Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett az El Royale-ban, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására… mielőtt végleg elszabadul a pokol.
Húzós éjszaka az El Royale-ban (2018) 219★
Képek 13
Szereposztás
Kedvencelte 12
Várólistára tette 138
Kiemelt értékelések
Tetszett, elég csavaros sztori volt, a szereplők is jók voltak, bár Dakota Johnsont nem bírom. Se ebben, se a szürke ötvenben sem. De a többiek jók voltak, főleg Chris Hemsworth, csak kár, hogy nem az elejétől kezdve jelent meg a filmben. :-D A szerepét nagyon bírtam, és a mozgását is. A zenék is jók voltak, a csajszi szépen énekelt, tuti újranézős lesz majd. :-D
Kétségtelen, hogy a Húzós éjszaka az El Royale-ban egy váratlan fordulatokkal megtűzdelt kalandban lehet részese a nézőnek és bár a filmet tekintve több másik hasonló hangulatú remekmű is beugrik mégis tud újabb meglepetéseket okozni. Amíg pedig kénytelenek vagyunk várni, hogy újra Tarantino lázban égjünk a jövőre mozikba érkező Volt egyszer egy Hollywood kapcsán, addig hiánypótlás gyanánt tökéletesnek minősül a stílusra éhezők számára. Részletesebben az oldalunkon olvashatjátok a teljes beszámolót. : http://filmdoboz.hol.es/…
Olyan jól indult, magával ragadó hangulattal, remek szereposztással, zenékkel, plusz eleve imádom az ilyen puzzle-ösen felépített sztorikat is, szóval minden esély megvolt rá, hogy egy erős 8-10 környéki értékelést kapjon a végére, de nagyon rosszul játszotta ki a lapjait. Nagyjából már a film közepére minden darab a helyére kerül, s Hemsworth karakterének belépésével egyszerűen egy kiszámítható, túlnyújtott huzavonába torkollik az egész. Szomorú, hiszen érdekes volt az állandóan hőst, vagy jófiút alakító 'viking istenünket' kivételesen egy negatív karakterként látni, illetve a Szürkével ellentétben itt Dakota Johnson-tól se kapartam a falat. Nem járt ilyen jól Rose (Cailee Spaeny) figurája, aki kb. péklapátért kiáltott a viselkedésével, de legalább Jon Hamm ismét bizonyította, hogy remek klasszikus / nyomozó Batman lehetne, ha egy idősebb kiadásban is.
Összességében tehát egy menthető darab lett volna, ha picit rövidebbre vágják, vagy legalább tesznek valami igazán elmebeteg csavart a befejezés közelébe, ami majdnem meg is történt. spoiler
Vicces egyébként, hogy Jeff Bridges a Tron után itt is egy Flynn nevű pasast alakít.
Nos ez a film nem tartozik a jó filmek közé.
Érdekes, végig néztem, lekötött, de tipikusan olyan, ami vagy tetszik, vagy nem. Nincs arany középút.
Miles volt a kedvencem, őt nagyon sajnáltam, bár méltó befejezést kapott. spoiler
Az Atya nagyon unszimpatikus volt sokáig, de aztán megkedveltem.
Sok dolgot nem értettem. Jó pár ötlet nyitott maradt, várt volna folytatást.
Nem volt egy nagy cucc, de egyszer nem bánom, hogy megnéztem.
