A spanyol polgárháború idején a papnövendék Teót a távoli hegy tetején lévő kis erődbe vezénylik. A helyét azonban kénytelen megosztani a régóta ott lévő Silverióval. A kényszerű összezártságot tovább nehezíti, hogy a két fiatal az égvilágon semmiben nem ért egyet, állandó konfliktusban állnak… [tovább]
A száműzetés (2015) 2★
spanyol
spanyol · angol
Szereposztás
| Eric Francés | Silverio |
|---|---|
| Joan Carles Suau | Teo |
| Monika Kowalska | Zoska (Chloé) |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Várólistára tette 14
Kiemelt értékelések
Lali
1 hozzászólás
Több spanyol filmet is láttam az elmúlt években, amik a spanyol polgárháború időszakát dolgozták fel. Mindegyik megfogott, szinte már érezni vélem ennek a kornak a hangulatát. Ez az ő nagy traumájuk és a feldolgozásában derekasan kiveszik a részüket a filmesek.
Így hát jó filmet vártam és nem csalódtam. Sőt.
Az utóbbi idők egyik legjobb filmjét láttam.
A háború, az elszigeteltség, az összezártság sok mindent kihoz az emberből. Itt tulajdonképpen egy háromszemélyes kamaradarabot látunk, ahol mindenki csontra vetkőzik, kiteríti a lelkét elénk.
Ki kivel van?, melyik oldalon áll?, hogy került oda?, mi a célja?, kit választ?, hogy éli túl?, kit szeret?
Meddig és milyen erkölcs érvényes?, mi a bűn és ki a bűnös?, ki viseli a terhét?
Ruiz (a rendező) nem fél közel menni a dolgokhoz. Sőt, több mint közel.
Ha hatni, ha gyógyítani akarsz, nem féltheted magad, egészen közel, bele kell menni, bele kell állni minden kérdésbe, lélekzetvételbe, lélekszikrába.
Mintha egy nagy lencsét használna a rendező, hogy összegyűjtse a fény- és árnyékszálakat, hogy meggyújthasson minket.
És ami csak van a lelkekben, az mind elénk kerül.
Nézhetjük őket, nézhetjük magunkat.
Aki látta a Kiskakukk című (egyik kedvencem) finn filmet, az némi hasonlóságot is felfedezhet a háborúban összezáródott két férfi és nő háromszögtörténetében.
Ez egy sötétebb történet, de itt is archaikus ösztönökkel és érzelmekkel találkozunk.
Azt gondolom, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy megláthassuk e filmekben a női minőség mindenkit magához ölelő, az életet tápláló, anyaföld szerű oldalát, ami időnként mindennél fontosabb.
Mert a nők pontosan érzik, hogy itt nem lehet választani, mert bármelyiket választod (úgy, hogy közben a másikat nem), vesztes vagy.
A film képi világa nagyon szépen illeszkedik az egész filmhez. A téli tájat, a külvilágot szinte fekete-fehérnek látjuk, de minél beljebb megyünk, bent a kalyibában már szikráznak a színek.
A filmes szimbólumok felfedezéséhez újra kellene nézni az egészet, de például a film végén a szép fehér ló egyértelmű utalás az életre, a békére, akinek még nincs itt az ideje, kivezetik a képből, hogy aztán más töltse ki azt.
A Cinemax 2-n láttam.
(Sajnos – még soha nem volt ilyen – valamiért visszhangos volt a film, az auidosáv olyan fél-egyperc csúszással – némileg halkabban – ismét hallható volt. Szerencsére feliratos volt a film, így annyira nem zavart, de azért időnként bosszantó volt.)
A film hivatalos oldala: http://www.eldestierro.com/
