Kedvencelte 1

Várólistára tette 51


Kiemelt értékelések

Szencsike 

Nagyon érdekes film, kicsit elvont, kicsit fura, vicces, komoly, drámai. Tisztelgés az anyaság előtt, az élet előtt. Kimond olyanokat is amiket amúgy nem kéne, mert ezekről „tilos” beszélni, miközben az érintett nők többsége pontosan tudja milyen ez anyaság dolog. Mindenki más csak elképzelheti magának.

Imoran 

Amy Adams annyira gyönyörű ebben a filmben, a ráncaival, a kócos hajával, a szülés után elpuhult hasával, a szakadt ruháival, amiben megjelenik a babaklubban. Imádtam, ahogy azt is, hogy nem akart bevágódni a többi anyukánál, tette minden nap a dolgát, néha belefásult (én is megzakkantam egy kicsit akkoriban), de közben meg süt róla, hogy imád ANYA lenni. A valóságban kinézik az ilyen típusú anyákat mindenhonnan, legyen az babaklub, babaúszás, iskolai Anyák napja, szülői, akármi. Na mindegy.
Amúgy igen, kb. ilyen anyának lenni, néha kijön belőlünk az anyaállat, ha védelmezni kell és feladjuk önmagunk egy részét, hogy átadjuk a helyét az új résznek, amit úgy hívnak: gyermek. Ez a metamorfózis fájdalmas és nem evilági, mint maga a szülés. Istennők vagyunk.
Azért valamennyire mókás volt a férfiak metaforája, mint áldozatot hurcibáló kutya, a nőstény után loholó kan, meghunyászkodó hím, de azért el is volt túlozva, valljuk be. Kissé feministaszagú volt nekem a film, az jött le, hogy a pasik csak „arra” jók, a gyereknevelésben szinte részt sem vesznek, farkukat behúzva menekülnek a gyerekneveléssel járó problémák elől, pedig nem mind ilyenek…

Schdora

Teljesen megértem azokat is, akik 1-2 csillagot adtak rá. Régóta nem volt rám ilyen hatással film, többször is elsírtam magam rajta, annyira betalált 1-1 ponton. Nem tudom mennyire lehet egy anyaságról szóló film „rétegfilm”, valószínűleg összességében alacsony pontozást fog itt kapni, de ez senkit ne tántorítson el attól,hogy legalább esélyt adjon neki. :)


Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

Sally: Oh, he's super cute. Do you just love getting to be home with him all the time? Must be so wonderful.
Mother: Yeah. I mean, that's a…that's a good question, you know? But it's complicated though because, I mean, I would love to feel content. But instead, I feel like I'm just stuck inside of a prison of my own creation where I torment myself until I'm left binge eating Fig Newtons at midnight to keep from crying. And I feel like societal norms, and gender expectations, and just plain old biology, have forced me to become this person that I don't recognize, and I'm just angry all the time. Like, all the time. Like…And, you know, I would love to direct some of my own artwork towards a critique of the modern day systems that articulate this, but my brain just doesn't function the way that it did before I had the baby, and I'm dumb now. And I am deeply afraid that I am never going to be smart, or happy, or thin ever again.
Sally: Do you just love getting to be home with him all the time? Must be so wonderful.
Mother: Oh, yeah, I do. I love it. I do. I love being a mom.

2 hozzászólás
Ódor_Endre 

Mother: The problem is I just don't enjoy the company of other moms.

I think becoming friends with another woman simply because we're both mothers is pathetic.


Hasonló filmek címkék alapján