Elfen Lied (Elfen Lied) (2004–2004) 74% 113★

Most tanácstalan vagyok, mit és hogyan kellene írnom. Még az is magyarázatra szorul, miért is nyomtam meg azt a kis szívecskét, és került be a kedvenceim közé ez az anime. Ennyire véres és erőszakos animét még nem láttam, ahogyan filmet sem. Nem kedvelem a céltalan vérengzést, az olyan filmeket, amelyben halomra lövik egymást az emberek. Itt folyt vér bőven, és mégis… annyi érzelmet tudott átadni az Elfen Lied, hogy a szívem szinte végig fájt közben. Az együttérzés, a harag és a szánalom váltogatták egymást lelkemben. Dühös voltam az emberekre, hogy mennyire gonoszak tudnak lenni, bántják a gyengét és kirekesztik azt, aki kicsit is más, és különbözik tőlük. Lucy nem volt eredendően gonosz, harcolt ő saját magával, de előhozták belőle gyilkos énjét azáltal, hogy lelkileg és testileg is terrorizálták és nyomást gyakoroltak rá. Bár rengeteg embert megölt, nem tudtam gyűlölettel tekinteni rá, ő inkább áldozat. Fel és kihasználták. Tartozni szeretett volna valakihez, és mikor az a valaki hazudott neki, még ha jó szándékból is tette, hogy ne bántsa meg, összeomlott a világa. Azzá a szörnyeteggé vált, akivé nem akart. Másik énje, Nyuu egy szeretnivaló, csupaszív lány, és sokszor könnyes lett a szemem, mikor láttam az őszinte, tiszta örömet a szemében csillogni. Nem szerette, ha más szomorú, és mikor segíteni akart, néha rosszul sült el, de mégis… a szándék ott volt benne mindig is. Nana pedig egy nagyon szimpatikus karakter és erős egyéniség. Bár rengeteget kellett szenvednie, mégsem vált szörnyeteggé. Ő nem tudott ártani senkinek és nem is akart. És felmerül a „szörnyeteg” fogalom kapcsán, hogy itt ki is az valójában. A professzor, aki kísérletezett Nanával és Lucyvel? Vagy Bando, aki gátlástalanul ki akarta végezni „célpontját” análkül, hogy egyáltalán ismerte volna? Az tetszett ebben az animében, hogy mindenkinek megmutatta a sötét oldalát, és azt is, hogy valahol ott bujkál benne a jó. Ez Bandora is igaz. Lucy is csak önmagát védte, és az embereknek köszönhető, hogy ilyenné vált. A megbocsátás szintén fontos szerephez jut, és ahogy megoldották, szintén a japánokat dicséri. spoiler Sok nehéz és súlyos témát érint az anime, úgy mint kiskorúak bántalmazása, családon belüli nemi erőszak. Így valóban az a tény nyer megállapítást, hogy a valódi szörnyeteg maga az ember. Természetesen itt sem lehet általánosítani, mert szerencsére sok jó ember is él ezen a földön, Yuka, Kouta és Mayu őket képviseli. A féltékenység és hazugság sajnos ott keringenek a kapcsolatok között, mégsem emésztenek fel mindent. Az viszont félelmetes, hogy egy icipici kegyes hazugságnak is mekkora súlya lehet. Az én kedvencem Nana volt. Erősnek tartom. Azáltal, hogy képes volt önmaga maradni, mindenkit megmentett. Ő nem állt át a sötét oldalra. Mindig is kedveltem az összetett személyiségek ábrázolását. Itt ez nagyon jól sikerült. Kapunk egy igen kemény társadalomkritikát a képünkbe, amit emészthetünk egy ideig. A zene, opening és ending gyönyörű. Szerintem most sem tudtam mindazt leírni, amit kiváltott belőlem az Elfen Lied, de minden tőlem telhetőt elkövettem.

A történet érdekes, akciódús, lényegében nézette magát. Ugyanakkor teljes mértékben úgy gondolom, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Az animáció nem tetszett, de ez nem jelent semmit, mert egyrészt van cselekmény a látvány mögött, másrészt a mangának sem a kinézete volt a legerősebb pontja. Az opening rendben volt számomra, az endinget gagyinak éreztem. Nálam ott bukott el a történet, hogy utáltam a főszereplőket. Az egyetlen karakter, akit képes voltam kedvelni, az Nana. A vérengzés, a brutalitás sokszor legalább annyira indokolatlan volt, mint az állandó meztelenkedés. Nem éreztem azt, hogy ez az ábrázolás mélyítene a mondanivalón, sőt. Nekem lélektanilag kevés volt, ráadásul nem tetszett az egyensúly a komoly és a könnyed elemek között. Nem egészen értem a körülötte lévő felhajtást, számomra kicsit szenvedős, cserébe teljes mértékben felejthető volt.

