Az utolsó angol úriember (2012–2012) 81% 85★

Ahogyan a cím is utal rá, ez a miniszéria valóban az utolsó angol úriembert mutatja be. Vagy még inkább azt, hogyan semmisül meg ez a kirakat (ha már annyira szereti Chriss használni ezt a szót a magánéletére).

Adott egy férfi, aki mindent megtesz, hogy elveinek megfelelően alakítsa életét. Vagy legalább is azt, amit annak vél. Szigorú szabályainak korlátai között tengeti mindennapjait, amikor felbukkan egy rendkívül vonzó nő, aki nemvárt problémákat okoz neki. Mivel fen kell tartani a látszatot és megvédenie a hírnevüket, ezért mindent eltűr az asszonynak, még a megszökését egy másik férfival is. Ám arra nem számít, hogy egy lány is felbukkan, aki elkápráztatja őt egyéniségével, ami nagyban hasonlít az övéhez. Ezt követően alakul ki hármójuk kálváriája, amit tetéz az I. világháború kirobbanása.

Christopher Teitjens nem egy könnyű eset. A történet elején még a konzervativizmusa irányítja az egész életét, így inkább képes szenvedni, minthogy csorba essen a saját és felesége becsületén. Ám, ahogyan telnek az évek, végül rájön, hogy ezzel az egésszel nem ér el semmit, csak még inkább céltáblává válik honfitársai pletyka-hadjáratának. Szinte mindenkinek van egy rosszindulatú megjegyzése rá, csak azért, mert kilóg a sorból. Briliáns elme, aki képes ezt a barátja számlájára írni. Természetesen ennek a jó cselekedetnek is meg lesz a maga méltó büntetése. Mindig más aratja le a babérokat, ami egy idő után frusztrálni kezdi Chris-t, de ezt nyilvánosan nem mutatja ki. Emellett a feleségéhez sem tud közeledni a rengeteg általa okozott csalódás miatt és ez bélyeget nyom a Valentine-hoz fűződő kapcsolatára is. Jellemváltozásának kezdete a háború bekövetkezésénél kezdődik. Elér ahhoz a ponthoz, amikor már nem érdekli semmi, csak a jelen. Rengeteg traumán esett túl az első kiküldetése során és ez megkérdőjelezi számára azt, miért is fontos az a kirakat, hiszen a következő bevetése során bármikor meghalhat. Ezt tetézi az, hogy a koncentrációja is sérülést szenved, ami tovább rendíti lelki állapotán. Nem is csoda, amikor már el akarja fogadni szeretőjének Valentine-t, hátha egyetlen pillanatra boldog lehetne az életben. Viszont itt is közbeszól az erkölcs és jellemének megmaradt morzsái. A háború utolsó etapja is még eme eszme zászlaja alatt folyik le. De a hazaérkeztével minden megváltozik. A fa, ami szimbolizálta a régmúlt időket, kivágásra került, ami azt jelenti, hogy most már a benne maradt utolsó szikrája is elveszett a régi úriembernek. Mindenét elvesztette, a házát, a bútorait, a feleségét, a „gyermekét” (akiről nem tudni valójában kié), és a régi „barátait” is. Cserében viszont igaz barátokra lelt és a maga békéjére. Ugyan az értékrendje nem veszett el, de a kirakat végleg lerombolódik.

Sylvia számító, törtető nő, aki apát akar találni a gyermekének, nehogy rajta köszörülje a nyelvét az egész társaság. Nem számít arra, hogy találkozni fog egy méltó társsal, aki szellemiekben is legyőzi őt. Okos és ambiciózus teremtés, de még így is hibát hibára halmoz. Ennek az árát fizeti meg hosszú éveken keresztül. Eleinte csak valamilyen reakciót akar kicsikarni a férjéből, mert ez felpezsdíti, de később már esélyt akar arra, hogy valóban egy pár legyenek. A legérdekesebb megnyilvánulásai neki vannak, ugyanis ő már meghaladva saját korát, egyenrangú partnernek tekinti magát a férfiakkal és ez valóban így is van. Szellemi vetélkedőiben (a férjén kívül) nem kevés „úriember” marad alul, akiket könnyedén manipulál és még a szemükbe is nevet. Van, amikor ezt kifejezetten a férje érdekében teszi, ami arra a következtetésre engedi a nézőt, valóban érdeklődik utána és szeretné visszakapni őt. Ennek érdekében még arra is hajlandó lenne, hogy Christopher szeretőt tartson és akkor végre úgy érezhetné, egálban vannak. Ám az ő története sem így alakul. Nem számított arra, mi lesz a fa kivágása miatt, valóban mit is szimbolizált az. Ezzel veszítette el férjét végleg. De nem kell búsulni, mert kitartó nőszemély lévén megtalálja a módját, hogyan legyen újra elismert tagja a társadalomnak. Emiatt mondhatni remek stratéga is, hiszen tudja mikor van vesztes pozícióban és hogyan kell azt kezelni, milyen lépéseket kell tennie a céljai elérésében. Csupán ezt az egy részletet felejtette el. Lehet ehhez hozzájárult, hogy belefásult már az önmagára kiosztott szerepére is, amit saját maga rombol le. Nem túl könnyen befogadható karakter, de nagyon érdekes és elgondolkoztató, mit miért csinál.

