Gun Frontier (2002–2002) 70% 2★

Érdekes alkotás, mert egy westernt láthatunk. Ráadásul animében, ahol aztán különösen ritka a műfaj képviselete (talán ez és az Early Reins egyedül igazán azok… meg ha valaki esetleg arra gondol, akkor a Trigun, de az inkább sci-fi). Szóval egy komolyan vehető westernről van szó, amiben ugyan akad egy-két steampunk elem, de azért a műfajhoz tartozik. Matsumoto Leiji az alkotója, aki űroperáival hatalmas hírnevet szerzett magának, és ehhez a képlékeny világhoz tartozik a Gun Frontier. Azért képlékeny, mert a történeteinek részei látszólag mind kapcsolódnak egymáshoz és egy nagy egésszé állnának össze, valójában azonban lehetetlen bármely két szériát egymáshoz illeszteni. Itt is ez van, papíron ez a Captain Harlock előzménye, valójában azonban nem igazán lehet látni a logikai kapcsolatot.
A történet nem túl bonyolult, két harcos, Harlock és a japán Tochiro járják a sivatagot, hogy megkeressék és megmentsék Tochiro húgát. Azonban a kutatás nem is olyan könnyű, mert egy gátlástalan szervezet mindenben akadályozza őket. A történet nagyrészt epizodikus, hiszen a két főhős mindig belekeveredik valamibe, élve kimásznak belőle, de sosem nyernek úgy igazán, és jellemzően ha akad is valami nyom, azt mindig elveszítik.
A rajzstílus nagyon jellemző Matsumotóra, a karakterek egy része kövérkés, karikatúraszerű, másik részük viszont magas, vékony, légies, és a két véglet valahogy jól összeillik. A történet nagyon erőszakos, de a vért nem ábrázolja, ami tovább emeli a bizarrságát.
A zenéje jó, a két főhős és az időnként felbukkanó Sinunora jó karakterek, a többieket nem igazán ismerjük meg, hiszen mindenki más csak epizódszereplő.
A vége elég ciki, spoiler.
Mindenesetre ha nem is olyan jó, mint az alkotó többi műve, azért a téma miatt is megér egy nézést.

Tudjátok, milyen átkozottul nehéz animációs westernt találni? Úgy értem, Lucky Luke-on és hasonszőrű Disneyland-es cimboráin kívül. Nos, úgy tűnik, nem hiába vetettem utolsó reményemet a japán kollégákba, nekik sikerült egy komolyan vehető darabot összehozni.
(Azt előrebocsátom, hogy az égvilágon semmit nem tudok Matsumoto Leiji-ről és űroperáiról, ahonnan a két fő karakter eredetileg származik – így bármiféle előítélet nélkül értékelhetek.)
Hát a vadnyugati hangulatot, azt hozza rendesen. Bár a látvány gondosan nélkülöz minden brutalitást spoiler, nagyon is kegyetlen, öntörvényű világ ez. Az erőszak, kegyetlenség, nők (és férfiak) kihasználása olyannyira mindennapos, hogy aki élni akar, valóban csak a fegyverében bízhat – megkockáztatom, realisztikusabb western ez sok klasszikus darabnál. És mindezt még képes humorral tálalni, de úgy, hogy csak legvégén veszed észre benne az akasztófát. Merthogy ezt a világot történetesen őrült csodabogarak lakják, akik képesek a legborzalmasabb dolgokat elkövetni, mert kitalálták, hogy városukban csak a magas termetűek számítanak embernek…
Emberségesen, vagy akár csak értelmesen cselekedni a legerősebbek – és a leggyengébbek kiváltsága, még ha ez többnyire a saját pusztulásukhoz is vezet. Főszereplőink ennek megfelelően egyáltalán nem zakkantak – némileg rögeszmések ugyan, de nagyon is árnyalt és hihető személyiségek, akik elszántan követik a maguk olykor ellentétes céljait.
Sajnos a történet korántsemennyire éles vonalakkal rajzolja meg. A központi „nyomozós” szál ugyan végig megvan, de egy idő után már önmagát ismétli, mikor spoiler Mindemellet viszont nem egyszer követhetetlennek, hiányosnak tűnt a cselekmény, mintha kifelejettek volna pár percet belőle.
Ami viszont végképp nevetséges volt, az a „főgonosz”. Az ellenfélnek kikiáltott rejtélyes Szervezet annyira inkompetens, hogy a jobb keze a legritkább esetben tudja, mit csinál a bal, így aztán rendre saját magával akasztja össze a bajszát, és az se nagyon derül ki, mit akar hőseinktől, azon túl, hogy egyfolytában szivatja őket. Ez a befejezésre is rányomja a bélyegét, ahol még a megszokottnál is zavarosabbá válnak az események. Minderre pedig felteszi a koronát az utolsó perc, mikor is megjelenik a fő-fő gonosz spoiler, és jól megmenti a függővéget – kár, hogy azóta is csak a szakadék tátong utána.