Nagyon elgondolkodtató történet, az emberi gonoszságról. Hogy mennyire nem tudjuk elfogadni azokat, akik nem olyanok mint mi, akik különböznek tőlünk.
Véres, sokszor brutális, erőszakos. Mégis azt mondom, hogy érdemes próbát tenni a megnézésére.
Az opening nagyon gyönyörű!

Mostanában próbálok olyan animéket nézni,a miket nagyon sokat halogattam, mert valami miatt tartottam tőle. Furcsa módon, ez a negyedik anime ami mostanában nagyon jól sül el, annak ellenére, hogy nagyon tartottam a megnézésétől.
Az az igazság, hogy nekem nagyon furcsa ízlésem van az animék terén. Alapvetően egy félős, nagyon ijedős és viszonylag gyenge idegzetűnek tartom magam, de van mikor rám jön, hogy valami nagyon véreset szeretnék nézni, és akkor nem is érint annyira mélyen mint mondjuk máskor, amikor egy kevésbé jó időszakomban vagyok. Mindegy~
Lényegében már az első részben megfogott az egész történet, és már ekkor el is illant a felesleges aggodalmam.
Nagyon mély érzelmek vannak benne a sok vérengzés mellett. Ez a legfőbb dolog ami megfogott benne,hogy az emberek milyen mértékű szeretetet tudtak táplálni egy „másmilyen ember” felé, aki nagyban különbözik a társadalom által normálisnak vélt formától. Ez egyébként nagyon érzelmes pillanatokhoz vezetett nálam, eléggé sokat pityeregtem ezen az animén is, de néha ez sem árt.
A grafika az tény és való, hogy nem a legjobb, de mivel egy 2004-es animéről van szó, nem is várhatunk el egy tökéletes minőséget, de engem igazából nem zavart, szerintem az évjáratához képest egy szép darab, sok helyen eléggé részletes is.
Az openingje az nagyon tetszett, engem nagyon megnyugtatott, mindig meghallgattam, és eldöntöttem, hogy feltétlen fogok szerezni valahonnan egy olyan kis zenedobozt, mert nagyon nagy szerelem lett!
Egy dolog viszont felmerült bennem, hogy ha ennyire tetszett az anime, miért nem lett a kedvencem…? Nem tudom, egyszerűen nem tudom megmondani. Talán van benne valami ami nekem hiányzott belőle, de, hogy micsoda arra sajnos nem tudtam rájönni, de talán majd egyszer~

Nem sok animét néztem életemben, de ezt anno egy munkatársam ajánlotta, gondoltam, megér egy próbát.
Elég súlyos témákkal foglalkozik a sorozat, mégse lesz túlságosan nyomasztó. Van benne vér, erőszak, pedofília meg minden ilyen szörnyűség, szóval aki nagyon nem bírja ezeket képernyőn látni, az ne nézze. Szerintem szép és tanulságos történet arról, hogy a társadalom mennyire nem tud mit kezdeni a maga által teremtett „szörnyszülöttekkel”, az elesettekkel vagy a védtelenekkel.
És a főcímzene gyönyörű.

Ezt a megosztó animét kb. úgy szeretik, mint ahogy utálják.
A magam részéről inkább a „meh” táborba tartozom. Az alapötlet nem lenne rossz, de belepakoltak ecchi, és poénos jeleneteket, amik nagyon nem illettek a darabolós/tudathasadásos környezetbe.
A lélektani része is nagyon semmilyen lett.
Eléggé sablonos, belemagyarázós. A felcsendülő gregoriánszerű dallamokat is teljesen céltalannak éreztem.
Kapunk itt még képet a másság miatti kirekesztésről, de ezzel csak igazolja az anime a kegyetlenségét.
Inkább untatott, és alig vártam, hogy a végére érhessek, mert ha egyszer félbehagyom, akkor nem nézem tovább az biztos.

