1941, Kairó. David Stirling (Connor Swindells) egy kissé különc fiatal tiszt, aki kórházba került, amikor a kiképzésen egy gyakorlat rosszul sült el, és most unatkozik. Meggyőződése, hogy a hagyományos kommandós egységek nem működnek, ezért kidolgoz egy olyan radikális tervet, amely szembemegy a… [tovább]
Engedetlen hősök (2022–2022) 17★
Szereposztás
Kedvencelte 6
Várólistára tette 50
Kiemelt értékelések
Sosem gondoltam bele, hogyan jött létre az S.A.S., vagy bármelyik másik híres/hírhedt hárombetűs szervezet. Most viszont már másra se tudok gondolni. Vajon hány zseniális őrült hozott létre ilyen eszeveszett csapatokat? Itt volt ez a három eszelős: Stirling, akinek elege lett abból, hogy miközben pár száz mérföldre bombázzák az embereket, és minden egy hajszálon függ, ő kényszerből tétlenül üldögél, mert a vezetők ostoba döntéseket hoznak, és mire egy parancs eljut a parancsnoki láncolat egyik végéből a másikba, ezrek halnak meg. Jock, akinek abból van elege, hogy folyamatosan bombázzák, és az emberei sorra halnak meg, mert nem kapnak se ellátmányt, se segítséget. Na meg Paddy Mayne, akinek a parancsokból van elege, a szabályokból, meg úgy egyáltalán az összes létező feljebbvalójából, plusz a vérmérséklete miatt több időt tölt rács mögött, mint kint. Ezek hárman összefognak, és kitalálják, hogyan szabadítsák el végre a poklot az ellenséges vonalakon belül anélkül, hogy mindenféle felettesek, és bürokraták lihegnének a nyakukba, és a katonaság szigorú szabályai megkötnék a kezüket. A terv az, hogy megsemmisítik az ellenséges gépeket, még azelőtt, hogy azok felszállhatnának. Ehhez viszont be kell jutniuk az ellenséges bázisok közepébe, robbantani, aztán élve kijutni, miközben persze a lehető legtöbb kárt okozzák. Erre viszont csak az őrültek kaphatók.
Nem szeretem a háborús filmeket, pláne az igaz történeten alapulókat, mert ezeknél 100%, hogy sokkal többen halnak meg, mint amennyien eljutnak a végéig (már ha valaki egyáltalán eljut a végéig). Viszont nagyon szeretem az eszelősöket, főleg azokat, akik mernek nagyot álmodni. Márpedig itt aztán bőven voltak ilyenek. Néha el is feledkeztem róla, hogy mit is nézek, és ilyenkor csúnyán arcon is csapott a valóság… és emlékeztetett, hogy ez nem olyan sztori, ahol garantált a főszereplők, vagy bárki túlélése, sem az, hogy egy bevetés sikerül. Nem mindenki jut el élve még addig se, hogy harcoljon. spoiler Kemény volt ez a sorozat, és bár tetszett, most jó darabig nem vagyok hajlandó háborús téma közelébe menni.
Azért nem 10 csillag, mert jó lett volna, ha a végén kapunk valami „kivel mi történt” felsorolást, nem csak úgy puff, vége. Nem maradtak olyan sokan, hogy sokáig tartson… :( Persze utána tudtam kutatni, mégis kellett volna. Tudom, ahogy Churchill mondta: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” Az S.A.S. kezdetének a vége, ami után jöhet egy új fejezet. De nekem akkor is hiányzott a lezárás.
Nekem ez a sorozat nagyon tetszett. Bizotsan voltak benne hibák, de 6 órában szórakoztatni ilyen ötletesen megéri a 10 pontot. A színészek jól játszák a szerepüket, beleélik magukat az egyes szerepekbe. A szinkron szuper hozzá. A díszletek és jelmezek és hátterek és látvány mind profi egy átlag tv-nézőnek. Jók a zenék.
A sorozat nem egy lövöldözős Becstelen Brigantik, nem a vér meg lövöldözés kapja a főszerepet. A 6 rész főleg a főszereplők lelki fejlődésére koncentrál. És ami nagy pozitívum, hogy hiába a harci sikerek, a sorozat erősen érzékelteti a gyilkolással járó bűntudatot is.
Bár vágtak be eredeti felvételeket, de gondolom, kicsit színesített a sztori és a figurák. De ha csak a fele volt ennyire izgalmas, humoros és őrült, akkor is elképesztő, amit ezek az emberek véghezvittek.
Ainsellel egyetértek, jó lett volna egy lezárás a sorozathoz, de lehet, hogy a folytatás lehetősége miatt nem mutatták be az egyes szereplők utóéletét. Én ahogy vége lett, azonnal böngészni kezdtem a neten, hogy többet tudjak meg az S.A.S.-ről.
Csak ajánlani tudom a háborús filmek és sorozatok kedvelőinek.
Népszerű idézetek
– Hol van Mayne? El kellett volna hoznod magaddal.
– Mayne azt mondta, Burmába megy, harcolni a japánok ellen.
– Még nem állunk hadban Japánnal.
– Nem, de ha Paddy megy, akkor ez hamarosan bekövetkezik.
Eoin McGonigal: Paddy, why don't you just make yourself known to the captain?
Paddy Mayne: I'm hardly known to myself.
– Megértem az időjárás miatti aggodalmukat.
– Ez nem időjárás. Ez a teljes sivatag, ami felszállt a levegőbe!
– A háború leginkább káosz véletlenszerű robbanásokkal, csipetnyi hősiességgel, nagy adag önfenntartási ösztönnel. Legtöbb esetben a katonák kibaszottul nem tudják, mi van.
Lewes: I'm told by the doctor not to express pity. They said pity suggests hopelessness which encourages despair. Rigorous concern is preferred so… I will be rigorous in my concern.
Mike Sadler: Now then, she's a truck, treat her like a horse, not a kitten, and you're Italian, drive like one.
Johnny Cooper: What does that mean?
Mike Sadler: Green means go, amber means accelerate, red means accelerate and honk your horn.
Pilóta: De Stirling százados, ha most kiugranak, az öngyilkosság. Öngyilkosság, Stirling százados! Semmi más! Nem szégyen visszafordulni egy ilyen éjszakán. Gondoljon az embereire.
Stirling: Az urak felmérték a helyzetet,és döntést hoztak. Csökkentse a magasságot!
Pilóta: Ezek az őrült rohadékok ugrani fognak.