Várólistára tette 7


Kiemelt értékelések

Rebarbara

Nagyon sok türelem kellett ehhez a sorozathoz. Két rész után majdnem feladtam, de végül meggondoltam magam és adtam neki még egy esélyt.
A legnehezebb dolog volt végig nézni azt a sok áskálódást, ami a munkatársak között folyt. Értem én, hogy hatalmi harc és a cél szentesíti az eszközt, de akkor sem fogom tudni elfogadni.
Egyik színész sem tudott megnyerni magának, ráadásul Brit Marling és Bertie Carvel nagyon antipatikus nekem.
Így tehát maradt téma és a cselekmény, ami jó volt de nem tudta ellensúlyozni a többit.
Egyszer elég volt.

Emerson 

A koncepció jó. Sőt! The Thick of It csak rendőrségben és PR osztályban, nem politikában és kommunikációs osztályban. Capaldi helyett meg kaptunk egy Nesbittet. Skócia VS Írország 1:1
A pilot előtti 75 perces „bevezető” részt Danny Boyle rendezte, hogy megadja a kezdő lökést. Sosem értettem a körülötte lévő hype-ot, így számomra semmi plusz élményt nem nyújtott.
A szövegre eleinte nehéz volt ráhangolódni, mert akárcsak a The Thick of It-nál itt is tele van insider joke-kal, amit csak egy angol érthet meg. A zenéje kegyetlen jó volt és a tartalommal sem volt gond. Csak hát miért nem születtem angolnak?


Népszerű idézetek

Emerson 

Garvey: Today’s hearing with the deputy mayor will be tough. You need a new strategy.
Miller: I have a strategy for the comittee. I give them nothing.
Garvey: Yeah, that’s passive and defensive. Things are changing.
Miller: Everything’s always changing. I remember when it was Monday, now it’s Tuesday.

1. rész

Hasonló filmek címkék alapján