Michael egy családi Scrabble-játszma közepén viharzott el egy vita után, és azóta senki sem látta. Évek teltek el, de apja, Alan nem adja fel a reményt, és az internetes Scrabble-fórumokon is fáradhatatlanul folytatja a megszállott nyomozást. Egyszer csak felfigyel egy titokzatos játékosra,… [tovább]
A szavak ereje (2018) 43★
Képek 3
Szereposztás
Bill Nighy | Alan |
---|---|
Sam Riley | Peter |
Alice Lowe | Sue |
Jenny Agutter | Margaret |
Tim McInnerny | Arthur |
Ella-Grace Gregoire | Rachel |
Louis Healey | Jack |
Kedvencelte 7
Várólistára tette 173
Kiemelt értékelések
Ez egy elfogult értékelés lesz. Mert valahol megértem azon véleményeket, melyek kritikát fogalmaznak meg a film ezen vagy azon részlete kapcsán. De ha úgy érzem, hogy adott valami hozzám szól, akkor nem érdekelnek a hibái. Akkor az érdekel, hogy nekem mit mond. És ez a film nekem apai és fiúi mivoltomban is sokat adott meg mondott, úgyannyira, hogy szeretném újra megnézni, mert nem fogtam fel mindent.
De van más is. Először is: Bill Nighy. Úgy tűnik, minden filmjében önmagát adja, bármilyen különbözőek is a szerepei. De mindig zseni. Aztán a fényképezés. Kisebb összegben fogadnék, hogy vintage, régi objektíveket használtak hozzá, plusz Martin Parr és egyéb brit fotósok munkássága is hatott rá. Meg a látványra és a film humorára J-P Jeunet és Wes Anderson, csak közben ez a film nagyon brit is. Visszafogott, kimért, lassú, de közben hú, mik vannak benne! Mennyi szimbólum, a scrabble kapcsán. Meg a többi színész játéka is, egytől-egyig annyira nagyon jók. Meg a csendek, basszus… És hogy a csendek ellenére sem tisztán művészfilm, hát mennyi poén van már benne (és azokból mennyi, amin sírni is lehet).
Gyönyörű film az életről, a valós emberi létről. Nem csodálom, hogy kevesen nézik meg.
Random Sky értékeléséhez* csatlakozom, remek ez a film, mind gondolatilag, mind formailag. Tulajdonképpen semmi különös, csak egy film, amelyik megmutatja, hogy ebben a műfajban is lehet eredeti módon gondolkodni és alkotni, önreflektíven és intellektuálisan.
Szóval ez egy értelmiségi sznoboknak való művészfilm, aminek a történeti síkja is működik. :) Egy egész picit didaktikus, de hát az emberiség egyre hülyébb lesz, szükség van erre is. 50 évvel ezelőtt Godard még az elidegenítés kedvéért használt feliratokat, itt meg részben azért is kell, hogy a gyengébb képességű nézők is felfogják a film mondanivalóját. Na jó, ez csak vicc.
Ez a film nekem olyan, mintha összekevert retro játékkockákat forgatnának. Erőteljes élénk színek, fura párbeszédek – keresgélem, hová is illik ez, melyik részlethez? Elveszítették és most újra szeretnék megtalálni egymást – ezt mondta a lányom. Hát igen…. szavakkal is csak elbeszélünk egymás mellett, és a hiány indít arra – valakié vagy valamié, hogy szembenézzünk a dolgokkal őszintén.
Ez egy milyen zseniálisan és gyönyörűen összerakott film! Imádtam benne mindent, a vágásokat, a csendeket, a szimbólumokat, egész végig élveztem minden egyes képkockát és jelenetet. Milyen ritkaság ez!
Mindenki idegen. És lassan, nagyon lassan, de pillanatra sem unalmasan találnak utat egymáshoz. Szép.