A sikeres írónő, Erica Falcks szülei váratlanul meghalnak egy autóbalesetben, majd a tragédia után bekopogtat hozzá egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Erica féltestvére. A meglepett nő nem hisz az ismeretlennek, de mire megbarátkozna a gondolattal, néhány nappal később holtan találják a férfit.… [tovább]
Eltitkolt életek (2013) 10★
Képek 6
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 36
Kiemelt értékelések
Ha nagyon gonosz szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy aki olvasta a könyvet, az azért nem teljesen értette, aki meg nem olvasta, az pedig azért nem. Tudom, hogy nagyon nehéz dolog úgy filmre vinni egy könyvet, hogy megmaradjon a történet esszenciája, plusz ott legyenek azon apróságok, melyek teljessé teszik. Ez egy mélyen megható, ugyanakkor teljesen elborzasztó sztori, melynek egyik legnagyobb erőssége, az időben való mozgás. Azt hiszem, Camilla Lackberg egyik legjobbja a Fjallbacka sorozatból, feltétlen olvassátok el. Azonban azt ajánlom, hogy először erre a filmre kerítsetek sort, mert ugyan nem volt rossz, sőt, meg kell mondjam, a színészek remekül játszanak benne és mint krimi is megállja a helyét. (Nekem ráadásul még elképesztően kellemes volt hallgatni a svéd nyelv dallamát is.) De most is azt kell mondjam, a könyv sokkal, sokkal jobb.
Szóval, tegyetek egy próbát bátran ezzel a filmmel, de aztán mindenképp szakítsatok időt a könyvre is.
https://moly.hu/konyvek/camilla-lackberg-eltitkolt-eletek/en-es-a-konyv/skeletrino
Nem volt ez rossz megvalósítás, de mégis… Valahogy nem állt össze kerek egésszé. Viszonylag régebben olvastam a könyvet, úgyhogy a csattanóra, bevallom, nem annyira emlékeztem. Ennek ellenére a nyomozós rész szépen haladt előre, ellenben borzasztóan sajnáltam, hogy az állandó főszereplők, úgy, mint Bertil, a rendőrfőnök vagy Annika, a bűbájos asszisztens és Erica tragikus sorsú húga, Anna sem igazán kapott lehetőséget a kibontakozásra. Véleményem szerint ebbe a sorozatba a jól ismert és szerehető (!) karakterek lehelnek életet, és az, hogy ez nagyjából Ericára redukálódott, jócskán veszített az élvezhetőségéből.
Ja, arról nem is beszélve, hogy Erica – saját bevallása szerint – gyűlöl futni (itt erdőben is vígan futkározott), és Patrik is jóval fessebb kiállású, mint amilyennek én elképzeltem. Ilyenkor ütközik ki igazán, hogy mennyire más az a film, amit mi magunk „vetítünk ki” olvasás közben…
Viszont abszolút meggyőzőtt arról, hogy Fjällbacka mennyire csodálatos vidék – a kikötő, a házikók, a sziklás tengerpart, jaj! ♡ Már ezért megérte megnézni, viszont végeredményében egész érdekes feldolgozásnak bizonyult, és az a néhány ismerős arc is kellemes meglepetésül szolgált. :)
Mindvégig fenn tartja a feszültséget, és a szívébe markol az embernek. Sokunknak lehetnek hasonló családtörténete. Nem ítélkezik, és megmutatja, hogy a háborúban semmi sem volt fekete-fehér, nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy ez az ember jó volt, vagy rossz, a jó oldalon harcolt-e, vagy sem.
Érdemes megnézni! Fordulatos, izgalmas, a végén pedig garantáltan elszorul a torkod!