D'Artagnan és a három testőr kalandjai óta immár húsz év telt el. 1649-ben járunk, Mazarin ül a bíborosi székben és egész Franciaország fél szemmel Cromwell cselekedeteire sandít. Az angol király trónfosztása után a bíboros aggódik, hogy a forrongás a kontinensre is átterjed, ezért titkos… [tovább]
A testőrök visszatérnek (A három testőr 3.) (1989) 11★
Képek 4
Szereposztás
Gyártó
Fildebroc
Ciné 5
Timothy Burrill Productions
Iberoamericana Films Producción
Kedvencelte 1
Várólistára tette 16
Kiemelt értékelések
Kicsit csaltak, mert a második film óta nem telt el 20 év. :D
Az új bíboros sajnos nem egy Charlton Heston, őt annyira nem éreztem erősnek.
A filmnek nagyon jót tett, hogy ugyanaz a gárda készítette, mint a másik kettőt, ezáltal ugyanolyan könnyed kosztümös kaland keletkezett.
A színészeknél nem éreztem, amit ilyenkor általában szoktam, hogy egy nagypapa partit látok. Ugyanolyan jól hozzák a szereplőket, mint korábban.
Története kapcsolódik a második filmhez, és érdekes, hogy angol színészek francia testőröket alakítva kerülnek összetűzésbe Cromwellel.
Azt hiszem, én ezt is láttam még általános iskolában. Talán eddigre már nem különösebb késéssel érkeztek hozzánk a nyugati portékák. Nem tudom, miért, az életkoruk, élethelyzetük miatt, de most felnőttként még ez a rész jött be a legjobban – azért a nyitány a három párbajjal annyira mozgalmas, hogy mindent visz. A testőrök közötti minimális érdekellentét, a viszonyuk enyhe dinamikája szintén érdekesebbé tette az egészet. Nem tudom. Amúgy mindhárom rész nagyon hasonló szívonalú, jellegű. Van egy halvány sejtelmem, hogy ennek ’89-ben már sokkal polírozottabban kellett volna kinéznie, de ilyen távolságból már édesmindegy. Azt viszont most tudtam meg, hogy szegény Planchet a filmforgatás közben és miatt meghalt.