A terebélyes, de minden percében szórakoztató és lebilincselő családi dráma a Duval család életének 12 évéből öt meghatározó pillanatot emel ki.
Három felnövő gyerek keresi a saját útját, és két jóravaló szülő igyekszik a megfelelő irányba terelni őket, legyen szó rockzenéről, a… [tovább]
Így kell filmre vinni egy „családregényt”. Kellően hozza a drámai elemeket és jól mozgatja a karaktereket az idősíkokon. Sajnos a család legtöbb tagja olyan szinten idegesített engem, hogy ez elvett a filmélményből, de be kell látnom, hogy ez így volt életszerű. Az erősebb drámák kedvelőinek mindenképpen ajánlom, sok témát boncolgat és ezt elég ügyesen is teszi.
Születés, gyerekkor, szülők, testvérek, játékok, kamaszkor, szerelmek, csalódások, bulik, lázadás, elköltözés, összeköltözés, önállósodás, felnőttkor, tragédiák, boldogság, szomorúság, házasság, gyerekek, konfliktusok, megoldások, öregkor, betegségek, balesetek, gyógyulások, visszaesések, unokák, örömök, bánatok, halál, születés… és így tovább.
Gyakorlatilag erről szól ez a film. Az életről – pontosan, valóságosan, húsba vágóan és mégis könnyedén, zavaró klisék és hatásvadászat nélkül. Nincs tanulság, nincs moralizálás, nincsenek „jó” és „rossz” szereplők vagy történések, ahogy az életben sem feketék vagy fehérek a dolgok. Nem indulunk sehonnan, és a végére nem jutunk sehová, mégis egy csodálatos majdnem két órás utazáson vehetünk részt.
A Duval család életébe kapcsolódunk be, és követünk végig életük tizenkét évéből öt jelentős pillanatot. Az első rögtön szeretett, öreg kutyájuk eltemetése, és a legnagyobb gyerek kirepülése a családi fészekből. A pillanatok tükrében összefüggésekbe, sorsokba, lelkekbe leshetünk be: láthatjuk, hogy öröklődnek generációról-generációra a viselkedésminták, miközben azt is érezzük, ahogy mindenki csak a tőle telhető legjobbat teszi, és boldogulni igyekszik a saját problémái és kusza érzései közt – vagy azok dacára. Láthatjuk, ahogy az apa életére rányomta bélyegét az ő apja személyisége, és ahogyan ez hat a saját gyerekeivel való viszonyára. Hogy az anya kései lázadása hogy esik egybe kamaszlányáéval. Hogy bár a vér, a rendszeres találkozások vagy az egy légtérben élés összeköt, mégis, valójában mennyire ismerik egymást egy család tagjai. Saját háborúink forgatagában megérthetjük-e a másikat, akarjuk-e egyáltalán megérteni? Felismerjük-e benne önmagunkat, és tudunk-e felé őszinte kíváncsisággal, az elfogadás szándékával fordulni, vagy maradnak a begyakorolt szerepek és az ítélkezés?
És hogy mi a film vége? Mindegy is, hiszen minden vég egy új kezdet. Ez egy olyan történet, amit a végtelenségig lehetne mesélni, és még akkor sem lenne unalmas – csakúgy, mint az élet maga.
Ez nagyon jó! Igazi francia film, kellemes hangulattal, emberi szereplőkkel, mindennapi életekkel. A legkisebbik lány története azóta is sokszor eszembe jut.
Nevetős, sírós, borzongatós, elborzasztós, felemelős, mellkasra ülős, szívmelengetős, lélekfacsarós… A tökéletes francia film (a zenékkel együtt).