Drew Goddard egy nap fogta magát elolvasta a Tíz kicsi négert, megnézte az Aljas nyolcast meg a Grand Budapest Hotelt és este sikerült össze-vissza álmodnia mellé = ez a film. Emellé még kapunk egy adag karaktert akik olyanok mintha az író leselejtezte volna őket egy előző filmjéből mert túl egysíkúnak vagy klisésnek bizonyultak vagy nem lehetett a történetüket egy filmben rendesen bemutatni, aztán egy alkotói válság közepén elővette a kis noteszét és bele írta őket egy filmbe. Ennek persze az az eredménye, hogy van 5 vagy 6 darab cselekmény szál amit kb 2,3 mondatba bele lehetne sűríteni, egyik sem abszurd, vicces, vagy úgy igazán szomorú mert olyan mintha egyiket sem érzéssel írták volna, hogy ez egy karakter hanem inkább úgy, hogy ez egy plot point. spoiler Detto Billy Lee karaktere szerintem Hemsworth rém kaki választás volt a szerepre meg egyértelmű, hogy az ő szála Rose szálával együtt csak tiszta shock value akart lenni. A pap, az énekes meg a portás meg csak azért vannak ott, hogy mégis csak legyen akik rendesek, meg akikkel együtt érzel spoiler
Az a fajta film ahol egyértelmű mikor kellett volna meglepődnöd de meglepődés helyett csak egy szomorú sóhajt meg egy „most meg kellett volna lepődnöm?” sort tud kicsikarni az emberből.
Van benne egy két okosabb jelenet de azok sem mentik meg. Nekem legjobban a set design tetszett az egész filmben. Az a tipikus esete a lehetett volna jóval jobb filmnek (ha egy kicsit megnyírbálják a karaktereket és mondjuk van annyi vér bennük, hogy kicsit sötétebb film legyen). Plusz pont, hogy Xavier Dolan benne volt a filmben (kb ez volt az egyetlen dolog amin meglepődtem) legalább eszembe jutatta, hogy vannak még jó rendezők jó filmekkel (◕︵◕)
Annyira lassú volt….
tuti nem Tarantino rendezte?!
Mr. Hemsworth kockái azért ott voltak….
Hűh. Hát nem tudom…
Barátommal két részletben néztük meg és az első rész egy fél órát ölelt fel, és az teljesen felcsigázott minket, mert annyi lehetőség nyílt úgy a folytatásra és izgultunk, mi lesz a szereplőkkel és a többi.
De aztán kaptuk ezt.
Nem tudom.
Nem erre számítottunk. Szerintünk/szerintem többet ki lehetett volna belőle hozni vagy máshogy is meg lehetett volna csinálni.
Egy csillagot alapból levontam, mert Billy egy olyan szereplő, ami abszolút nem Chris Hemsworthoz illik véleményem szerint. Jól játszotta meg minden, de valahogy nem áll neki jól ez az idétlen hippi pszichopata stílus. spoiler.
A testvérek… Nos, azok sem voltak igazán toppon épelméjűség tekintetében, amit én meg is értek a múltukra tekintettel, de azért ez nekem durva volt, hogy spoiler.
A papról a „poént” lelőtték az előzetesben, hogy spoiler. Persze a sztorik róla izgisek voltak, de azért na, az ilyet nem illik már egyből lelőni.
Darlene karaktere tetszett. Sajnáltam is, mert nagyon tehetséges nőként mutatták be, akit nem nagyon értékeltek, de ennek ellenére olyan erős és bátor személyisége volt a filmben, amit szerintem eléggé tiszteletreméltó.
Az ügynök, akinek sajnálom, de nem emlékszem a nevére, szimpatikus karakter volt, főleg mivel már láttam más filmben is játszani, de lelombozott spoiler. Róla viszont szívesebben megtudtam volna több dolgot is.
És talán utolsónak hagytam a mi kis Miles Millerünket. Hát őt tényleg csak sajnálni tudom. Egész végig azt hittem, hogy spoiler. Egyszerűen annyi mindenen átment, amit ép elmével az ember nem bír ki. Szerencsétlent mutatták is, mennyire belebetegedett ebbe az egész perverz-hotelba. Őt sajnáltam a legjobban.
Na valamit tisztázzunk rögtön az elején: ez nem egy pornófilm. Ismétlem ez nem pornó!
Már ha valakit félrevezetne a félrevezető (magyar) cím… >_>
Lol, csak viccelek.
