Nyiss ajtót a varázslatra, a zenére és a barátságra!
Ebben az igazi tündérmese-musicalben Barbie játssza Alexát, a félénk hercegnőt, aki felfedez egy titkos ajtót, ami a királyságából egy furcsa, varázslatos lényekkel és meglepetésekkel teli világba vezet. Alexa itt találkozik Romyval és… [tovább]
Most azt kell mondanom, hogy én, aki nem élek cigarettával, alkohollal és drogokkal, valószínűleg életemben ezzel a filmmel kerültem a legközelebb egy LSD-s álomhoz.
Kezdem azzal, hogy borzalmasan introvertált ember vagyok. Nagy mértékben átérzem azt a vágyat, hogy az ember csak egymagában létezzen, csinálja a dolgait, olvasson, és hagyja békén mindenki, mert szüksége van a feltöltődésre. De ez a film annyira gyönyörű példa arra, amikor egy csapat extrovertált ember összeül, és futó benyomások, meg MBTI mémek alapján megpróbálják kitalálni, milyen egy introvertált, esetlegesen szociális szorongással is küzdő ember, hogy az már fájdalmas. A barátnői mellett is habog és szerencsétlenkedik (nagy tévhit: introvertált ember, egy-két közeli barátnak sokszor nagyon meg tud nyílni, és egy egészen új oldalát mutathatja meg), abszolút nincsenek ambiciói, céljai, mert ő „félénk” (ismételten: a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz – introvertált ember lehet jó vezető, sőt, akár még karizmatikus is), egyetlen tanárra, vagy szülőre sem reagál jól (emberek, az introverzió még mindig nem betegség, ami leperget rólad minden emberi interakciót! Csak azt jelenti, hogy szükséged van egy kis magányra!).
Aztán azért feltűnik a kivétel, a nagymama, aki… aki gondolom valami varázserővel bír, és átjárót nyit a másik világba? Ez sose volt egész tiszta… a lényeg az, hogy innentől lesz tényleg nagyon LSD feeling az egész film. Az a másik világ annyira szemkiégetően pink, hogy azt nem tudjátok elképzelni. Olyan virágok vannak mindenhol, amilyeneket egy öt éves rajzol, mókusszerű lények, amiknek a hátán rugó van (?), sellők, és szivárványos sörényű miniunikornisok. Nem, nem túlzok. Ez konkrétan a film világa. Még a fű is kék, lila meg rózsaszín srácok! Mit meg nem adtam volna valami zöldért abban a szerencsétlen világban!
A lényeg az, hogy Alexa, az elvileg betegesen introvertált lány… pardon, hercegnő egy nagyon ronda varázsajtón keresztül áttéved ebbe a betegesen színes országba, és rögtön összebarátkozik egy tündérrel, akinek nincs szárnya, meg egy sellővel, akiről onnan tudjuk, hogy sellő, hogy minden percben orra bukik, mert hogy még nincs egyensúlyérzéke. Aha. Ez még működne is, ha nem tudna simán, fél lábbal belépni egy hevederbe, felmászni egy fára, és vígan sétálni az ágak között. Azokhoz kicsit több egyensúlyérzék kell, mint a meghajláshoz, de mindegy.
Aztán történnek dolgok, nagyon, nagyon sok és nagyon, nagyon hamis az éneklés, mindenki próbál modern táncolni ocsmány animációval, és a végén kiderül, hogy spoiler Ez mondjuk tetszett, mert Malucia konkrétan görbe tükör az összes Barbie főhősnőnek.
Ja, és Barbie… Alexa kigyógyul az introverzióból a film végére. Mint minden tisztes betegségből.
Amúgy viszont a film szörnyű. Ne nézzétek meg.
Nem is tudom, mi volt nagyobb cringe; a dalszövegek vagy a koreográfiák. Egy picit meglepődtem azon, hogy a mese harmadik percében már énekeltek, de ezen hamar túltettem magam. Azon viszont nem, hogy az ajtón túli világ kiégette a retinám. Alexa szerintem aranyos volt, de a sellő lány egy hatalmas logikai nulla. Azok a furcsa lények meg inkább ijesztőek voltak, mint cukik. Egyébiránt abszolút osztom @Valentine_Wiggin véleményét.
Kicsit túl rózsaszín, túl édeni, de nem volt rossz, én elvoltam vele. Igazi girl power :) Az zavart kicsit, hogy sokat énekeltek, de a dalok is tűrhetőek voltak. Esti mesének tökéletes :)
Az újak közül nálam ez a mese teljesített a legjobban, végre nem egy fesztelen kis bűbájt kapunk főszereplőnek, hanem egy lányt jellemhibákkal – mint önmaga lebecsülése és gátlásosság –, aki próbál minél inkább a komfortzónába húzódni, és ott a könyvek világába menekülni. Egy mesekönyv és a tánctanulástól való irtózása viszi arra, hogy kimozduljon egy számára kellemesen stresszes világba, amiről kiderül, hogy a cukorfelhőkön túl mégse olyan kedves.
