A vendégek (2017) 66% 45★

Egy közepesnél kicsit rosszabb kamaradráma, amiben pont a túl sok fordulat az (a 70 percen belül négy, de inkább öt fordulat szerintem már valami uniós normába is bele kell hogy ütközzön), ami már valószínűtlenné teszi az élményt. Meg a szélre tolt karakterek, mint egy rajzfilmben. Meg az ezzel járó túljátszott szerepek. Meg miért fekete-fehér (fricska a kamaradrámáknak vagy komolyan gondolt művészfilmesség?)? És ez az erőltetett didaktikusság, hogy mindenki felsül benne, csak az első pillanattól cinikus, kiégett szereplő nem.

De egyáltalán nem a nézhetetlen kategória, sokszor jómagam is felnevettem (bár az tény, hogy a legtöbbet az előttem féktelenül rötyögő házaspáron) csak kicsit olyan kiszámítható szobábanjátszódós, mindjártjönafordulatos zsánerfilm, amit otthon a kanapéról is tökéletesen lehet élvezni (mínusz rötyögve röhögő házaspár).

Egy igazán kiváló film volt!

Alap koncepciójában nem tér el az egy helyszínen játszódó filmek kiindulópontjától. Viszont annyi fordulat, annyi jól megírt karakter és jellem, annyi kiváló dialóg és monológ, és annyi nagyszerű alakítás van benne, hogy garantáltan mindenki élvezni tudja.

Ez a film nem csak átlag emberek drámáit prezentálja, hanem az erkölcstelenségnek és a hamis kultúrmázról mutat egy igen íves portrét. Csak ajánlani tudom!

Végig az volt az érzésem, hogy a szomszédainkról (itt Londonban) mintázták a karaktereket. Legalább 3 szereplőt tudtam beazonosítani, akik nem csak külsőre, de viselkedésre is ilyenek. Az a durva, hogy nem voltak extrém túlzások, az angolok tényleg így élnek, vendégeskednek, ilyenekről beszélgetnek. Igazából csak kínomban nevettem, de ez a valóságot mutatta be.

Igaz, ami igaz, rég láttam már ilyen magas WTF-faktorú filmet. :-) De ezzel együtt (vagy épp ezért) élveztem. Kellően abszurd volt az egész ahhoz, hogy kívülről tudjam nézni, ne zavarjon a feszültség. Egyetlen szereplő sem igazán szerethető, és ez nekem most jól jött, mert éppen nem vágytam arra, hogy szíven üssön a film.
És tetszett a filmezés maga, a kvázi-dogmás elemek (a történetben is adott zene és világítás), és a színészi játék, különösen az arckifejezések.

Érdekes ez a film. A fekete-fehér technikát nem teljesen értem, hogy mi célt szolgált, leginkább a művésziességet vélem felfedezni a háttérben, annak viszont erőltetett. Helyenként úgy éreztem, hogy ez a 70 perc is sok, voltak unalmas jelenetek. Ugyanakkor meg kevés is volt, mert túl sok mindenről akart szólni (emberi kapcsolatok, politika). A vége viszont kifejezetten ütött, a végső fordulatra nem számítottam.