A vágy törvénye (1987) 8

Law of Desire · La Ley del deseo
102' · spanyol · dráma, romantikus 16 !

Pablo és Tina testvérek, szüleik korán elváltak. Tinát eredetileg Tinónak hívták, de mikor a válás után az apjához került nemet változtatott, és a férfi szeretője lett. Szakításuk óta Tina gyűlöli a férfiakat, undorodik tőlük. Később egy női modellel költözik össze, aki szintén elhagyja, és… [tovább]

spanyol · angol

Képek 17

Szereposztás

Eusebio PoncelaPablo Quintero
Carmen MauraTina Quintero
Antonio BanderasAntonio Benítez
Nacho MartínezDoctor Martín
Helga LinéMadre Antonio
Germán CobosEl Cura
Miguel MolinaJuan Bermúdez
Fernando GuillénRendőrfelügyelő
Manuela VelascoKislány Ada
Bibiana FernándezAda

További szereplők

Várólistára tette 25


Kiemelt értékelések

Chris90

Számomra is hihetetlen, de ez volt az első Almodóvar-filmem, pedig otthon egy egész kis gyűjteményünk van DVD-n az alkotásaiból, de mégis kimaradt eddig az életemből. A vágy törvényéről már korábban is hallottam, még jó 10 évvel ezelőtt, szerintem bele is néztem, de túl zavaros volt nekem az eleje akkor, ezért félbe hagytam. Most azonban pótoltam, és egyáltalán nem bántam meg. Ez alapján az egy filmje alapján azt mondom, hogy P. A. egyszerre zseni, aki megelőzte a korát, ugyanakkor kellően beteg és elborult is tud lenni, amivel egy picit átfordul polgárpukkasztásba. Igazából végig olyan érzésem volt, mintha csak egy HBO-sorozatot néznénk, van ugyanannyira bátor, hogy kendőzetlenül mutatja meg a testiséget, a vágyat, a homoszexualitást, a transzneműséget és persze az elmaradhatatlan drogozást. Ugyanakkor mégis teljesen másmilyen, a sztorin ugyan érződik picit, hogy eljárt felette az idő, de ettől függetlenül szerintem eléggé élvezetes most is. Izgalmas krimi, egyben mély emberi dráma, ami tényleg minden szempontból a vágyról szó (csak ugye, kinek mi a vágya). De bármennyire is tetszett, azért ez a Quintero-família eléggé egy elcseszett család volt.


Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

– Which is your own favourite?
– I like making films, not watching them.

Ódor_Endre 

– There have been only two men in my life. One was you, my spiritual mentor. The other was my father. Both abandoned me. I don't trust any others.
– Put your trust in God. He'll never abandon you.
– Maybe you're right.


Hasonló filmek címkék alapján