Egy félig angol, félig amerikai rock zenekar tagjai otthagyják a főiskolát, hogy a Sunset Strip-en találják meg az álmukat.
Kedvencelte 4
Várólistára tette 109
Kiemelt értékelések
Nem gondoltam, hogy ennyire fog hatni rám, főleg, hogy az elején szinte csak arra tudtam koncentrálni, hogy úristen Andy és csak vigyorogtam, mint a vadalma. :) De most itt vagyok, végignéztem és kavarognak a fejemben a gondolatok. Andy nagyon jól hozta a kezdetben naiv, majd egyre jobban eltévelyedő fiatalt, örülök neki, hogy ilyen szerepben is láthattuk. Aki nagyon idegesített az Lily karaktere volt, néha jól behúztam volna neki egy nagyot. Maga a történet jól bemutatja, hogy „nem minden arany, ami fénylik”, nem tudhatjuk, hogy valójában hogyan is élnek a „sztárok”, a fényűzés, meg amit kifelé mutatnak, sokszor nem fedi a valóságot. Olyan sok gondolat kavarog még a fejemben, de egyszerűen nem tudom megfogalmazni. Tetszett, többször is meg fogom majd nézni, de azért ez nem egy olyan film, amit kétnaponta leülsz megnézni délutánonként kikapcsolódásként. Legalábbis nekem nem. Egyszóval örülök, hogy ilyen szereplőkkel egy ilyen filmet sikerült összehozni és ugyan rajongóként mindig is elfogult leszek, de érdemes megnézni.
Nem tökéletes.
De én mégis kibszottul IMÁDTAM!
Minden perce élvezet volt.
Hol ezért. Hol azért. :P
A zenék…
Egyszerűen csak: ♥♥♥♥
Az utolsó fél perce a filmnek meg…
Ah inkább hagyjuk.
Nem hittem volna, hogy én erre a filmre 5 pontnál többet fogok adni!
Ez a film megmutatta, a sztárok életében elrejtett brutalitást és a mentális fantáziát. Nagyon sok banda járt már sajnos hasonló cipőben, akik tényleg legendák voltak. Valós problémát dolgoz fel, azt, hogy milyen rossz is lehet…."Sztárnak" lenni.
Ezt a filmet annó azért várólistáztam, mert láttam szerepelni fog benne Ben Bruce Férjem *.*
Semmi másért nem akartam megnézni. Nagyon azt se tudtam miről fog szólni..
De teljesen elégedett vagyok azzal, amit láttam. Egy azért mert majd' 2 órán keresztül láthattam Ben-t, másrészt, mert meg csodálhattam Andy hangját. Én eddig őt nem ismertem. Nem hallgattam a zenéjüket. De a hangja valami eszméletlenül fantasztikus *-*
A filmet lehet egyszer majd újra nézem, de biztos nem mostanában lesz. Elég megrázó volt helyenként. spoiler
Egy zenekar kétféleképpen tud befutni: vagy egyedi zenét játszanak, vagy jól néznek ki a tagok. Lehet tippelni itt miről van szó.
A főszereplő srác anyját alakító színésznőről én először azt hittem, hogy a húgát játssza. Ráadásul több ilyen anyuka is volt. Annyira hiteles.
A srác „fantasztikusan tökéletes élete nagy és egyetlen szerelme, akiért bármit” sem tudott többet felmutatni, mint jól kinézni. Bár ha két karakternek nincs is több attribútuma ennél, akkor gondolom tényleg egymásra találtak.
Lily meg tényleg egy legalja söpredék ember, az a fajta, akinek nagy a szája, bárkinek beszól, de a pofáját természetesen már ne neki verjék be.
És nem csupán a női karakterek voltak üresek, vagy irritálóak, hanem mindenki.
Az állandó csöcsök-segg-drog kombótól már előbb lett csömöröm, mint a banda tagjainak.
Néha hallunk egy-két jó számot, a koncertfelvételek is jó alapanyagok, de mást nem tudok kiemelni pozitívumként.
Szeretném elfelejteni ezt az élményt.
