Gyilkos csapás (2015) 68% 17★

Hogy lehet ilyen istentelenül unalmas valami, ami ennyire gyönyörű?

Vizuálisan lenyűgöző film. Olyasmi, amit az ember csak 4K-ban nézne meg minőségi OLED TV-n. Sokszor vettem ézre, hogy egyszerűen a részleteket fürkészem, annyira tetszett a természet reprezentálása a filmben. A látványtervezők is kitettek magukért, mert tényleg egy másik korban éreztem magam. Éreztem a ruhák tapintását, az illatokat, a pengék hideg érzését. Gyönyörű…
Viszont a történetet nem igazán tudom hova tenni. A narratíva egyszerűen vontatott és nehezen befogadható. A színészi játékot is sokszor minimalistának, lefojtottnak éreztem.
Ezt a filmet is legközelebb akkor fogom előszedni, ha lesz egy új monitorom meg hangulatom, mert nehéz film az biztos.

Teljesen más minőséget képvisel, mint bármi az elmúlt évekből. A látvány hihetetlen, és itt nemcsak a fényképezésre vagy a tájakra kell gondolni, hanem minden apró részletre. Mondanom sem kell, hogy a kevés filmek egyike, amit mindenképpen moziban kéne látni (nagyon kevés esélyt látok rá, hogy Magyarországon bemutassák, talán valami fesztiválon). Hou megszokott taktikája nem hittem volna, hogy ennyire jól működik a wuxia műfajában is, noha, aki klasszikus harcművészeti filmre számít (mint amilyen a Tigris és sárkány, A repülő tőrök klánja, vagy King Hu klasszikus művei) alighanem keservesen csalódni fog. Itt másról van szó, az összecsapások gyakran a háttérben történnek, vagy csak villanásnyi időre. Mondok egy példát: békés környezetben kisfiúk labdáznak, az átlagoshoz képest hosszan, vágás nélkül, kistotálban látjuk őket. Ugyanebbe a térbe sétál be egy nő a kíséretével, feltételezhetjük, hogy délutáni sétáját látjuk, a természet hangjai beszűrődnek, minden végtelenül békés. A nő azonban észre vesz valamit, a tekintetében zavar. Hirtelen vágással egy férfit látunk egy rúgástól elterülni, majd a bérgyilkost, aki az őrökkel küzd, egyből, élesen a harc közepébe kerülünk, de csak néhány másodpercre, a következő képen ugyanennek a harcnak a folytatását látjuk, megint távolról, elég messze az eseményektől (lehet, hogy ez volna a nő szemszöge, ez esetben a hagyományos vágást pont megfordítva alkalmazza Hou). Ezúttal is csak néhány másodpercre, bár az előzőnél valamivel hosszabban. Ezután a korábban látott nőt látjuk egy szobában, a gyerekkel, akik közül az egyik ugyanúgy labdázgat, a többiek unottan ücsörögnek és majszolnak valamit. Megérkezik a férje, akinek beszámol az előbb látott harcról.

Vizuális paradigmaváltás „in the making”, ami sokak számára fel sem tűnik, de ez részben egy új nyelv, amit a megszokottól eltérő módszerekkel tálalnak elénk.
Rendszeresen olyan erős volt a parallax effektus hatása, hogy sikerült becsapni az agyam és rövid pillanatokra három dimenziósnak érződött a kép. Egy falikép formájában megkapjuk a magyarázatot is, mert az az ábrázolásmódjában az állóképes megfelelője a filmben látottaknak. Vizuálisan kiemelkedő alkotás! Mindenképpen újra kell néznem, mert elsőre részben könnyűnek találtattam…