Kedvencelte 1

Várólistára tette 55


Kiemelt értékelések

Elena96 

Már többször említettem hogy nem vagyok hívő,de ez a film kimondottan teszett. Valóban nagyon elkötelezettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki istennek tetsző életet éljen. A Jézus életét bemutató filmektől kimondottan félek. Ez volt egyetlen -általam látott film,- ami a másik oldal szemszögét mutatta be. Meglepő módon nem féletem., sőt békét és nyugalmat árasztott. Valami azt súgta, hogy ezt kell megnéznem a kihívásra, amiben az idős hosszúhajú színésznőket sorakoztatták fel.Bár a címkéket nem néztem, /csak a szereplőket a kihívás miatt,/Chalotte Ramping miatt néztem meg/, előtte utánanéztem Benedetta Carlini nővér életrajzának. Jobb lett volna, utána megnézni ezt, mert így kiszámítható volt. Az alakításokkal viszont sikerült meglepniük a színészeknek. Élvezes volt.Szerintem a faszobor kifaragásával túl messzire mentek/ nem hívőként azt mondom ez a szent szobor meggyalázása volt/. Igaz,hogy nem volt kéznél más, de akkorsem szabad a szent szobrot földi élvezetekre használni! Apácának állni elköteleződéssel jár Isten felé. Nem azt szeretném mondani ezzel, hogy egy leszbikus nem lehet hívő. Isten mindannyiunk atyja, de a földi élvezeteket tarsuk már meg könyörgöm a földre. Miért adtam meg mégis a maximális csillagozást? Az alakításokért. A szerepek átélésért.
Szerintem ennek a filmnek Oscar-díj járna. Virginie Efirának és Charlotte Rempingnek külön az alakításukért is. Miért nincs ez benne az 1001 fim listában? Ha valamit látnia kell mindenek legalább egyszer életében,akkor az ez a film.

balagesh 

Az életút felén túl az ember belátja, hogy nem csupán sötét erdőbe keveredett, hanem az egész életét abban töltötte. Eddigre az az egyetlen meggyőződés marad világos az elméjében, hogy nem hihet a szemének. A körvonalak rejthetnek bármit. Sőt ugyanazokból az árnyakból a legkülönfélébb dolgok is kibontakozhatnak. Az ilyen ember nem mond már olyanokat, hogy Benedetta őrült. Vagy szent. Vagy szélhámos. Aki számára feltárta magát az örökké sötét erdő, legfeljebb annyit mondhat a nunciussal együtt, hogy a szerepünket a végsőkig kell játszani. Ebben a filmben a legnagyobb baj éppen az volt, hogy Verhoeven nem tudta fenntartani ezt az ambiguitást. spoiler A leegyszerűsítés legrosszabb következménye azonban az, hogy az események sodrásában egyre kevésbé hangzottak el olyan mondatok, amik az érzésekre, a motivációkra, a személyiség belső koherenciájára reflektáltak volna. spoiler Ez a hiányosság, tehát magyarán az, hogy nem értelmezhető, mi zajlik Benedettában, felerősít egyéb, kisebb, technikai problémákat is. Sokkolni meg… ugyan, kérem!

Kiskakukk 

Álszent elmeroggyantak gyülekezete.
Nekem valami hiányzott belőle.

Törpillaa

Nem volt rossz film, először teljesen másra gondoltam, mint ami történt a filmben. Nem hallottam még erről az apácáról egészen idáig, és nem is tudhatom mennyi az igazság belőle, de én nem pont erre a végkimenetelre gondoltam volna, és nem így. A rendező teljesen korrekt volt, lecsupaszítva, minden klisétől mentesen felépítette ezt a sztorit, és habár nem túl pörgős a film, azért mégsem volt olyan rossz. De Bendetta sikolyai az agyamra mentek, ahogy össze vissza ordítozott álmában. XD spoiler De megvolt a drámai hangulata. Sőt, néha vicces is volt. Bár a végét nem éppen így zártam volna le, ahogy történt. spoiler A szereplők végül is jók voltak, bár a sikítozások néha kiakasztóak voltak, de volt a filmnek pár vicces pillanata is, meg jelenete is. Egynek minimum elmegy, ha többször nem is.