Te jó isten! Mit néztem én?! Pocsék párbeszédek, gagyi színészi játék (igen, tudom, ők zenészek, de pls Andy, Ben Bruce legközelebb inkább hanyagoljátok ezt). Nem értettem, hogy miért Palaye Royale dalokat énekelt Andy, Remington Leith hangjával. Tudom én, hogy Andy egy időben eléggé népszerű volt a Black Veil Brides miatt, na de így elvinni a pálmát Remington helyett. Lett volna a bandában akkor inkább két énekes… Annyira, de annyira mű volt az egész. Azt meg aztán végképp nem értem, hogy hogyan sikerült rávenni John Bradleyt és Malcolm McDowellt, hogy szerepet vállaljanak ebben a filmben.
Az egyetlen dolog, ami tetszett, azok a zenék. Tök izgatott lettem, mikor elindult a háttérben a Circa Survivetól a Schema. De sajnos ennyi örömöm volt ebben a 111 percben.
Szegény film nagy hátránnyal indult így, szinte közvetlenül a Lords of Chaos (ami elég klassz lett) megtekintése után…
Kifejtem, miért. Ez az sátános miliő NEKEM egyáltalán nem fér össze ezzel a kis lightos zenei stílussal és színpadi jelenléttel. Oké, a Lords of Chaos valóságon (is) alapszik, az American Satan pedig egy kitalált történet, de az ég szerelmére, pont ezért lehetett volna valami durvább sztoriban és kivitelezésben gondolkozni, mert ez így harmatgyenge.
Képileg jó a film, viszont a rendezés, a hangulat, a (elég semmilyen) karakterek, meg a ZENE és a SZÖVEG nem jött be. Ez a vallásellenes szál is olyan hirtelen bedobott valami volt, nem volt szépen felvezetve. Ráadásul a fordított pentagrammák. Jaj már… Ott virított a zenekar mögött, bármiféle mögöttes tartalom nélkül. A mondanivaló nem lenne rossz, ha nem ilyen bénán lenne előadva.
Mégis, a legnagyobb bajom ugyanaz volt, mint Lestat zenéjével A kárhozottak királynőjében: EZ a banda EZZEL A ZENÉVEL nekem totál hiteltelen volt. Hogy mit tudtam volna elképzelni helyette? Ha már mindenképp valami „finomabb” stílust kéne választani, akkor zeneileg, szövegileg valami ilyesmit:
https://www.youtube.com/watch…
Esetleg: https://www.youtube.com/watch…
(Természetesen a „shit” meg „fuck” mindkettőben cenzúrázva van, nehogy valaki visszamaradjon a szellemi fejlődésben…)
Amerikai Sátán, nem voltál se elég kreatív, se elég gonosz.
Szerk.: Ja, és ha már Kornnál tartunk, az a Freak on a leash átirat elég borzalmas volt.
Woooww… Hát, igen. Tanulságos film, és szörnyen elgondolkodtató. Imádtam a zenéket, amik előfordultak benne, egyedül azzal nem tudok kibékülni, hogy spoiler. A vége pedig… Ne már! Ennyi? Mivan? Ezekre a kérdésekre akkor kapok választ, amikor majd többször is megnézem. :D
Már bocsánat, de én még ilyen szart nem láttam.
Tinikorom nagy szerelme volt Andy, ezért mindenképpen meg akartam nézni ezt a filmet. De… Szerintem maradjon meg csak az éneklésnél.ja és éneklés… Mi ez a hang??? Hova tűnt a mély bariton és az eszméletlen jó screameléseid Andy? Mintha nem is ő énekelt volna komolyan…
Nos, igazából az egész film hülyeség,egy nagy, zavaros katyvasz. Csak a végén esett le hogy az a csávó az ördög akart lenni…
Oké, oké értem én, hogy mit szeretne ez a film átadni. Valamennyire sikerült is…de lehetett volna ezt jobban is csinálni.
A szereplők nem tudnak színészkedni, gyerekesek és nem tudnak gondolkozni…
Ahhoz képest, hogy azért ismert színészekről van szó, eléggé el lett baszva az egész.
Csalódtam…
Na hát kimaradt az értékelés. Már nem is tudom anno miért raktam várólistára, valamiért megtetszett. Az első fél óra bejött, érdekes volt, aztán átment valami elnyújtott tini maszlaggá az egész. Andynek szuper hangja van, de szar a zenéjük szerintem és színésznek se annyira jó, bocs lányok.
Népszerű idézetek
Olyan gyorsan ítélkeztek!
Azt hittem, hogy ez az amit utáltok az emberekben, amikor veletek teszik ezt. Ítélkeznek azon, ahogyan kinézel, ahogy öltözködsz, még azon is, hogy milyen zenét hallgatsz.