Belfast (2021) 75% 93★

Minden adott ahhoz, hogy kapcsolódni tudjak ehhez a filmhez. Hiszen Írországban élek, és egyre többet tudok a sziget történelméről. Hiszen azért élek itt, mert egyszercsak tarthatatlan volt otthon maradni. Hiszen azért volt tarthatatlan, mert ellenséggé váltak egymás számára az emberek. Hiszen ahol ellenséggé válnak a honfitársak, ott pusztul a jelen, és pusztul a jövő. Hiszen még ha a jövőről lehet is álmodozni, ha már a jelen sem működik, akkor a múlt marad az egyetlen kötőerő, ami még újra és újra képes reményt termelni. Értem tehát az egész családot a legkisebbtől a nagymamáig. És mennyire értem a film ajánlását: “For the ones who stayed. For the ones who left. And for all the ones who were lost.”
Minden adott volt tehát ahhoz, hogy kapcsolódni tudjak, ám ez a kapcsolódás alig-alig történt meg. Értettem, éreztem, de csak úgy alig-alig.
Miért? Talán mert nagyon finoman nyúltak a témához. Lehet, hogy mivel a szörnyűségek kívül maradtak az ábrázoltak körén, illetve még a legélesebb jelenet is viszonylag egyszerűen, vérmentesen lezajlott, azaz nem történt nagy tragédia, nem jöhetett szóba a lélek megrázkódása. Talán mert a gyermeki elbeszélés mindent megszépít, mindennek elveszi az élét. Talán bennem van a hiba, mert túl sokat láttam már.
Szép film volt, tanulságos. Semmiképpen nem hazug, hanem nagyon is igaz. Megható is, elgondolkodtató is. Ennyi. Talán nem is akart több lenni.

Nagyon nehezen hangolódtunk rá, egy vacsi után ültünk le, hogy akkor megnézzük, a régóta tervezett Belfast-ot. Kellett egy kb. háááát félóra, mire megértettem, hogy oké, ez most valami teljesen más. De úgy tényleg TELJESEN más, mint a megszokott. És onnantól kezdve GYÖNYÖRŰ. Úristen, nagyon szerettem. Az aki ezt a filmet ilyen szögekből, fekete fehérben, ilyen fényekkel felvette, hát megcsókolgatnám a talpát. Alapból imádom a fekete-fehér fura szögű beállításokat, éveken keresztül így fotóztam. De ez a film. Én még nem láttam ilyet. Nagyon szerettem. Nagyon-nagyon. Természetesen eredeti hanggal. Tuti, hogy megfogom nézni még egyszer. Nem tudom azt mondani, hogy a sztori miatt csak és kizárólag, mert nekem ehhez a sztorihoz kevés lett volna egy átlagos színes angol film. De így! Ebben a formában! Csodálatos! Tényleg :D De kell hozzá egy hangulat az tény. Párom nem hangolódott rá, és nem is értett engem, hogy mi tetszik ennyire. Remélem nektek át tudtam adni, hogy mi tetszik ennyire :D

„Az írek arra születtek, hogy elmenjenek.”

Jaj az utolsó mondatoknál azért elszorult a szívem… :(
Nagyon emberi volt ez a film, és bár nem tökéletes, a hibái ellenére nagyon tudtam szeretni. Az elején kicsit bele kellett rázódni a stílusába, abba, hogy bár masfél órás, olyan lassú ütemű, hogy sokszor kétszer ilyen hosszúnak tűnt. A fekete-fehér viszont nagyon jót tett, a színek nem terelték el a figyelmet a lényegről.
Próbáltam elképzelni, milyen lenne, ha nekem is ilyen döntést kéne meghoznom kényszerűségből. Kitartani az otthon mellett, abban a tudatban, hogy talán nincs jövő, vagy elhagyni mindent, és újrakezdeni egy olyan világban, ahol majd lenéznek, megvetnek, mert más akcentussal beszélek? – Ez a rész, amúgy, amikor a filmben azt tárgyalják, milyen lenne, hát ahh… :'(

Most szabad utat engedhetnék az írek iránti szeretetemnek, de inkább megkímélek mindenkit… :)
Szóval örülök, hogy megnéztem a filmet, segített jobban átlatni az ír nép sorsát, s mellesleg a nehéz téma ellenére is, szívmelengető volt.

Tetszett, a színészek miatt, és talán a sztori miatt is, mert nem az északír konfliktusra, a harcokra volt kihegyezve a hangsúly, bár megadta az alaphangulatot, hanem Buddyra, a családjára, a közöttük levő erős kapcsolatra.

A Belfast talán szórakoztatóbb, hogysem művészfilmnek neveztessék, fekete-fehér ide vagy oda, de mindenképp emberi történet, melyet amiatt is jó megnézni, mert emlékeztet a múltra, arra, hogy fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk. De van benne annyi humor, báj, uram bocsá’ íres szenvedély, hogy merő szórakozásból is meg lehessen nézni.
Bővebben: http://ekultura.hu/2022/03/07/belfast

Míg néztem a filmet, az járt a fejemben, vajon Kenneth Branagh ír származású? – és igen. Annyira érezhető volt, hogy az a főszereplő kisfiú a saját 9 éves énje. Olyan értetlen riadalommal keveredik bele Belfastban az események közepébe, a protestánsok katolikus üldöző zavargásaiba, hogy legszivesebben odarohannánk, hogy kimentsük onnan. Nagyon jó a szemszög, egy ártatlan gyerek próbálja megérteni, vagy magyarázatot keresni a felnőttek kegyetlenkedéseire, mások kirekesztésének miértjére. Mert hát komoly okának kell lenni, ha ilyesmire képesek az emberek váratlanul, minden előzmény nélkül. Tartozott önmagának ezzel a filmmel, az elveszett gondtalan gyermekkoráért.
Nekem tetszett, szerintem ez a legjobb filmje eddig, annak ellenére, hogy a történet családot érintő része valószínűleg nagyrészt fikció. A fekete-fehér dokumentarista stílus nagyon illik ide, ráadásul nagyszerű zenék kísérik végig a történetet.

EGYSZERŰEN IMÁDTAM!!
Tuti megpróbálom még egyszer moziban megnézni.

Nem írok róla. Zsigereimben érzem a filmhez kapcsolódó pozitív érzéseimet!
De mégis!
félelmetes csodálatos lebilincselő bájos tragikus szomorú felemelő családi szeretet öröm

Iszonyú jó zene, nekem nagyon tetsző képek.

A jelenlegi, környékünkön zajló háborús helyzet miatt az utolsó mondatok nekem nagyon ütősek voltak.
Go.

BAFTA 2022: legjobb brit film. Hát, elég sovány évük lehetett a briteknek.
Mondjuk jellemző, hogy ezen a jelölésen kívül egyet sem nyert el a film, akkor vajon mi volt benne olyan jó?
És egy másik költői kérdés: vajon lesz-e bátor ember a brit hazában, aki oda mer állni Branagh elé egyszer, és a szemébe mondja, hogy te Kenneth, nem kéne neked erőltetni ezt a rendezés dolgot, jó színész vagy, csináld azt?

Ez engem nem fogott meg. Adott egy család az ír vallási villongások idején. A kisfiú szemszögéből látjuk a történéseket, de nincsenek igazán gyermeki félreértések, vagy kétes helyzetek. Csak egy családtörténet, ahol amúgy azon túl, hogy elhagyják-e a szülőföldet, nem történik semmi érdekfeszítő.
Szépek a felvételek, a fekete-fehér stílust nem értem, de biztosan fontos.

Én ezt úgy el fogom felejteni, ahogy van…