Az Angyal elrablása (1968) 80% 1★

Az Angyal vérbosszúja mellett ez a másik, kicsivel korábban készült kétrészes/egész estés Templar-kaland, és bár mozgalmasságában bőven elmarad a Szicíliában játszódó történettől, sokkal inkább illik a sorozat által addig megteremtett stílushoz és hangulathoz! Mondhatni, ha egy Roger Moore-ral csatsorba álló Angyal-filmtől azt várom el, hogy hűségesen reprezentálja a sorozat minden létező aspektusát, akkor Az Angyal elrablása tökéletes választás!

A fentiek miatt külön talán nem kell fejtegetnem, hogy ezúttal az ötven percesre tervezett sztorik kinyújtása százra tökéletes sikerült a készítőknek. A történet messze nem olyan elrugaszkodott, mint némelyik sci-fibe hajló, esetleg már a James Bond-mozikat megelőlegező elvontabb forgatókönyv, éppenséggel ebből az ötletből nyugodtan forgathattak volna egyrészes, hagyományos sorozatepizódot is.
Nem is meglepő ennek fényében, hogy Roy Ward Baker igazi veterán volt már a stábban, összesen 18 epizódot dirigált végig, az elsőt ezek közül még 1963-ban, később pedig a Minden lében két kanál számára is rendezett részeket – sőt, ő csinálta az ottani kétrészes/egész estés produkciót is. Bakernek tehát kisujjában volt az Angyal-feeling, nincs is kétségem afelől, hogy a mozi minőségét lekorlátozó tényező immáron tényleg csak a tévéfilmes technikai és költségvetési keret lehetett.
A felhasznált forgatókönyv azonban nagyon pöpec, alapötlete vérbeli Angyal-sztori, a benne feltűnő egy-egy jellegzetes fordulat és szekvencia pedig olyan szinten tűnik filmtörténeti alapvetésnek, hogy ezek szinte változás viszontláthatóak olyan későbbi kasszasikerekben, mint a Briliáns csapda, a Mission: Impossible, vagy a speciel pont kevésbé ismert Gyémántok. A sztori kinyújtásának trükkje tulajdonképpen az, hogy modulárisnak tűnő fordulatokat építenek a cselekménybe, úgy foltozzák azt ki dupla hosszúságúra, hogy minden szakaszába jusson elegendő izgalom. Nagy szerencsénkre Moore is méltó társakra talált: Sylvia Syms remekül illik hozzá, maga a karakter is kiváló kiegészítése magának Simon Templarnak. Kenneth J. Warren éppen a hatodik évad egyik igen közeli epizódjában játszott totálisan más figurát, de már ott is kitűnt, milyen jól működik megosztó, antipatikus, de komikus töltettel is jól kibélelhető karakterként.
További érdekessége a filmnek a bevezetőben és a stáblistában használt rajzfilmes szekvencia, ami nagyon tetszik, és a Rózsaszín párduchoz hasonlóan itt is simán életre kelhetett volna egy rajzfilmszéria erejéig Charteris pálcikaembere. A zene talán picivel jobb, mint Az Angyal vérbosszúja esetében. A magyar változatok közül itt kivételesen a Kautzky Armanddal készült verzió a könnyebben elérhető, és kövezzetek meg: nekem tetszik „így”, „ez” a Roger Moore, és egyáltalán nem tartom ördögtől valónak Láng József lecserélését.

Az internetes társadalom többsége ugyan nem ért ezzel egyet, de szerintem ez egy sokkal jobb Angyal-mozi, mint a …vérbosszú volt! Sajnálatos módon a sorozatnak annyira nem szerves része, hogy általában nem is adják le ma már dupla epizódként, szemben a másik filmmel, de én mégis azt mondom: Simon Templar rajongóinak ez egy kihagyhatatlan kör!