Egy testvérpár szülei meghalnak. Az árván maradt lányok nagynénjük felügyelete alá kerülnek, aki három fiával él együtt. Eleinte minden rendben megy, de elég egy apró botlás, és a két lány megjárja a poklok poklát…
A szomszéd lány (2007) 46★
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 99
Kiemelt értékelések
Kevés köze van az igaz történethez, aki utána olvas, rájön mire gondolok!
Kegyetlen, megrázó, undorító film, amely az emberi gonoszság minden formájában megtestesül.
Szinte egytől egyig undorodtam ettől a családtól, a nyomorék kölyköktől, az énközpontú, elmebeteg anyjuktól, a szomszéd sráctól, akinek nem fájdult meg a keze a nagy segítségnyújtásban, a felelőtlen szülőktől, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi folyik a gyerekük körül, miben vesz részt más eszement kölykökkel együtt.
Ez a film tökéletesen bemutatja, hogy milyen káros tud lenni egy féltékeny szülő, aki könnyedén félemlíti meg a remekül befolyásolható gyerekeit.
Ez megtörtént a valóságban (ugyan nem így, de megtörtént) és véleményem szerint ha valamit megfilmesítenek csak azért, hogy temérdeknyi bevételt zsebeljenek be vele, akkor úgy találják a sztorit, ahogy valóban történt és ne találjanak ki hamis körítést a drámaiság kedvéért.
Egyszerre dühített és borzasztott el a film, mégis a maga nemében képtelen vagyok lepontozni.
Mert tudott hatni rám. Váltott ki belőlem érzelmeket, méghozzá elég keményen.
Lassú lefolyású és roppant megrázó (főleg ha ismerjük az eredeti történetet), ezért azoknak ajánlom, akiknek türelmesek és bírják az efféle lelki terrort.
Undort érzek és mérhetetlen haragot David iránt amiért nem volt képes egyszerűen szólni a szüleinek vagy bááááárkinek!!!!!!!
Ruth alakítása 10 pontos…
Hajnalban olvastam ki a könyvet, kíváncsi voltam, mit hoztak ki belőle filmként.
Meg sem közelíti. Nagyon sok minden kimaradt, ami jobban magyarázatot ad a történtekre és a végkifejletre. Gondolok itt személyiségekre is és cselekedetekre is.
És a szerző utószavából, illetve az eredeti történetnek utána olvasva tudhatjuk, hogy a könyvbe sem került bele minden kegyetlenség.
Nem, mintha -kellene-, hogy még filmvászonra is vigyék ezt a történetet, de ebben a formában aztán végképp semmi értelme nem volt szerintem.
Nagyon brutális volt ez a film számomra,de biztos másnak is. Könyvet majd olvasom belőle. Mert kíváncsi vagyok rá,hogy milyen lett.
Nagyon brutális a film és a könyv is! Szerintem ez egy tökéletes adaptáció, a karakterek, a helyszín, a hangulat is olyan amilyennek elképzeltem olvasás közben.
Rendkívül jó adaptációja a könyvnek, és „szemeltakarósan” durva úgy is, hogy nem mutatnak a filmben véres részleteket igazán. A hangulat és a látványvilág kiválóan lett eltalálva.
Talán kevesen tudják, mivel a film nem hangsúlyozza ezt, de igaz történeten alapul. Azt hiszem, ha a néző agyában végig ott motoszkál ez a gondolat, úgy sokkal erősebb film A szomszéd lány. Az áldozat ártatlanságának hangsúlyozása mellett (Blythe Auffarth tökéletes választás a szerepre) ettől válhat igazán borzalmas horrorfilmmé.
Ahogy végignézzük Meg meggyalázását, azt gondoljuk: mi jöhet még? és nem hiszünk a szemünknek, ahogy a cselekmény halad előre. Ezt illetően vannak eltérések a film és a valóság között, de nem mondanám, hogy enyhítve lettek a Meg ellen elkövetett bűnök (aki a valóságban Sylvia volt), vagy durvábbra vették volna a film kedvéért. Azonos mértékben, elképzelhetetlenül borzalmasak.
Gyenge idegzetűek még véletlenül se nézzék meg ezt a filmet, ne vegyék a kezükbe a könyvet. Olvasva talán még durvább volt, mert a film csak másfél óra… amikor olvastam A szomszéd lányt, napokig velem volt még az utolsó oldal után is…
Nehezen döntöm el, hogy megfelelő tiszteletadás-e ez az egész Sylvia Likens, az ártatlan áldozat előtt. Tiszteletadás-e egy horrorfeldolgozást készíteni valakinek a halálából? Azt hiszem, ha nem is a megfelelő szó a tiszteletadás, de mindenképpen értékelhető az, hogy ezeknek a műveknek köszönhetően ismerhette meg a világ ezt a történetet. Mert az ilyen esetekről igenis beszélni kell, még ha nincsenek is meg a megfelelő szavaink hozzá.
Olvass róla többet itt: https://en.wikipedia.org/wiki/Sylvia_Likens
Kegyetlen film.. azt hittem, mikor leültem megnézni, hogy engem már semmi sem tud kiborítani…nagyot tévedtem. Ez a film beletaposott a lelkembe, és utána még sokáig hatással volt rám. Szörnyű, és még szörnyűbb, hogy igaz történet alapján készült.
Nekem egy idő után már túl sok és túl öncélú volt a kegyetlenkedés. Tény h nagyon magával ragadó és szuggesztív volt egy darabig, de nálam túllőttek a célon. Ruth karakterét megformáló színésznő zseniálisat alakított. Hihetetlen h az emberek ilyesmire képesek a valóságban, de valójában sokkal kegyetlenebb dolgok is vannak… Erős film, leginkább csak kínzás fanatikusoknak!