Corvus_CoRex 

Trololol. Ebben aztán van minden. :D
Thrillerhorror, vígjáték, dráma…

Ugyanakkor ami miatt nekem megtetszett, hogy milyen szemérmetlenül bemutatja első perctől, hogy miről is szól a vallás: hazugság, pénz, hatalom, gyilkosság…

Az öngyilkosságos rész volt nekem az egyetlen, ami nagyon komoly volt. Azt nagyon sajnáltam. Az ilyet mindig sajnálom. Más megoldást kellett volna választania. Legalább ne ment volna egyedül, hogy úgy mondjam…

Amúgy Bartolomea + Christina volt a kedvencem.
Persze Benedetta is lenyűgöző volt a maga őrült módján. :D

Hmm, hát igen, „a vallás több kárt okoz, mint amennyi a haszna!”
https://snitt.hu/idezetek/36303

Gépezés mellé indítottam el, de nagyon kellemesen csalódtam benne, úgyhogy nekem megér 9*-ot. :D

Zsomary 

Benedetta nem egy apáca volt a sok közül, az már egyszer biztos. Verhoeven a tőle megszokott nyíltsággal mutatott meg mindent, amit ő ebből a történetből megmutathatónak tartott. Az emberi test, mint a gyönyör és a fájdalom helye. A lélek, mely üdvözülne, de legnagyobb ellenfele ebben a test, amelyben lakik. (Már, ha ott lakik egyáltalán.) Vallási fanatizmus a kor összes kínjával, tudatlansággal, pestissel…Kissé modern volt a festett szőke a zárdában, és megfogalmazódott még egy-két kérdés bennem a film közben, de összességében jónak, érdekesnek tartom a sztorit. Főleg, hogy valós eseményeken alapszik.

Kontra_Judit 

Érdekes film, főként, mert igaz történet alapján készült. Nagyon hitelesen mutatja be az akkori időszak – 17. század – vallási hiedelmeit, az apácák életét, a nő közötti szexualitást.
Persze félelmet a betegségtől, a pestistől. Ez a vallási fanatizmus, ami akkor nagyon jellemző volt, számomra félelmetes.
Sok a meztelenkedés, leszbikus jelenetek, prűdeknek nem ajánlott.

STVN 

Merész. Verhoeven nem hazudtolja meg magát. :)


Népszerű idézetek

Corvus_CoRex 

Pestises ember (menet közben felkapaszkodik a nuncius hintójára): Nuncius! Oldozzon fel! Nagyon kérem, haldoklom. Ne hagyjon így meghalni!
Nuncius: Keresd meg a gyülekezeted papját! Kérj tőle feloldozást!
Pestises ember (elképedve leszáll a hintóról és utána kiáltja): Én vagyok. Én vagyok a gyülekezet papja!

1 hozzászólás
Corvus_CoRex 

Nuncius (Bartolomeanak): Mondd, kéjvággyal tekintettél Benedetta apátnőre?
Valami főpap: Kéjvággyal? Egyik nő a másikra? Lehetetlen!
Nuncius: Ezt a zárdát láthatóan nem korlátozzák a lehetetlenek!

1 hozzászólás
Corvus_CoRex 

– Kételkedik?
– Az ágyában feküdt. A csodák sohasem ágyban fekve történnek.

13 hozzászólás
Corvus_CoRex 

– Ez Isten akarata!
– De mégis ki dönti el, hogy mi Isten akarata?!

1 hozzászólás
Corvus_CoRex 

– Szerinted szégyellnünk kellene? Isten szeretetének védelme alatt szégyen nem létezik.
– Isten szeretete? Te magadat szereted.

Corvus_CoRex 

– No de, a zárda nem jótékonysági intézmény. Meg kell fizetni a helyedet! Van pénzed?

8 hozzászólás
Corvus_CoRex 

– Fizessem ki egy idegen hozományát?!
– Halálomig imádkozni fogok önért uram!
– Csodálatos!

1 hozzászólás
Corvus_CoRex 

Christina: Sarat dobnak az arcába és némán tűri.
Felicita: Ez a játék ilyen. Végül mindenki nyer rajta.

1 hozzászólás
Corvus_CoRex 

Nuncius: Engedelmeskednetek kell nekem és az egyháznak!

Corvus_CoRex 

Nuncius: Ne a pokol tüzének lángjai miatt aggódj, Anyám! Téged egy e világi tűz lángjai emésztenek majd el.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján