Kedvencelte 1

Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

Kiskakukk 

Műfaj: akció:
Baromságok mértéke: japán.

Ó, egek, mi volt ez… mint valami John Wick – Slipknot crossover. :D
Igazából egy szinte non-stop trancsírt kaptam, ami elég érdekes volt ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésemet, de ahogy haladt előre a történet, úgy volt egyre röhejesebb.

AMI TÖK JÓ:
– képileg nagyon szép + a maszkok is menők voltak
– pörög a cselekmény, nincsenek üresjáratok
– bosszúállós történet
– jó kis zúzós aláfestő zenék
– Ikuta Toma jó bőr
– Teljesen random végzik ki az embereket, akár mondat közben. „Kérlek ne bánts, cshaládomm v- *bang*”

AMIN FELSZALADT A SZEMÖLDÖKÖM (avagy egetverő baromságok):
– A főszereplő 12 év kóma után adja elő ezt a fickándozást… Nagyon hihető. :D Itt még „Mozdulj meg, nagylábujj!” közjáték sincs, helyette már félig rokkantan is gyilkolja a népet.
– A sütemény (mochi?) gyógyítja a mozgáskordinációs a zavart.
– Főhősünknek a film során legalább 27x el kellett volna haláloznia, de persze mit neki egy ablakon kizuhanás, leszúrás, lenyilazás, stb. Ő megy előre, mint a Duracell nyuszi.: https://www.youtube.com/watch…
Ó, és ki ne hagyjam: annyi vér volt benne kb., mint egy elefántban.
– Az összes rosszfiú egy tengerimalac értelmi szintjén van (elnézést a tengerimalacoktól).
– A vége. Miért kellett ezt? Minek? :D spoiler Azt hittem, meg akartak ágyazni a második résznek, erre itt van ez… hát oké.

Kinek ajánlanám? Aki valami szépen megkomponált agyatlan vérfürdőre vágyik.

3 hozzászólás
BRI 

Kicsit vegyes érezésekkel viseltetek ezen a film iránt, ugyanis egyrészről nem azt kaptam, amire számítottam, másrészről viszont pont azt kaptam, amire számítottam.
Az alapszituációt tekintve teljes mértékben A Holló utánérzése van a filmnek, a probléma az, hogy a nyomába se ár a – szerintem nyugodtan mondhatom – klasszikusnak. A történet szög egyszerű és néha komikus a kínai mitológia és a természetfölötti erőltetésével. Sajnos rendezés és forgatókönyv szempontjából sem jobb a helyzet, főleg ami a végét illeti, ami már-már fájdalmasan el lett húzva.
A színészek frontján sem jobb a helyzet. A többség vállalhatatlan manírokkal játszotta túl a szerepét, míg a főszereplő nulla beleléssel és mimikával adta elő a karakterét, amin a némasága csak még tovább rontott.
Amitől mégis nézhető a film, az a kameramunka, a verekedős jelenetek – erőszak maximumon – és a zene.

Ainsel 

Ritkán adok esélyt japán filmeknek/sorozatoknak, mert valahogy sosem vagyok velük egy hullámhosszon. Na de démonos, bosszúállós akciófilm… ezeket nagyon tudom szeretni, és gondoltam hulla fáradtan még a japánok szokásos ripacskodása sem fog annyira zavarni. Hát, ez túlzott optimizmus volt részemről. Nagy sztorit nem vártam, ezért az nem is okozott csalódást, hogy a felbosszantják-bosszút áll össze is foglalja az egészet. Az viszont már zavart, hogy karakterépítés sem volt, még minimális szinten sem, hogy legalább bárkit megkedveljünk, vagy megutáljunk. Kaptunk pár semmitmondó papírmasé figurát, oszt' jóccakát. Főszereplőnk konkrétan meg sem szólal, csak a film legelején, és legvégén, de akkor sem mond semmi olyat, amiért érdemes volt megszólalnia. A rosszfiúk meg simán csak szánalmasak, ahogy a totál indokolatlanul éjjel-nappal viselt démonos maszkjaikban bohóckodnak. Mindig azon gondolkoztam, vajon mennyire láthatnak ki azokon a pici lyukakon… meg mennyire kaphatnak benne levegőt. Néha felröhögtem, ahogy megszólaltak, és a nagyon keménynek szánt jelenetet taccsra is vágták a maszk miatti tompa motyogással és szuszogással. A démonos vonalat sem értettem, mert amennyire a tojásfejű „nagymester” pörgött rajta, valójában nem is volt semmi jelentősége, értelme meg még annyi sem. Főszereplőnk szerintem inkább volt zombi, mint démon… a tántorgással, hörgéssel, és vicsorgással nagyon hozta a Walking Dead életérzést. Mondanám, hogy egynek azért elment a film, de nem. Semmi nem jut eszembe, ami tetszett volna benne, mert minden mozzanatot láthattunk már más filmekben, jobb kivitelezésben.

4 hozzászólás
balage 

Én alapvetően szeretem a harcművészes (szerű) filmeket, de ez nagyon gagyi volt. A főszereplő aztán elég mákos ember is, meg bőven túlmutatnak a gyógulási és mit-bírok képességi egy normál emberen. Aztán a felesleges monológok, ahh. Kár volt rá az idő.


Hasonló filmek címkék alapján