Az utolsó csepp (1988) 63% 29★

Mostanában az az érzésem, ha felmerül még valahol egy jó nevű sztárokkal készült, de ritkán emlegetett nyolcvanas, kilencvenes évekbeli akciófilm vagy bűnügyi thriller, annak oka van. Mármint a „ritkán emlegetésnek”. Speciel mai szemmel visszanézve furcsának és érthetetlennek tűnik, hogy nem ismételte rommá a kilencvenes években ezt a filmet valamelyik kereskedelmi tévé, hogy nem vált a korosztályom VHS-klasszikusává, miközben olyan nevek szerepeltek benne, mint Russell, Gibson és Pfeiffer, sőt, utóbbiak egy olyan szekunder szégyenes szexjelenetet is produkáltak benne, hogy a dézsában tekerő Dolph Lundgren és Tia Carrere adja a másikat…

Nos, Az utolsó csepp tényleg egy elfeledett mozi, és tényleg jó okkal került radar alá a modern néző számára. Nehéz megfogni, mi vele a baj, de a róla szóló legtöbb kritika lényegre törően oda akar kilyukadni, hogy túlírták, túlgondolták magát a sztorit, és ehhez nem tudták hozzáigazítani a konkrét filmet, ami így tocsog az ellentmondásoktól. A leginkább magától értetődő rögtön az első öt percben arcul csapja a nézőt: egy ex-drogdíler és az ő zsaru haverja összeszaladnak egy áruátadáson, ahol a zsaru magyarázkodik az ex-díler havernak, hogy nem őt akarja csesztetni, és húzzon el mielőbb. Ez mégis mi akar lenni? Hogyan értelmezzük ezt bármelyik korabeli amerikai zsarufilm tükrében? Főleg hogyan értelmezzük Mel Gibsont, mint ex-drogdílert: nincs benne semmi veszélyes, semmi taszító, csupán a lázadó/szépfiús sármja és a korai pozitív hősként végigtolt filmjeiből ráragadt joviális vonásai – igaza van a kritikának, ezzel a szereposztással egy vélhetően leírva rétegzett és összetett, érdekes karakter nyomasztó tömegét tették rá egy ilyen megjelenítésére akkora és ott épp alkalmatlan színész vállára, és ez legkevésbé sem Gibsont minősíti.
Egyébként önmagában a gondolatot, miszerint Russellt és Gibsont hozzák egy moziban közös platformra, süvegelem, de kár, hogy éppen ebben a darabban kellett találkozniuk.

Akkor lenne Az utolsó csepp végképp elfeledett és méltán jó mélyre hantolt zsánermozi, ha nem ilyen jól csengő nevek szerepelnének a stáblistáján. Így marad egy kis érdekesség-faktora.

Imádom! :-) Vérbeli 80-as évekbeli film. Ezer éve nem láttam, s már majdnem elfelejtettem, miért is a kedvencem. Szerencsére amint elkezdtem nézni, eszembe jutott. :D „Kóstold meg a lepényhalat!” A legjobb jelenet a világon! :D

Alapvetően nagyon szeretem a 80-as éveket és Mel Gibsont, na meg Raul Juliát, de ez a film valahogy nem állt össze. Érdekes volt, csakhogy a végére totál elvesztettem a fonalat. Na meg számomra a női főszereplő ellenszenves volt kívül és belül is.