Ez minden, amit tudok (2020–2020) 80% 48★

Az HBO megint elkészített egy olyan sorozatot, amiről nagyon sokáig fognak beszélni az emberek. Nagyon nem könnyű sorozat (sokan talán ezért sem fogják bevállalni), mert mélységesen fájdalmas. Lehoz az életről egy-egy epizód, és hat rész alatt minden mélységet és magasságot megjár a néző.
Mark Ruffalo a teljesítményéért minden díjat megérdemel, annyira tökéletesen alakítja az ikerpárt, hogy az zseniális. Óriási meló lehetett ezt megcsinálni, és ennyire különbözővé tenni a őket, és minden fájdalom, minden öröm egészen különleges volt a két szerepet látva. Sajnos a könyv magyarul (még) nem jelent meg, nagyon bízok abban, hogy valaki majd ezt bevállalja, mert ha a filmes adaptáció ennyire remekül sikerült, milyen lehet (főleg mennyire fájdalmas lehet) a könyves alap… Ha egy negatívumot kéne mondani, akkor az Juliette Lewis: jó színésznőnek tartom, de ebben a nyúlfarnyi szerepben (kb. ha 20 perces játékidőt kapott összesen a sorozatban), annyira túltolta a karakterét, hogy rossz volt nézni… De minden más klassz lett! Kiemelném még a fiatal Birdsey ikreket jásztó színészeket: mind 8 éveseket Masihi ikreket, csodálatosan oldották meg ezeket a bitang nehéz szerepeket, illetve Philipp Ettingert, aki Ruffalo-hoz hasonlóan bevállalta, hogy egyedül játssza el az ikreket és zseniális volt ő is.
Rengeteg kimondott és kimondatlan fájdalom van ebben a sorozatban, és sokszor úgy éreztem, hogy a valóságban hány és hány család küzdhet a problémákkal, hiszen mindenki megpróbálja jól-rosszul menedzselni az életét, csak a „továbblépés” nem sikerül, vagy ha mégis, előbb a saját poklát járja meg hozzá mindenki.

Ez csak így fáj, még hetek elmúltával is.

Cianfrance már a The Place Beyond the Pines-ban is pedzegette azt a kérdést, hogy az elcseszett háttér hogyan csapódhat aztán le aztán az utódok életében, de úgy hiszem ebben a sorozatban járatta max-ra ezt a kérdést.
Ha ott megcibálta a karaktereit, akkor itt összeverte. És csinálja ezt elég ügyesen, anélkül, hogy súrolná a giccset, térdig gázolna benne. Némi vígaszt nyújt ugyan a hőseinek a történet végén és van oly kegyes, hogy happy end-et is ajándékoz, de azért amin ezek keresztül-mentek….alig van benne ép karakter.
Kellett az út végére az a kis fény, mert nagyon sok ideig bóklászott a sötétségben….vagy erdőben, ha úgy tetszik.

Azért ezt még emésztgetnem kell egy kicsit. Egyfelől Mark Ruffalo alakítása (bár, nem csak az övé, hanem mindenki másé is) egész egyszerűen kiváló, szóval már pusztán a színészek miatt érdemes megnézni ezt az amúgy eléggé nyomasztó sorozatot. (És itt kell megjegyeznem, hogy kicsit furának is találom, hogy a Bridgerton családot kb. a létező összes kategóriában jelölték Snitt-díjra, ezt meg egyikben sem – ennyit számít, hogy ezt kb. háromnegyed éve adták, plusz kevésbé közönségbarát, holott minőségben abszolút lefölözi.) A történet is elég kemény, bár bizonyos szempontból nagyon csapongó, az 5x60 és 1x80 perces részekben azért van bőven olyan jelenet, amit nyugodt szívvel ki lehetne hagyni. A regény most fog megjelenni magyarul, kíváncsi lennék rá, de a maga közel 900 oldalával kicsit elriaszt egyelőre.

Húsbavágó traumatikus családtörténet, ami egyben szerintem Mark Ruffalo színészi pályájának csúcsa.