Akit Djangónak hívtak (1971) 60% 3★

Egészen meglepő és nevetséges, ahogy a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a spagettiwestern világán belül létrejött ez a bizonyos tucatnyi filmből álló, semmilyen módon össze nem kapcsolódó Django-univerzum. Nevetséges persze addig, míg rá nem jövünk, hogy korunk filmgyártását még mindig nagy százalékban uralja ez a bizonyos minden lehetséges formátumban ész nélkül nyomuló franchise-mánia: folytatások, előzmények, rebootok, antológiafilmek, mellékágak; az egymáshoz ezer szálon kötődő és nem kötődő mozik tengere, meg az ezekhez kapcsolt kísérőtermékek zavaros és néha arcpirító hülyeségekkel teletömött világa…

Nem, nem is olyan nevetséges ez a bizonyos Django-jelenség, hacsak annyiban nem, hogy szegény olaszok ott 1971-ben még nem tudták, mekkora biznisz a Django logót rápréselni egy uzsonnás dobozra, egy kávés termoszra, egy pólóra…
De hogy legyen már szó Djangóról is, ezúttal erről a bizonyos Anthony Steffenről, nagy meglepetésként ért a felismerés, hogy bár nyilvánvalóan semmi köze a Nero-féle mitikus Djangóhoz, egyáltalán nem pengetett rossz húrokat az itteni szereplésével. Az Akit Djangónak hívtak különösebben még csak nem is folytatás, nyugodtan elengedhetjük a címet – amit itt kapunk, az egy önjáró bosszúhistória, egy középtájon már elég jól megsejthető fordulattal, korrekten, élvezetesen kivitelezve, de ami a legfontosabb talán: bármiféle, főleg retrospektív szemlélőnek izgalmas adalékanyag nélkül. Úgy értem, ebben a filmben nincs amerikai vendégsztár, a stáb egyetlen tagja sem vált a műfaj kultikus alakjává, maga a film pedig, mint írtam, alapvetően teljesen leválik a Django-kultuszról. Ez egy önmagáért beszélő olasz spagettiwestern, jelentősebb ambíciók nélkül, kizárólag a szórakoztatásra, a formátummal szembeni elvárások maximális kielégítésére kihegyezve.
És működik! Sablonos, de szépen elmesélt történetet mutat be, ügyesen eljátszva. Rendben van a dirigálás, szép a fényképezés, a műsoridő nincs feleslegesen túlhúzva. Van benne egy pillanatokra feltűnő vígjátéki él, de ez túlélhető, illetve nem is igazán bántó. Elvárások nélkül nézve bizony ugyanolyan szórakoztató tud lenni ez a cucc, mint némelyik gyakrabban hivatkozott klasszikus a korszakból. Néha ennyi is elég!

Teljesen rendben lévő spagettiwestern, ami nagyrészt elkerüli a műfaj hagyományosan – engem legalábbis biztosan – idegesítő jellegzetes hülyeségét. Nem több, nem kevesebb. Merem ajánlani!