Elfen Lied. Viszonylag kíváncsi is voltam erre a sorozatra, legalábbis viszonylag rég hallottam róla először. Már csak azért is érdekelt nagyon, mert akárhány ajánlóba futottam bele, mindig egy lapon említette az Anotherrel (ami nem egy nagyon nagy anime, de horrorként kétség kívül megállja a helyét – meg az egyik első animém is volt, úgyhogy nosztalgikus nekem), és a Higurashi no Naku Koro ni-vel (ami az egyik kedvenc animém, nem csak horror műfajban. Újra kell néznem. Pláne, hogy ahhoz még értékelést sem írtam.)
Nos, tény, ami tény, mind a három animéből tanultam valamit. Az Another azt tanította meg nekem, hogy messzire kerüljem el az iskolát, mert ott marhára meg fogok halni. A Higurashi no Naku Koro ni azt tanította meg, hogyha egy lány rámmosolyog, fussak, rohanjak, és az ajtót szögezzem be magam mögött. Az Elfen Lied meg azt tanította meg nekem, hogy ne fogadjak be a házamba minden jöttmentet, mert akkor rosszul járok.
Mielőtt rátérnék arra, miért is nem tetszett nekem ez az anime, hadd mondjam el a pozitívumokat.
Egyrészt, nagyon érdekes az alapkoncepció. Kutatási laborból szökött közveszélyes, varázserejű lány (Stranger Things, te vagy az?), aki amnéziás lesz, és két ember talál rá.
A karaktereknél a rózsaszín hajúak kimondottan érdekesek voltak. Nem, ez nem valami fura fétis, legalábbis részemről nem, egyszerűen az összes karakternek, aki érdekelt, rózsaszín volt a haja.
Még Mayu volt kedvhető, de az anime második felében alig kapott szerepet. Biztos, mert nem rózsaszín a haja.
A 8., a 9. és a 12.rész pedig kimondottan jó volt.
Az is pozitívum, hogy nagyon érzékletesen, emberközelien és tabuk nélkül beszél nagyon durva dolgokról. A bullyingot még soha nem láttam ennyire érzékletesen és brutálisan mutatva. Nana labori kínzása szintén kegyetlen, ahogyan Mayu és a családon belüli erőszak is brutális.
Pozitív dolog még, hogy Koutáék szála érdekes volt. Nem különösebben értelmes, de érdekes. Kár, hogy főszál létére a cselekmény kb 40%-t tette ki.
Jó dolog, hogy anime létére jó és hangzatos a címe. „Tündérdal”, ami arra a zenedobozra utal. Külön bírom, hogy németül van, annyit használják a japánok az angolt, hogy teljesen el tudok róla feledkezni, hogy a német is nagyon gyakran bukkan fel a nyelvben.
Jók még a zenék. Egy darab zene van benne konkrétan (az openingzene, ami megegyezik a zenedoboz zenéjével, és a főtémával is. Ezen kívül csak horroros feszültségkeltő zenefélék voltak.)
Ha már horror… Ez az anime nem horror. Hiába sorolja a világon kb mindenki annak, ez nem az. Mitől lenne az? A pszichopata diáklánytól? A horrorzenétől? A vérengzéstől?
Ez egy egyszerű akciósorozat. Annak viszont gyenge, mert ami akciót kaptunk, az nem sikerült élvezhetőre.
A sorozat legzavaróbb tényezője, hogy veszett unalmas. Két szálon fut, és sajnos kb 60%-t teszi ki a sztorinak a laboros szál, ahol semmi sem történik, csak emberek beszélgetnek üres szobákban olyan dolgokról, amik senkit sem érdekelnek. Nem, a laboros részek nyilván kellettek bele. Csak nem ennyi, és nem így! Ha legalább egy karakter lett volna ott, aki érdekel… De nem volt, csupán vadidegen emberektől hallgatok párbeszédeket. A párbeszédek fontosak voltak, csak az a bökkenő, hogy minden részben ugyanazt a párbeszédet kaptuk meg, átfogalmazva. És most konkrétan nem emlékszem, mi volt az. De tényleg, nem rémlik, hogy mi volt az anime 60%-ában. Olyan érdekes volt a laboros szál, mint egy kémiaóra. Ha már labor.
A szarvaslányokra magyarázatot nem kapunk, csak hogy néha vannak ilyenek.
Igazából arra sem, hogy mik ők. Van két szarvuk, vannak láthatatlan kezeik, és… Ennyi?
A karakterek gondolatmenete követhetetlen. Pl a főprofesszor, a pápaszemes, éveken át állandó, szó szerint kb szünet nélküli kínzásnak és kísérleteknek vetik alá Nanát, azonban amikor kiengedik, hirtelen már a kislánya? spoiler
Meg a végén is. Piszolyt fog a kerekesszékes szarvaslányra, elmondja neki hosszan, hogy miért fogja megölni, erre mi történik? Na mi? spoiler
A főhős? spoiler
De ezeken még túl is lépnék, igen, még a laboros szálon is, ha a két főszereplő, Kouta és… az Y betűs csaj nem lennne retek irritáló.
Bár nem tudom, hogy tényleg ők-e a főszereplők, mert kevesebb játékidejük van, mint a mellékszereplőknek (konkrétan a laborigazgatónak több szerepe van), de ettől függetlenül őket lehet annak nevezni.
Veresenyezhetnének, hogy melyikük sz üresfejűbb, vagy irritálóbb. De konkrétan nincs mit mondanom róluk.
Amúgy sokszor emlékeztetett a cselekmény a Kanon animére, amit imádtam, de annál ez sokkal egysíkúbb.
Szóval a két uncsitesó random összefutnak egy random lépcsön? Mi a sütőtök ez? Kouta nem csörgött rá az Y bet… Yuka! Basszus tényleg, Yuka volt a neve. (Megjegyezhettem volna, a teljes személyisége benne van a nevében. Ha nem értitek, mire célzok, hadd jegyezzem meg, hogy ecchi animéről van szó…)
Szóval Kouta Yuka városába jár egyetemre, anélkül, hogy Yuka tudna róla? Hogyne.
Nem jó anime. Unalmas, egysíkú, buta, idegesítő, horrornak nem horror, ecchinek kevés, akciónak vérszegény (nem szó szerint, az egyik legvéresebb anime, amit láttam. A vérszegényt úgy kell érteni, hogy „édeskevés”, csak nem akartam szóismételni), vígjátéknak nem elég vicces, drámához túl vicces, és ami élvezetes elem van benne, az nem menti meg.
A laboros szálért úgy ahogy van kár volt, és még egy normális befejezésre sem futotta. Nem éreztem azt, hogy bármit is lezárt volna az utolsó rész.
Szóval a kedvenc horroranimém marad továbbra is a Higurashi no Naku Koro ni, az Elfen Lied-et meg pár nap múlva úgy elfelejtem, mint a sicc.

