Christine és Neil épp vakációjukat töltik egy egzotikus szigeten. A pár az egyik éjszaka után rettenetesen másnapossággal ébred, és szinte semmire sem emlékeznek az előző estéből. Neil kamerája azonban mindent rögzített, nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a felvételeket azonban talán jobb… [tovább]
Halálom napja (2020) 65★
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 25
Kiemelt értékelések
Egy újabb film, aminek semmi értelme nincsen, és bánom, hogy egyáltalán megnéztem. A szereplők felejtősek, és végig idegesítőek voltak, a sztori szintén felejtős, bár a megszállott csajnak abban igazat adok a szabad akaratot illetően, ez az egyetlen értelmes mondat sornak legalább volt értelme is. :-D XD spoiler A babonaságon kívül, semmi értelme nem volt, mert se eleje, se vége, csak egy uncsi film lett ez is a számomra. Felejtős, semmi izgalom, még élvezhető se volt a sztori rendesen, habár a helyszín jó választás volt, de igazából ennyi. Luke Hemsworth se volt igazán szimpi, a két tesója sokkal szexibb és jobb. XD
Pokolian unalmas és körülbelül a tizedik perctől teljesen evidens, hogy mi lesz a történet. Szeretem a helyi babonákkal foglalkozó filmeket, ebben is ez volt az egyetlen aspektus, ami tetszett. Ebből a szempontból viszont annyira követi a témát, hogy éppen ezért lesz túl egyértelmű az egész. Gyakorlatilag meg arról szól, hogy Christine milyen jól tud különböző helyeken és szituációkban elájulni. Nem gondoltam, hogy ennyire rossz lesz; de alapvetően nekem csak annyi volt vele a bajom, hogy számomra semmi izgalmasat nem mutatott.
Nem ilyen filmre számítottam. Nem értem, meg most se a történet nagy részét. Kb az utolsó 5-10 percben tudtam összerakni pár fontosabb cselekményt. A szereplők unszimpatikus voltak, a vallási fanatizmus szint úgy. Soha többet nem akarom látni:D
Nem volt ez olyan rossz, ahány százalékon áll.
Nálam pl elvitte a gyönyörű Thaiföldi környezet (jó lenne oda visszajutni, újra élőben látni).
Erős közepes film, némi miszticizmussal, némi babonával, szép környezetben, gyenge színészi játékkal (és borzasztó magyar szinkronhanggal).
Nem olyan rossz, mint amire gondoltam a százalékok alapján, igazából egy egészen jó borzongató hangulatú misztikus film, egy szuper környezetben, érdekes kultúrával. Nem kell tőle sokat várni, de egyszer simán meg lehet nézni! Igazából üdítően hatott számomra a sok klisés amcsi horror mellett.
Egyáltalán nem olyan rossz, mint amit az itteni százaléka mutat. Engem lekötött, izgalmas volt, Maggie Q is tetszett benne.