Gyilkosság telefonhívásra (1954) 100

Dial M for Murder
105' · amerikai · thriller, krimi !

Tony Wendice, az egykori teniszcsillag már régóta tudja hogy felesége megcsalja őt, ezért a meggyilkolását tervezi. A bosszú anyagi előnyökkel is jár számára, hiszen a nő hatalmas vagyonát ő örökli. Több mint egy évig szervezi a tökéletes bűntényt, majd zsarolással ráveszi egy volt iskolatársát,… [tovább]

angol

Szereposztás

Ray MillandTony Wendice
Grace KellyMargot
Robert CummingsMark
John WilliamsHubbard főfelügyelő
Anthony DawsonCharles Swann
Leo BrittMesélő
Patrick AllenPearson nyomozó
George LeighWilliams nyomozó
Robin HughesO'Brien őrmester
Martin MilnerRendőr Tony lakása előtt

További szereplők

Kedvencelte 7

Várólistára tette 46


Kiemelt értékelések

Filmdoki

A Hátsó ablak után ennél csattantam fel igazán, hogy „Ejha! Ez aztán a film!”. Nyugodtan nevezhetjük kamaradarabnak, hisz kevés szereplővel és helyszínnel dolgozik. Épp ez a szűkösség adja viszont meg a film velejét, no meg persze a pazar alakítások. Hitchcock semmit nem apróz el. Hosszú jelenetekkel borzolja az ember idegeit. Elég csak a betörő felfogadására gondolni, amikor Tony szépen átrendezi a tett helyszínét. Mesterien összerakott az egész film, Hitch pedig képes azt is elérni, hogy Tony-nak szorítsunk, hogy sikerüljön átrendeznie a szobát, elrejtenie a táskát stb.. Mi ez, ha nem a rendezés magasiskolája? Érdekes, hogy 3D-s film volt, szívesen megnézném úgy is. Jó lenne, ha úgy küldenék újra mozikba!

sipiarpi 

Mi ebből a tanulság? „Ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad!”
Nem volt rossz film, de nem is emelkedik ki. Egyszer érdemes megnézni, de többször nem.

futtetenne

Nagyon ötletes Hitchcock film a majdnem tökéletes bűntetről. A krimiíró megmondja már az elején: a könyvekben létezik, mert ott minden úgy történik, ahogy akarjuk, míg a valóságban bármilyen véletlen miatt borulhat az egész.
Korai Columbo helyzethez hasonlóan itt is látjuk az elkövetést, majd az utána lévő nyomozást.
A férj kacifántos terve tényleg szuper volt és eleinte egészen jól alkalmazkodott a váratlan helyzetekhez.
Grace Kelly gyönyörű, de sajnáltam, hogy egy ilyen butácska nőt alakított, nem kellett megerőltetnie magát.
A dramatikus jelenetek kicsit nevetségesek voltak (haldoklás és smárolás egyaránt), de ez betudható a korának.

Marcsi0603 

Szóval aki másnak vermet ás, vagy mi. Grace Kelly fenomenális, nagyon imádom, és itt is bírtam Margotként. Maga a történet is remek, jó kis krimi, úgyhogy végig élveztem. Le a kalappal Hitchcock előtt újra. Ha valaki bele akar kezdeni az életműbe és nem az ijesztőbbekkel akarja kezdeni, ezt ajánlom.

Zahra 

Alapvetően tetszett a film, jó volt a történet, de voltak benne furcsa jelenetek. Például amikor a pasi az ollóval a hátában haldoklott az elég hülyén nézett ki :D

Timi98 

Kicsit lassú volt, de még így is nagyrészt izgalmas. A történetet jól megcsavarták- nekem emiatt nagyon tetszett. A szereplők is szimpatikusak és a zene is nagyon jó volt.

desertangelable 

Nem ismertem eddig Ray Millandot, kicsit olyan Steven Seagalos arckifejezése van, ezért túl nagy benyomást nem tett rám, viszont Grace Kelly szépségét csak hallomásból ismertem eddig, és most azt kell, hogy mondjam, ez nem csak mesebeszéd, valóban nagyon elbűvölő volt a színésznő. Emellett mesterien hozta az naivát.
A történet kb. annyira volt izgalmas, mint egy, ugyanezt a témát feldolgozó Columbo epizód, viszont annak kiváló.

Junes 

Újbb zseniális rendezés a mestertől, melyben felfedezni véltem Columbo elődjét, aki valóban csak még egy kérdésre tért vissza, nem többre. Ballonkabát és pipa, no meg persze kalap is jelen volt, melyeket aztán Columbonál is felfedezhettünk, kivéve, hogy utóbbi szivart szívott.
Ügyes, csavaros, minden is volt benne, meglepően sok és közeli csókjelenet is.
Vér mondjuk kevés, kissé nevetségesen halt meg az ürge, de a párbeszédek, a jellemek kibontakozása olyan nagyszerűen felépített, hogy minden technikai megbicsaklás megbocsátható.
Többször is megnézhető film, újranézése a nyelvi bravúrok miatt különösen ajánlott.

Mr_White 

Tipikus rejtvényfejtő krimi abból az időből, amikor még Agatha Christie volt a mérce. Nincs is ezzel baj, szórakoztató, fordulatos krimi, némi hibával, pl. hogy Margot-nak nagyon butának kellett lennie, hogy a végéig nem fogott gyanút.
Az eredeti egy színdarab, és ami nekem nem tetszett, hogy Hitchcock szinte egy az egyben leforgatta a színdarabot egy lakásban, és nem adott hozzá semmit a tehetségéből, nem használta ki, hogy ez egy film, nem színház.


Népszerű idézetek

Solo_Mayer 

Hubbard főfelügyelő: Tudom, hogy a rendőröket tökfejeknek tartják, de a tehetséges amatőröktől az Isten mentsen meg bennünket.


Hasonló filmek címkék alapján