Hitler, ein Film aus Deutschland (1977) 90% 2★

Rendhagyó Hitler-életrajz, amelyet érdemes fejhallgatóval végignézni, mert a random bevágott és meglehetősen hangos Führer-beszédek esetleg felvethetik a gyanút a szomszédban, hogy titkos NSDAP-gyűlésen veszünk részt filmnézés helyett.

A négy részből álló film nem szórakoztatni akar, eleve kritikus a szórakoztató ipar működésével, valamint a tömegigények befolyásoló erejével szemben (Hollywood itt legalább olyan durva kritikát kap, mint a szovjet és a náci mozik cenzúrára épülő gyakorlata). Szóval a rendező (Sybenberg) vállalja, hogy filmje olykor unalmas, sőt, talán szeretné is, hogy egyhangú legyen. Nem akar nagy showt (mint Hitler, aki imádta a mozit, a szórakoztatást), alkotása hosszú színpadi monológokból áll, amelyeket valós vagy kitalált történelmi szereplők mondanak el, groteszk bábuk és tárgyak által körbevéve. Ezek a monológok egyszer eredeti forrásokra épülnek, máskor teljesen légből kapottak. Akár a történelmi tárgyak, amelyeket bazári árus stílusában kínálgat a nézőknek egy cirkuszidomár: SS-katonák szovjetek által kikapart szemgolyói, Hitlerjugendesek által megfojtott macskák, náci sperma stb. (Lásd a mintához: every régiséggyűjtő amúgynemnáci történelembolond, aki vadássza a 88-as hüvelyeket meg a vaskereszteket a Vaterán)

A monológok gyakran visszatérő eleme a náci miszticizmus, a demokrácia és a nácizmus kapcsolata, a művészi szabadság kérdése, s sokszor Hitlerről nem is esik szó. Vagy ha igen, akkor kritikaként jelenik meg az utókor iránta való felfokozott érdeklődése (szinte már alapszabály, hogy a populáris történelmi magazinokba mindig kell egy Hitleres vagy nácis cikk, hogy jobban pörögjön az eladási szám). Például Hitler volt testőrének visszaemlékezéséből vagy fél óráig olvasnak fel részleteket arra vonatkozóan, hogy a vezér hogyan öltözködött és milyen ízlésficamokban szenvedett, miket evett az esti filmklubok közben, milyen bölcsességeket osztott meg stábjával. Egy alkalommal az elbeszélő meg is kérdezi a közönségét: ugye, unjátok?

Hitler persze nem hagyja, hogy távollétében beszéljenek róla és tettein kényelmes időbeli távolságból szörnyülködjenek a nézők, s az őt megjelenítő bábu egyszer fellázad a rendező ellen és elmondja a magáét (a magáé pedig megegyezik a rendező gondolatával is, úgyhogy csak részleges ez a lázadás). Hogy ő nem csak egy rémálom, poros történelmi ereklye, amely már a múlté. Ő győzött, mert ma is vannak világszerte hívei (üdvözli is őket, pl. Idi Amin afrikai diktátort; ám ma is elégedetten csettintene néhány Magyar Nemzetes vagy 888-as cikk olvasása közben), s ott van minden népirtásnál, cenzúrázásnál, terrorcselekménynél, rasszista szegregációnál.

A film figyelemreméltó, kicsit ellentmondásos törekvés Hitler demisztifikálására és a vele kapcsolatos (nem feltétlenül náci) attitűdök kritikájára. Ironikus viszont, hogy a rendező sem tudta végül teljesen távol tartani magától bábuját: Sybenberg nevéhez későbbi korszakából alkalmankénti masszív zsidózások fűződnek.