A színésznő (2017) 11

Anna, az Erdélyből áttelepült színésznő az egyik legnagyobb sztárja a magyar filmeknek és a színházaknak az 1960-as évek közepén, Magyarországon. A Nemzeti Színházban Melindát játssza, amikor egy fogadáson megismerkedik egy olimpiai bajnokkal, egy rendkívül vonzó férfivel. A két ember között… [tovább]

magyar

Képek 5

Szereposztás

Szávai ViktóriaAnna
Adorjáni BálintAttila
Tóth IldikóIldikó / Piroska
Pindroch Csabatiszt
Fesztbaum Bélaszázados
Bán JánosJózsi, lehallgató
Orosz ÁkosBéla, lehallgató
Reviczky GáborAttila edzõje
Znamenák Istvánszínházi rendező
Zsurzs KatiGizus

További szereplők

Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

Chris90 

A film újat nem tud mondani, maga a kidolgozás tisztességes iparos munka leginkább. Ellenben a színészek játéka el tudja homályosítani a forgatókönyv hibáit (vagy legalábbis én könnyebben át tudtam siklani ezek felett). A történet pedig nagyjából egy mondattal összefoglalható: ha nem állsz be a sorba, ha lázadsz a rendszer ellen, tönkreteszünk, akármilyen tehetséges is vagy. A sztori sajnos nem fiktív, és bár mondhatnám, hogy ez csak 1960-as évekre volt igaz, de mindannyian tudjuk, hogy 2020-ban is az.

egy_ember

Fikció, de bevallottan Bara Margit színésznő sorsa ihlette a filmet, akit, mivel nem volt hajlandó belesimulni a rendszerbe, kikezdtek és ellehetetlenítettek a hatvanas években. Tisztes munka, de nem több.

ananiila

Érdekes a történet, a feldolgozás középszer, a színészek nagyon jók.
A módszerek nem változnak csak az ingerküszöb lett nagyobb.


Hasonló filmek címkék alapján