Valentine egyénisége viszont elég furcsára sikeredett. Olyan szinten romantikusra sikeredett, hogy néhány írónő megirigyelhetné. Teljesen téves képet fest az életről és idealizálja a párkapcsolatokat, aminek egy bizonyos közeli barátjának viszonya vet véget. Ez kezdi felnyitni a szemét arra, hogy az igaz szerelem csupán álomvilág, egy habkönnyű mese, ami neki ezidáig nem adatott meg. Mindenre van egy kritikus szava, ám amikor valamelyik szerettét vagy az általa képviselt eszméket kritizálják, nyomban eliszkol. Ez mutatja, nem elég érett még kora ellenére sem egy igazi kapcsolatra. Még a történet végén is lobbanékony kicsit, de addigra már felnő, de még így is vannak neki gyerekes megnyilvánulásai. Szóval nem egy Sylvia, sőt, annak teljes ellentété. Ő a szelíd teremtés, aki csak boldoggá akarja tenni szíve választottját. Mert ez nem volt szerelem első látásra, azt valljuk be őszintén. Kellett egy kis idő hozzá, hogy vonzalomból kialakuljon ez benne és szerencsére ezt nem tévesztette össze, csupán csak egyszer a szerelem illúziójával. De a végére tényleg megtörtént vele. Vannak ellentmondások a karakterében, hiszen mégiscsak aktív résztvevője volt a szüfrazsett-mozgalomnak, ám mégse ezt mutatja egyes cselekedetei és gondolatisága. A sztori végén inkább eszközként tekint magára, ami része lehet annak, hogy boldoggá tegye azt a férfit, akit szeret. Szóval érdekes.

A mellékszereplők majdnem mind egytől egyig romlottak, haszonlesők és gonoszak. Van itt a hátba szúró barát, a nőgyűrölő báty, a pletykás rokonság. Minden ami egy ilyen kosztümös filmhez elengedhetetlen. És nagyszerűen működnek. Tényleg azok az igazán utálható szereplők. Viszont vannak itt is ellensúlyok. A bajtársak részéről. Ugyan az elején ők sem voltak oda Chris-ért, de végül rádöbbentek, mennyire rendes és figyelmes ember, akire mindig számíthatnak, még a legnagyobb bajban is és ezt meg is hálálják lojalitásukkal.

A szereposztás kiváló volt. Benedict (továbbra sem szeretem leírni a vezetéknevét) remekül hozta az összetört férfi karakterét. Ugyan itt is zsenit kellett játszania valamilyen szinten, de a hangsúly most nem azon, hanem a jellemeken volt, amihez nagyon jól tudott alkalmazkodni. Néhány arcjátékán még nekem is megsajdult a szívem, márpedig azokból jó sok volt. Rebecca Hall pedig tökéletes volt Sylvia szerepére. Sugárzott belőle az, ami annyira jellemző a karakterére, a hanyag elegancia talán. De a Valentine-t játszó Adelaide Clemens-re sem lehet panasz.
Minden kosztümös drámát szeretőnek ajánlott darab. Nagyszerű színészek, gyönyörű kosztümök és zenék vannak jelen. Ugyan a Világháborúra nem igazán tér ki, csak nagy vonalakban, de nem is ez a legfontosabb a sorozatban, ez csak a hátteret adja meg, hogy még nyomasztóbb legyen az atmoszférája.

Természetesen a Benedict rajongóknak kihagyhatatlan, de szerintem megtalálja mindenki azt, ami miatt szerethetővé válhat számára a sorozat, csak fogékonyság kell hozzá.

Istenem, ez a Christopher… Istenem, ez a forgatókönyv író!!

Miért kell ennyire nyámnyilának beállítani valakit? Az, hogy valaki úriember, nem lesz azonnal papucs… Már pedig sajnos Chris inkább az utóbbi. Annyira szerette, annyira akarta azt a lányt, lépnie kellett volna ahelyett, hogy magányosan szenved és háborúba menekül…

Ami pedig Sylviat illeti.. Akármennyire is kiállhatatlan, nem tudom utálni. Annyira badass és olyan jó karakter, hogy lehetetlen utálni (számomra legalábbis). Magamtól sose jöttem volna rá, hogy a Vasemberből ismerős a színésznő, de megnéztem a stáblistát.

El kell olvasnom a könyveket. Asszem akkor sok mindent másként fogok látni.

