Az iraki háborúban tanúsított hősies helytállása miatt katonai érdemrendekkel a mellén tér haza kis texasi szülővárosába Brandon King őrnagy. Az ünnepelt veterán semmi mást nem szeretne, csak folytatni a háború előtt félbehagyott életét.
Amikor már éppen úgy érezné, hogy kezd visszatérni… [tovább]
A sereg nem enged (2008) 21★
Szereposztás
Gyártó
Paramount Pictures
Scott Rudin Productions
MTV Films
Peirce Pictures
Várólistára tette 27
Kiemelt értékelések
A helyzet az, hogy most már több hét eltelt, mióta láttam és be-bevillannak jelenetek a filmből. Éreztem én ezt… már a közepetáján is. Nem az, aminek elsőre látszik.
Kimondottan és határozottan érezhető rajta egy „másfajta” látásmód, egy hozzáértő és érző, finoman tapogatózó „kéz”. Általában a határozott és karakteres filmeket bírom, ha a háborús övezetbe tévedek, de ez a film szó szerint lélekemelő volt számomra.
A háború agyatlan egyhangúságát, annak az emberi értelmemmel fel nem fogható idejét-lenségét és annak egyenes következményeit vetíti le az író és a rendező, szuperérzékeny fúziót alkotva.
Ryan Phillippe számomra olyan színész, aki megérne némi ajtócsapkodást, mint férfi, de nem ér meg filmnézést, mint színész. Igazából a négyesfogat, mint Phillippe, Tatum, Gordon-Levitt (és leginákbb ő), valamint Cornish volt egyszerre jelen számomra, amikor a filmet kiválasztottam. A széparcú színészért biztosan nem nézem meg; éspedig mennyire jó, hogy nem csak ő állt a stáblistában egymaga húzónévként, mert akkor elszalasztottam volna.
Remekül játszanak, még a totál antitalentum Tatum is – gondolom gyorsan rájött, hogy neki is muszáj domborítani valamit. Grat neki, összekapta magát.
Amit el akarok mondani, az nem az, hogy a film, filmes szempontból miért jó. Azt majd megfejti helyettem aki hozzáértő(bb). Inkább az, hogy elképzeléseim szerint így is lehet, így is kell beszélni a háborúról, a borzalmakról, a veszteségekről, amelyek nem csak emberi életek, de sorsok, barátságok, családi kötelékek, valaha volt lelkeink, valaha volt fiúk és lányok, valaha és egyszervolt csacska és szomorú hétköznapok. Mert a háború mindent visz. Mindent magával ragad a mocsokba, a pokolba, és még annál is tovább. A háború értelmetlensége az egyik legnagyobb terhe az emberiségnek és nincs tudós, nincs katona, nincs ember, aki meg tudná ész érvekkel magyarázni, hogy miért van szükség a hadra, a fegyverkezésre, az öldöklésre, a népírtásra, a kegyetlenségre, a bűnözésre.
Mert aki háborút indít, háborút támogat, háborút érdekből vív (márpedig érdek és vágy nélkül háború sincs), az emberiség elleni bűnt, árulást követ el.
És azok az emberek, akik önként vagy valamely kényszer hatására, oktalanul és olykor (valljuk be elég sok esetben) tudatlanul és kilátás nélkül csatlakoznak a háborúhoz, azok sajnos nem térnek vissza ugyanolyan emberként. Ha nem pszichopatának és/vagy mizantrópnak születtél, akkor biztosan nem értesz/értenél egyet a háborúval és az összes hozzá kapcsolódó, azzal együtt járó borzalommal.
A háború elől menekülők magukénak tudhatják az együttérzésem és a megértésem. Mindenki, aki a halál elől menekül, legyen dezertőr vagy ügyeskedő, kivívja a szimpátiám. És amiért a film igazán tetszett: vannak olyan férfiak és nők, akik nem a felelősség, nem a halál elől, hanem az értelmetlenségtől, a borzalmaktól és a káosz elől menekülnek. Akkor is, ha mindent fel kell adniuk. Akkor is, ha minden értelmét veszti.
Ki így, ki úgy… de aki megjárta a poklot, az ritkán kívánkozik oda vissza. Több módja is van a menekülésnek.
Ezen utakat mutatja be a film, nagyszerű szerepekkel, érzékeny és lényeglátó, kerek rendezéssel, igazi, emberi, egyedi drámákkal és rendkívül figyelemreméltó szereplésekkel.
Biztos, hogy ezt a fimet felírom a méltó filmek listájára.
Mindenkinek ajánlom, aki nem vérengzős, de tartalmas, a háború hozadékaival foglalkozó, háborús témájú filmet szeretne látni.