Egy szívmelengető, romantikus melodráma a Hotel Emrosban megszálló vendégekről és a hotelben dolgozó személyzetről szilveszter környékén.
Happy New Year (2021) 22★
Szereposztás
Kedvencelte 4
Várólistára tette 39
Kiemelt értékelések
Istenkém, milyen wholesome egy film ❤ alapból nagyon-nagyon szeretem az ilyen több szereplős filmet, ahol valahogy mindenkinek összekapcsolódik a története, bár tudom, hogy sokan nem szeretik az ilyen sztorikat. Én igen, mert olyan otthonosak, vagy nem is tudom. S ez a film is tök cuki volt, meg kicsit drámai is, néha sírtam rajta, na jó, elég gyakran elbőgtem magam, máskor pedig vigyorogtam, mint egy vadalma.
Lee Dong Wooknak tök jól állt ez a kis nyugis szerep, s Kang Ha Neul meg Seo Kang Joon, hát egyemmeg őket ❤❤ mindenki nagyon jó volt, a csajokat is nagyon szerettem.
Szép kis sztori volt ez, nézzétek meg! ❤
Teljesen véletlenül kezdtem bele – és egyből megszerettem. Nagyon pozitív és nagyon kedves egész végig – szépen aprólékosan kidolgoztak benne mindent: minden szereplő, jelenet és aprócska poén spoiler a helyén van …. spoiler
Semmit nem tudtam a történetről (megint nem olvastam el az ismertetőt :DDD) – és elsőre megfogott, mert nagyon szeretem a sok különálló de mégis keszekuszán összekapcsolódó történetes filmeket spoiler
Fogalmam sem volt a szereplőkről sem (a szereposztást se néztem meg, megint… :DDD) – és tele volt a kedvenceimmel ❤❤❤❤❤❤ és csak örvendeztem az elején, hogy „ő is benne van…. meg ő is itt van :DDDDD”
❤Kang Ha Neul❤ Elképesztő volt – de hát ő minkor nem az?! spoiler
❤Lee Dong Wook❤ a kaszás :D Nagyon aranyos volt a számfóbiás igazgató szerepében spoiler
❤Lee Kwang Soo❤ ő volt a legjobb – na jó a második, KHN után rögtön…
…. és nem sorolok fel mindenkit, de lehetne :DDD
FIGYELEM!!!! a végével nincs vége!!!!! nézzétek tovább, mert a stáblistánál nagyon cuki és fontos további jelenetek vannak!!!!!
Nagyon édes kedves film .Azt nem mondanám hogy rövid ez gondolom azért van mert több történetből és élethelyzetből áll össze a film .
A végére minden a helyére kerül . A sok híres szuper szereplő megtalálja az életcélját és a szerencsések a szerelmet is .
Tényleg sok ismert színészt beletettek és mindegyiknek nagyon jól áll a szerepe .Több kedvencem lett de természetesen Seo Kang Joon ( éneke is ) Lee Kwang Soo volt akik megtudtak mosolyogtatni és siratni is .
Nagyon szerettem Kang Ha Neul szerepét is .
Spoiler nélkül nem könnyű írni mert annyira más film ez mint amit megszoktunk .Aki még nem látta mindenképpen nézze meg én még megfogom Decemberbe .
Ilyen szereplőgárdával sem találkozik minden nap az ember!
Engem is sikeresen elkapott a karácsonyi hangulaat.
El tudtam volna még nézni egy ideig, az ember agya rendesen kikapcsol mellette, tehát egy semmittevős hétvégi kikapcsolódásra tökéletes. :)