóhiszeműségétől vezérelten jut be az „idióták” közé, egy teljesen új világba. Az „idióták” sokféle ember szedett-vedett csoportja, akikben egy a közös: keresik a bennük rejlő bolondot. Mindeközben egyetlen, ami fontos: jól érezni magukat. Nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk, fő a polgárpukkasztás, a társadalom által felállított szigorú szabályok határainak feszegetése, áthágása, és egyfajta görbe tükör állítása a világra.

spoiler

Karen nyitott lelkű külső szemlélőként keveredik bele a történetbe, ahova minket is magával visz. Egy felhőtlenül (?) boldog világba, ahol megszűnnek a hétköznapok gondjai. Senkit nem érdekel, honnan jöttél és miért vagy ott. A benned rejlő kis idióta szabadjára engedése az egyetlen feltétel.

spoiler

spoiler

A film végére pedig már magam is elgondolkoztam: most akkor ki az idióta? Nem-e a mi merev, begyöpösödött világunk őrjít meg minket? Nem-e tiltott (valamilyen szinten), hogy mindig boldogok legyünk?

Azok számára, akiknek pedig az egész csak az idiótáskodásról szólt, a film egy számomra más megközelítésű értelmezése: talán nem lehet, hogy valaki számára épp mi, a mókuskerékben tekerő, örökké dolgozó, különböző szerepek mögé bújt szürke emberek, nem lehet, hogy épp mi lennénk az idióták?

Egy biztos, most sem kellett csalódnom kedvenc dán filmrendezőmben; sosem földhözragadt vagy sablonos, bámulatosan sokszínű, mindig erős, és valljuk be, botrányosan közvetlen eszközökhöz nyúl ahhoz, hogy az emberi lét legmélyebb belső vonásait tárja fel előttünk.

Néha szeretnék most már én is úgy, mint Katrine eltűnni. És idiótának lenni.

9/10

Adtam volna 10 pontot is, de többször is jól észrevehetően belelógott a mikrofon a képbe, néha az operatőr is látszott, ami elvette azt a természetes érzést, amire alapvetően számítottam.
Aki tudja, eredeti nyelven nézze, a szinkron egyenesen borzalmas, de nekem nem volt más választásom. No meg persze az eredeti hang elengedhetetlen kelléke a hamisítatlan dogma-élménynek.

Ez a film annak idején teljesen kiborított (nyilván valahol ez is volt a célja). Normális, ép emberek úgy tesznek, mintha nyáladzó, szerencsétlen, idióták lennének. Ezt nem csak maguk között kellett előadni, hanem kimenni az utcára, hazamenni a családhoz és ott nyálat folyatni meg degenerált módon viselkedni. Persze, a reakciók előre kiszámíthatók, mindenki meglepődik, hogy mi lett az amúgy normális ismerősükkel. Baromság, értelmetlenség. Csak felhúztam magam ezen akkor is, most is…

Érdekes volt, de jó volt látni, hogy van ilyen is és ezzel nincs is semmi baj szerintem.

Csak azért kap 3 csillagot (és még azt is soknak érzem), mert Nikolaj Lie Kaas játszik benne. És ennyi! Komolyan ez valami szörnyű volt!