A varázsige: I Love You (1996) 59% 38★

Inkább 6,5-öt adnék rá, de azt nem lehet. Úgyhogy felfelé kerekítettem, mert bár ez nem az én filmem, de azt elismerem, hogy azért akadt benne mondanivaló.
Nekem kicsit unalmas volt. Az egyedüli szál, amit kifejezetten érdekesnek tartottam, az Joe és Von kapcsolata, a többi különösebben nem érdekelt vagy inkább csak zsibbasztotta az agyam. Tinilányok [naponta váltakozó] szerelmi élete… ne már, hol érdekel? Skylar és Holden kapcsolata szánalmas, legfeljebb ezen lehet mosolyogni, de akkor attól meg nekem támad lelkifurdalásom, hogy mit vigyorgok én ezeken, inkább csak szánni valóak, faarcot érdemelnének. (És, ehhez egyébként tartottam is magam elég feszesen.)
A zene nekem nagyon nem hiányzott. Tökéletesen agyoncsapta a filmélményt. Még ha ennél is klasszikusabbra vette volna Woody a figurát, azt mondom, jó. (A klasszikus revüt még én is szeretem, sőőőt!… Azzal le tudott volna venni a lábamról, de ez így ebben a formában csak egy nagy tócsányi nyál volt. Sajnáltam.)
Ferry: Tim Roth színészi kvalitásait nem vitatom. Éppen ezért nem is szerettem a figuráját. Avagy: Skylar egyik végletből sodródik a másikba spoiler, nekem ez nem vicces. És itt rám akarták erőszakolni, hogy az. Nem, nekem nem.
Amin még talán őszintén tudtam mosolyogni, az nagypapi és Frida. :-)
Visszatérve Joe és Von kapcsolatára: őszintén sajnálom, hogy nem csak róluk készült úgymond ez a film és az ő viszonyukról. Még azt is megbocsájtottam volna, ha ott is spoiler. Ebben lett volna még – sok – kraft, elnéztem és hallgattam volna még. Egyébként kifejezetten elszomorított Von „megfejtése”. Annak idején egy ismerősömmel mi is beszéltünk erről és már akkor sajnálkoztunk az átlag ember működésén. spoiler Persze az az igazán ideális, ha valaki foggal-körömmel harcol meg a vágyaiért és nem csak úgy készen hull bele az ölébe… De, ha valaki már ezer éve nagyon szeretne valamit… Hát… Innen nézve rettenetesen kiábrándító a konzekvencia.

Évekig kerülgettem ezt a filmet mint a forró kását. Annak idején megvettem DVD-n, csak hogy a polcra feltehessem a Norton gyűjteményem közé. Aztán lemez be a lejátszóba, indul a film és… szinkronos. Csak szinkronos. Elátkoztam a létező összes kiadót, hogy juthat eszükbe, hogy eredeti hangsávot ne rakjanak fel egy lemezre. Főleg, ha musicalről van szó. Igénytelenség netovábbja. El is hajítottam a lemezt, de most egy kihívásnak köszönhetően leporoltam a projektet.
Maga a film (letöltve, eredeti nyelven) teljesen korrekt, nem túl nyálas, nem túl giccses, emészthető romantikus egyveleg. Tim Roth akárhányszor felbukkant feldobta a langyos hangulatot. Imádtam minden jelenetét. A humor adagolásával sem volt különösebb problémám még annak ellenére sem, hogy annyira nem vagyok oda Woody Allen stílusáért.
Meg merem kockáztatni, hogy újranézős darab; ha épp olyan hangulatba kerülök, hogy nem akarok gyilkolós-drámás-lehúzós-tépelődős-lélekgyilkos filmet nézni, akkor majd ehhez nyúlok.

Bolondos zagyvaság, jellegzetes Woody Allen, kár hogy annyi musical-rész volt, az nem az én világom.

Unalmas volt, a szereplők abszolút közömbösek, egyikük iránt sem éreztem semmit, ellenben iszonyúan idegesített, ahogy (W. A. többi filmjéhez hasonlóan) folyton mindenki egyszerre, egymás szavába vágva beszélt. (Én ideggörcsöt kapnék, ha ilyen emberekkel lennék körülvéve.) Vagy ha nem, akkor meg dalra fakadt. Jajj! :(