Hát, lehet a rakott krumpli miatt, de én elég hamar bealudtam rajta. Fél óra környékén eszméltem, de mivel nem egyedül néztem, nem tekertem vissza. Amit aztán a később látottak alapján nagyon jól is tettem.
A képi világa nem rossz, bár néha már túl beállítottnak véltem. Van benne 1-2 jó, de felejthető szám. Bírtam, mikor a szektavezér azzal volt a papnak, hogy gyűlöli a papokat. Meg az a határ dolog is jó volt benne. De így ennyi.
A sztori nem kötött le, pedig egész érdekesnek indult, de ahogy halad előre, egyre kiszámíthatóbb, a végén meg már azt is tudod előre, mit fognak mondani, nem még, hogy ki mit csinál majd… =_=
A szereplők közül senkivel sem tudtam azonosulni, szóval… :s
Nem tudom igazán megmondani, hogy mi volt ez. Leginkább az az asszociációm támadt, hogy akartak csinálni egy új Blöfföt, de csak a lövöldözést sikerült megtartani, és a sztorinak az égvilágon semmi értelme nem lett. Meg az, hogy Drew Goddardnak keletkezett egy k.jó helyszínötlete (de tényleg, mennyi lehetőség van abban a megfigyelőfolyosós hotelben, gyakorlatilag bármilyen filmműfajban!), aztán jól beszívott, összeírt egy bad tripet, majd mikor magához tért, kicsit meggereblyézte, hogy nagyjából összeálljon filmmé.
Sajnos csak nagyjából. A moziból hazafelé tartva az első öt kilométeren, egy lendületből feltettem vagy huszonöt kérdést, amire a filmből nem kaptunk választ. Mi a funkciója annak, hogy a szállodát kettészeli a két állam határa? Mit nyomozott a különleges ügynök? Ki volt a videófelvételen? Milyen szektát vezet Gyíktestű Thor? Kit ölt meg Rosie? Mi a funkciója Miles háborús élményeinek? Mi van a lányok apjával, mi értelme volt annak a jelenetnek, mikor az ágy alá bújtatta a húgát?
Mi értelme felvetni ilyen dolgokat, ha aztán az égvilágon semmit nem kezdünk velük?
Nagyon vártam, hogy a végén lesz valami nagy csattanó, egy arculcsapás, egy valami… de nem volt, csak klisés módon vége lett a filmnek. Egyébként amíg tartott, addig szórakoztatott, nevetni is lehetett rajta, meg ijedezni is. És megvan a sajátos bája annak is, mikor az első két halálos lövéstől még megijed az ember, a többi nyolc hullán meg már csak röhög. Ötletes volt a több nézőpontos, időben ugrálós, flashbackes cselekményvezetés is, de aztán a végén ezt is túltolták, mikor a lövöldözős-menekülős jelenet feszültségét egy az egyben kinyírták egy lassú és funkciótlan háborús flashbackkel. Az acapella éneklős részek nagyok jók voltak, nem tudom, hogy ez Cynthia Erivo érdeme, vagy más énekelte fel, de akárki is, baromi szép hangja van, és a zenék meg amúgy is egyedi hangulati aláfestést adtak a filmnek. A You can't hurry love-os jelenet meg kifejezetten király lett, látványra, hangzásra és feszültségre is. A látvány, a színvilág is tetszett, az tényleg össze volt rakva (a cselekménnyel ellentétben). A karakterek sem voltak rosszak, bár ez inkább Flynn atyának, Darlene Sweetnek és Miles-nak szól. Hiába húzónév, Chris Hemsworth karakterében az volt a legszórakoztatóbb mozzanat, mikor a nyaklánca nem szándékoltan felakadt a mellbimbójára beszéd közben.
Még azt is el tudom képzelni, hogy horrornak vagy akcióvígjátéknak elég lett volna ennyi háttér, mert ott mások a szempontrendszerek, de thrillernek harmatosan kevés volt.