Kedvencelte 6

Várólistára tette 41


Kiemelt értékelések

Dombi_Petra

Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog a sorozat… de imádtam!
Érdekes történet volt, már a sorozat első pár perce is, valami űrhajós sztorira számítottam, hát nem az volt.
A Greenhaouse akadémia belopta magat a szívembe, már az elejen a ház beosztások miatt egyébként kicsit Harry Potter feelinget éreztem, ami mondjuk hamar elmúlt. Tetszett ahogy megismerhettük a Hollók és a Sasok karaktereit, azok jellemeit.
Pörgős, eseménydús történet kerekedett ki belőle, rengeteg titokkal, rejtéllyel, kalanddal, nyomozással, ugyanakkor megannyi szerelmi drámával, csalódással. Az egymáshoz való kötődés, a sok szeretet, féltés, meg a sok veszteség és a kételkedés miatt sem szűnt meg.
Izgalmas sorozat lett belőle, amit ugyan a második évad után is lezárhattak volna, de csakhogy nem tették. Ugyanazt hozta mint a sorozat első fele, és a végkifejlett eléggé megdöbbentett.
Voltak karakterek akiket nagyon megszerettem: Alex, Max, Sophie, (és talán még Hayleyt is ide sorolnám, szegény lány annyi mindenen keresztül ment, együtt izgultam, szenvedtem és örültem is vele), ugyanakkor voltak akiket sehogy nem bírtam megkedvelni: Marcus, Suzanne, és Brook tesója (bár a végére nagyon izgalmas karakter lett belőle).
Imádtam minden egyes percét, kár, hogy vége :(

Kedves_Könyvek 

Sajnálom, hogy csak az első 4 részét találtam meg feliratosan :(

EeNii 

Woah! Stop right there! Így nem lehet csak úgy abbahagyni egy sorozatot!!
Amikor elkezdtem nézni, ugyanúgy jártam mint a Teen Wolf-al: 'Á, ez biztosan csak ilyen tini baromság, de időtöltésnek tökéletes lesz.' És aztán jöttek elő a dolgok, amik egyre érdekesebbek lettek, és a háttérben zajló cselekmények és „wow, megint tévedtem” :'DD
Alig várom a folytatást! Jó kis sorozat :D

***

A második évad határozottan erősebb színvonalon mozgott, habár a fiatalossága még mindig megvan. Maradtak fenn kérdések, remélem ebből futja majd egy harmadik évad is :D

julcseee 

Kár érte. Az első két évad tetszett. Igen, tele volt hibákkal, kis gagyika is volt néha, de mégis szerethető sorozat volt. Kapott egy szép lezárást is. Minek kellett folytatni?? Néhány szereplőt csak siman kiirtak a harmadik évadra, párat lecseréltek más színészre ez még hagyján. De ezek a teljesseggel hihetetlen logikai bukfencek? Kínszenvedés volt nézni. Tényleg kar érte.

h_grett

Egyébként tök jó sori lenne, csak egy jobb soundtrackkel.


Hasonló filmek címkék alapján