Catherine Keener (A John Malkovich-menet), Ellen Page (Juno) és James Franco (127 óra) játsszák a főszerepet ebben a megtörtént esetet feldolgozó, Golden Globe-díjra jelölt drámában, amely az 1960-as évek egyik legsokkolóbb bűntényét dolgozza fel kendőzetlen őszinteséggel. A vándorcirkusznál… [tovább]
Bűnök (2007) 27★
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 55
Kiemelt értékelések
Bűnök (2007) 75%
Ennek a filmnek a létezéséről úgy értesültem, hogy A szomszéd lány című könyv és film kapcsán kezdtem beleásni magam a történetbe. Erről itt már értekeztem: http://snitt.hu/ertekelesek/94152
Akit maga az ügy érdekel, annak azt mondom, érdemes mindkettőt megnéznie. Ez a feldolgozás inkább dráma, míg A szomszéd lány inkább a horrorkategóriába sorolható. Ennek oka, hogy Sylvia megpróbáltatásai ebben a filmben csak enyhén vannak bemutatva, inkább a történet egyéb körülményei azok, amelyekre nagyobb hangsúlyt fektettek. A szomszéd lány egyértelműen Sylvia kínzásaira vannak kihegyezve, amiből itt épphogy megjelenik valami, a durvább dolgokat csak elmondják, képileg nem találkozunk velük.
Ahogy említettem, a körülményeket illetően ez a film tisztább képet tár elénk, azonkívül pedig itt hangsúlyozva van az is, ami A szomszéd lányban nem: hogy igaz történetről van szó. Ez látszik abból is, hogy a neveket sem változtatták meg.
A film abban is továbbmegy, hogy A szomszéd lányban spoiler, itt megismerjük a történet valós folytatását, vagyis a bírósági tárgyalást és az ott született ítéleteket is.
Nagyon jó film, kiválóak a színészek benne, és örülök neki, hogy a történetnek született egy ilyen feldolgozása is. A linkelt értékelésemnél filozofálgattunk arról, hogy egy ilyen film csak akkor állít jó emléket (ez esetben Sylviának), ha a végén feloldoz. Ebben azt hiszem, megtörténik, bár azt nagyon furcsálltam, hogy spoiler.
Akit érdekel ez a történet, de nincs gyomra a másik filmhez, nézze meg ezt. Én jó szívvel ajánlom.
Bűnök (2007) 75%
Sosem értettem, hogy mehet ennyire tönkre valaki, hogyan rohadhat le róla az emberbőr úgy, hogy másokról is lenyúzza azt. Gertrude beteg volt, noha ez nem mentség a tetteire, de az, hogy szellemileg ép, erős, értelmes fiatalok és gyerekek hogyan követhették őt szó nélkül… na, ezt nem fogom megérteni. Ez nem félelemből történt, hanem valami elkorcsosult hatalomvágyból, hogy büntetés nélkül bármit megtehetnek. Ilyen téren rosszabbak a sorozatgyilkosoknál – nem terveznek, csak cselekednek, és nem önnön elfajzott örömükre, hanem valami hangtalan parancsra, hogy bántsátok, bántástok még szegény lányt, mert nekem – Gertrude – már nincs hozzá erőm.
A kis Evan Peters viszont meglepetés volt, bár az ő karakterét is mélységesen megvetem.