Ebben a sorozatban Sylvia-t alakító színésznő volt a legzseniálisabb, még akkor is, ha a karakterét jól megcsaptam volna párszor egy péklapáttal. Wannop kisasszony annyira kis szürke egérke volt, hogy nem is értem, hogy lehet utána epekedni. Cumberbatch szőkén meg egy tejfeles szájú mamlasznak néz ki, akinek kijárna egy-két pofon időnként, hogy észhez térjen.
Ezekkel együtt is rendben van ez kérem szépen.

Az a szomorú, hogy ez szerintem lehetett volna egy sokkal jobb sorozat is.
Voltak benne olyan részek, amiket szerettem, de a legtöbb részén szenvedtem. (Egy kihívás miatt végignéztem, anélkül szerintem nem fejeztem volna be) Ez a szerelmi háromszög szörnyen zavart, ez a sok szenvedés, túldramatizálás. (mondjuk nem mintha csak az ő hármasuk szerelmi életében lett volna ez meg, a tiszteletes felesége és az ő szerelmük is xD, egyébként az a fura, hogy alapvetően nem szoktak zavarni sem a nagy szerelmi drámák, sem a szerelmi háromszögek, szóval én inkább azt gondolom, hogy az érzelemvilága a szerelmeknek volt nagyon rossz és nem hiteles) Még hármuk közül eskü Sylvia-t szerettem a legjobban, pedig ő is nagyon idegesítő tud lenni, nem egy mindennapi nő az biztos. :D Színészileg mindenképpen ő volt a kedvenc.
Wannop.. te jó ég, az elején még így nem volt vele bajom, de aztán egyre jobban utáltam. Igazából semmi realitást nem láttam a szerelmükben, semmi kémiát, Wannop egyszerűen olyan volt, mint egy naiv, hisztis kisgyerek, nagyon-nagyon ellenszenves lett. xD
Na és akkor ott van Christopher, „az utolsó angol úriember”. Hát, mit mondjak, ő is ellenszenves volt mindenben, ami a szerelmi életével kapcsolatos. Valamilyen szempontból megértettem, hogy Sylvia miért van úgy kiakadva rá. Az „úriemberségét” láttam egyes esetekben, de más esetekben pedig szerintem egyáltalán nem volt az, csak egy önfejű, látszatokra adó férfi.
Sokszor hirtelen voltak váltások egyik jelenetből a másikba és így mintha nem kaptunk volna lezárást egy-egy jelenetnek és így néha nem is értettem, hogy most mi a fene van. Meg az időbeli ugrálások is az elején számomra zavaróak voltak.
A párbeszédek is nekem vagy nagyon ilyen elvontak voltak, vagy nem is tudom, de nem tetszettek. (egy-két részt leszámítva)
A végére a háborús közegben egészen megszerettem Campion-t. :D Ahogy próbálja elkerülni, hogy Sylvia odamenjen és az a jelenet az 5. rész legelején. :D („Minden bizonnyal egy lángelme lehetett, aki ezt a három tisztet egy vagonba zsúfolva rendelte a frontra.” :D)

Jó kis történet volt, de a sorozat nagyon angol. Nekem kicsit lassú volt, inkább néztem volna egy 2-3 órás filmet, de azért tetszett. A szereplők megfogtak, főleg Rebecca Hall játéka.

Annyira imádtam, főleg az első két részt, az perfection, de a többi is nagyon színvonalas volt. Rufus Sewellt szeretném kiemelni a mellékszereplők közül (ő volt a bolond pap), zseniálisan hátborzongató volt.

Egyszerűen imádom! Gyönyörű sorozat. Mind a történet, mind a látvány terén.
A színészeket pedig nagyon jól válogatták össze. Különösen Rebecca Hall Sylviája tetszett nekem. Hozzá képest Adelaide Clemens tényleg nagyon kevés volt…
Christopher karaktere az egyik kedvenc irodalmi alakom is és szerintem méltó könyvadaptáció lett . Örülök,hogy nem hadják ”elveszni” a művet.

Egyik kedvenc kosztümös sorim. :) Annyira jól eltalálták a színészeket, hogy az fantasztikus ! Mindenki, egytől -egyig, mintha rájuk öntötték volna *.*
És a ruhák ! Gyönyörűek !!
Olyan jól megteremti az Edward kori hangulatot, hogy szinte ott vagy te is velük…

Egy kellemes történelmi sorozat „tökéletes angolsággal” elkészítve. Tökéletes Cumberbatch alakítás; a kiemelkedő alakítás, ahogyan megszoktuk tőle. Olyannyira tökéletes, hogy nem biztos, hogy adtam volna ennyi csillagot, ha más valaki alakítja Tietjens szerepét. Nme azért, mert más színész nem kedvelek annyira mint őt, hanem mert a film nem ér annyit. Cumberbatch alakítása teszi igazán jóvá.
Ami biztos, és B.C. tökéletesen képviseli, az „úriemberség”, a tisztesség, legyen szó nőről vagy férfiról, belső tulajdonság, ami nem lehet csak úgy letenni vagy felvenni, mint egy ruhadarabot …..