A jellemfejlődés borítékolható, jól is jött. Kis csalódás, hogy a gonosz szolgák ebben is taszítók, bár most egyik meselény se sikerült valami aranyosra. A főgonosz legalább nem csak egy random nő volt, hanem tettek mellé némi történetet is.
Ebbe raktak zenét, nem is keveset. Feleslegesen, a végén lévő táncjelenet meg… ami bejött a Neveletlen hercegnőben, az itt nagyon nem.
Összességében nem volt rossz, de a hercegnő vonalat erőltetésnek érzem, el lehetett volna adni egy átlagos csajjal is.
Eh…
Egyebek, ömlesztve:
…
– Né, új szinkronhang!
…
– Nem bírom, amikor Barbie-t félénknek ábrázolják: távolabb áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől.
…
– Már megint bált tartanak, hagyjatok már!
…
– Tulajdonképpen örülök, hogy telepakolták dalokkal, mert így a világ legtisztább lelkiismeretével tekerhetem át őket.
…
– Fúj, mi ez az undorító látványvilág?!
…
– A sárga ruhát kigúnyolják, de ez az okádék rózsaszín már oké? Fene a gusztusotokat…
…
– Ez a kiscsaj az eddigi legirritálóbb karakter mind közül: és ez, ennyi Barbie-filmmel a hátam mögött, nagy szó. Még csak nem is komolyan vehető gonosz, csupán egy elkényeztetett, hisztis, hülye p@csa.
…
– A jól elvégzett munka jutalma mindig egy új ruha. Mindig.
…
– Az össznépi dalolászásból sosem elég.
…
Mindent összevetve: ahogy anno BlackSheep említette a Barbie-maraton videójában: amit eddig láttunk, az annak a bizonyos drognak (amit a készítők magukhoz vettek) csupán a mérsékelt használata volt, ez viszont a teljes túladagolás. Te jó szagú, magasságos, atyaúristen… Mi lesz még itt? A következő résznek már a címe horrorisztikus…
Fogalmam sincs, mit esznek rajta a kislányok (vagyis tudom, a sok rózsaszínt, meg csillámot, meg egyszarvút-tündért-sellőt, meg sikongatást, meg virágot, meg boáááááááááá…..)
Nagyon rózsaszín, nagyon mesés film, de egyébként nem volt rossz. A főszereplő természetesen egy hercegnő, aki a könyvek és a történetek szerelmese. Ez tetszett, mert végre nemcsak arról szól az egész, hogy szép ruhákat vesz fel a főhős, és kedvence a divat. A titkos ajtó mögötti mesevilág talán még színesebb, mint a „valóság”, és ezt már kissé túlzásnak tartottam. Még a Fairytopia sem volt ennyire rózsaszín-türkiz-lila, mint ez a világ. A főgonosz, Malucia hercegnő palotája pedig úgy nézett ki, mintha megfilmesítették volna a Candy Crush Sagát.
Malucia különben tetszett, ő volt az igazi hisztis kislány királylány, idegesítő volt, de valami mégis tetszett ebben a karakterben. Alexa mellett a két főszereplő, a szárnyát vesztett tündér és az uszonyát vesztett sellő volt, utóbbi inkább vicces volt. A humor nem volt rossz, ha mondjuk 20 évvel ezelőtt már elkészült volna ez a film, és akkor látom, nagyon tetszett volna, mert gyerekkoromban pont az ilyen poénokat díjaztam, ami itt megjelent. Sokat énekeltek a filmben, talán egy kicsit túl sokat is, ami azt jelenti jelen esetben, hogy indokolatlanul dalra fakadtak minden percben a szereplők. De összességében egyszer meg lehetett nézni ezt a filmet, nem volt rossz.
Hát ez borzasztó volt. :D A fő gonosz egy hisztis kisp*csa :D kilőttem volna a Holdra a fenébe.. Ha van egy hisztis kistestvéred.. akkor értenéd milyen is a fő gonosz.. o.O
A zenék többsége is elég gáz volt, túl modern és pop-os. :/ Nem igazán illettek ide szerintem.. na és a táncok..:D azt inkább hagyjuk.
A hercegnőnk kezdő jelleme nagyon tetszett, mert valós szimpatikus tulajdonságai voltak, a vége felé már inkább túl meseszerű volt. :/
A ruhák se jöttek be, egyedül a sellő barátnénké amíg volt lába. Nah az kifejezetten szép volt. :)
Nem volt egy nagy szám, a többi Barbie film ennél lényegesebben jobb szerintem.
Király: Kislányom, ugye nem próbáltad átvenni a hatalmat a királyságban már megint?
