Hatsuyuki no Koi (2007) 11

Virgin Snow · 初雪の恋 (Hatsuyuki no Koi) / 첫눈 (Cheot Nun)
101' · japán, dél-koreai · romantikus

Min, a koreai fiú Japánba költözik édesapjával, aki fazekas. Egy nap a helyi szentélyben – egy apróbb baleset után – találkozik egy gyönyörű lánnyal, Nanae-val, aki tehetséges festő. Min első látásra beleszeret, és a szerencse mellé is szegődik, kiderül, hogy egy iskolába járnak. A nyelvi és… [tovább]

Képek 7

Szereposztás

Lee Joon GiMin Kim
Miyazaki AoiNanae Sasaki

Kedvencelte 3

Várólistára tette 16


Kiemelt értékelések

scheszti 

Nagyon furcsa volt a sok sorozat után filmet nézni, ráadásul Nanae-ből áradt a nyugalom. :)) Én mindig inkább olyan voltam, mint Min Kim: kapkodó, hebrencs és hirtelen :D

Olyan egyszerű szerelembe esni, néha egyetlen pillanat csupán, és az ember egészen elképesztően kezd viselkedni a szerelméért – Min például hirtelen mégis elkezd japánul tanulni, sőt, még apja fazekas mestersége iránt is érdeklődést mutat spoiler XDD
Megannyi suta, kedves, ártatlan pillanat, amit aztán kicsit összetör az élet.

Imádtam a gyönyörű tájat, a japán-koreai beszélgetéseket, rosszul voltam a hatalmas bicikli versenyektől XD, és nagyon drukkoltam a két fiatalnak, hogy ne hagyják magukat. <3
spoiler

Egyszerű, bájos-szépséges szerelmi történet. :)

krlany 

Kedves történet egy szemtelenül fiatal Lee Joon Gi-vel. És Miyazaki Aoi is nagyon jó volt a szerepben. Nana-ként láttam elsőként és itt Nanae-ként tért vissza…
Azt azért még megmutathatták volna, hogy mit fest a csávó táljaira.:)
Kiotóban és Szöulban barangolunk. Csodaszép képekkel operál a film. Szerettem minden percét.

Kinga_Kecskeméti

Gyönyörűséges, szívet melengető, két ártatlan, tiszta lélek szerelme.


Hasonló filmek címkék alapján