Bátrak városa (2015) 74% 28★

Előre szólok azoknak, hogy akik egy újabb Footloose-t várnak, azok ne is nézzék meg a filmet. Habár az előzetes és a leírás alapján egy közepesen átlagos amerikai filmre lehet számítani, nem az.
Ez a film röviden és tömören arról szól, hogy mindenkinek megvan a maga baja. Aztán ha kicsit mögé nézünk, kiderül, hogy egy olyan észak-dakotai kisvárosban, ahol ez is játszódik, mindenki maga baja egyúttal a másik baja is. Amerika egyik nagy baja.
Számomra ez a történet becsülendő, örülök, hogy mernek ezzel a témával foglalkozni. Egyáltalán nem erős kritika az, ami megfogalmazódik a filmben az amerikai hadsereggel, a mindent elsöprő patriotizmusukkal szemben. Sőt, talán kritika helyett inkább csak elgondolkodtat, de azt nagyon komolyan. A tetőpont viszont nagyon odavág. Igazából még arra is emlékeztetett, hogy miért is szeretem az előadóművészeteket. Azért, mert minden hangnak, mozdulatnak jelentése van, és mindez az időzítéssel kombinálva képes irányítottan az ember arcába tolni a valóságot, miközben mégis csak egy tükör marad, amit mindenki a maga kedvére görbíthet.
A legvége persze kissé sablonos lett, szóval valami azért mégiscsak megmaradt a szórakozásra vágyó nézőközönségnek is.
A magyar szinkron egy része, hiába a jó szinkronszínészek, valahogy nem klappol. Aki teheti, szerintem inkább eredetiben nézze meg.

Nem egy rossz film, de valahogy lezáratlannak érzem. A másik problémám az utolsó táncjelenet: túlzónak érzem és tiszteletlenségnek is. Lehet csak én vagyok így vele, de a háborút és a borzalmakat biztos, hogy nem így jeleníteném meg…

Azt hittem egy könnyed kis film lesz. Hát nem.
Josh háttere és az érzései nagyon megfogtak, volt ilyen személy az én környezetemben is. Így amikor a menekülésről, a zenéről a drogról mesélt borzasztóan megértettem.
A másik dolog ami rettenetesen megfogott a filmben és talán az egyik legszebb dolog benne, az a fa. Ahogy emlékeznek az elesettekre az gyönyörű.
A maga nemében a film nem egy nagy szám, de valahogy mégis különleges. Ha érzelmeket keresel és nem felhőtlen kikapcsolódást akkor ajánlom. :)

Az élményt csak úgy tudnám leírni, hogy eszméletlen.
Érdekes volt nézni azt a párhuzamot, ami a tánc és a háború között volt, amit merőben kihangsúlyozott az utolsó fellépés. Josh sorsát még a legnagyobb ellenségemnek se kívánnám. Az a fajta film, amitől az ember nem igazán tud megszólalni egy ideig és segít átértékelni rengeteg dolgot önmagunkban.