Tényleg brutális, és valamilyen szempontból talán elgondolkodtató, de nem egészen értem mi ez a kultusz körülötte. Lehet, hogy ha 5-10 éve látom, akkor jobban megráz, de így csak idegesített a szereplők nagy része. Főleg Kohta meg Yuka. A legjobban Kurama szála tetszett, érdekes volt látni a változásokat az életében. . Részemről viszont a végén az árnyék az ajtó mögött Yuka anyja volt, aki jött őket meglátogatni.

Én ennél többre számítottam.
Úgy érzem, hogy a nagy felhajtás mellé kaptunk egy még nagyobb semmit. A kitaszítottság és a megbélyegzés, a másság el nem fogadása mint témák eltörpültek és háttérbe szorultak, ami szomorú. Ki lehetett volna ezt dolgozni 13 részben ennél sokkal jobban. Az anime nem találta meg szerintem az egyensúlyt a komoly és a bugyuta között, és emiatt egyik sem volt annyira, hogy érdemben számítson. A karakterek vagy irritálóak voltak, vagy ostobák. Lucy Nya-ként túlzásokba esett akkor is, ha az volt a lényeg, hogy a gyermeki ártatlanságot hozzák előtérbe. Arról nem is beszélve, hogy tele volt indokolatlan meztelenkedésekkel. Ezeknek semmi értelmük nem volt, és kizökkentettek. Kouta egy idióta volt. Két lány odáig van érte, de ő ezt nem reagálja le sehogy. Mintha üres lenne teljesen. Érzelmek nélkül. Yuka pedig katasztrófa volt. Ka-ta-sztró-fa. Unokatestvérek vagytok, könyörgöm! Nekem ez nagyon furcsa volt, és nem tudtam hova tenni, sajnálom. Folyton féltékeny volt, és emellett haszontalan. Nana az egyetlen normális karakter, és az ő cselekményszála volt számomra a legszomorúbb. A háttérben mozgó statiszta ellenfelekre inkább nem térnék ki. A szarvas idióták meg komikusak voltak inkább (szintén nem illik a téma komolyságához). Az opening és az ending pedig túl sokatmondó akar lenni a művészetieskedésével, de valójában értelmét veszti, mert csak belemagyarázott szimbolikát érzek mögötte. Nem tudtam kötni a történethez.

Korának nagy favoritja volt, de miután megnéztem, nem igazán értem, hogy miért. Oké, persze, a nagyon erőszakos látványvilág mögött van egy komoly, elgondolkoztató történet is, de ennek elemei meg megint csak elég kiforratlanok, túlgiccseltek, bár a nagy egész gyönyörűen működik.