Olaszország, az 1960-as években. A tengerparti Riminiben a helyi burzsoázia playboy életet él, és szerencsejátékkal szórakozik. A gimnáziumba érkezik Daniel Dominici, hogy helyettesítse az irodalomtanárt. A jóképű, ám flegma tanár felkelti a diákok érdeklődését. Ugyanakkor a nonkonformizmusa, a… [tovább]
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
3 hozzászólás
A nem kanonizált, ritkán hivatkozott Delon-mozik közül ez a darab vastagon versenyezhetne a színész komplett életútjának legjobbjai között is a legjobbaknak járó címért: csodálatos, elsősorban is hangulatközpontú szerelmi dráma, vegyítve megannyi konfliktushelyzetet, megannyi közismert fordulatot, egy csomó tragikus közhelyt, ami hagyományosan képes ellehetetleníteni egy eleve kudarcra ítélt szerelmet. Hogy a mozi ehhez képest nem fullad bele a sablonokba, nem annyira csoda, mint inkább a precíz kivitelezés eredménye.
A nyugalom első éjszakája mindenekelőtt is rendkívül gyorsan bűvkörébe vonja a nézőjét a színészi munkára felrakott tétjeivel. Valerio Zurlini nevét nem hivatkozzák túl gyakran manapság, de az ő alkotása volt például a Tatárpuszta, egy hosszú távon unalomba fulladó, de a színészek egyéni teljesítményei terén mégiscsak lenyűgöző mozi, amire a mai napig is jó szívvel emlékszem vissza, dacára annak, hogy végpontjára már én is untam. Ez a film is hasonló alapfelállással indul, azzal a különbséggel, hogy itt végig úgy érezzük, torkon ragadott minket az egyre lehetetlenebb, frusztráltabb konfliktus.
Delon saját magához képest nem világmegváltó, de kallódó, zárkózott, jéghideg típuskarakterének gyönyörű új, friss árnyalatait villantja fel. Sonia Petrovna is átlagos szép naivaként indítja a karaktere életútját, majd fokozatosan kezdi egyre jobban izgatni a néző képzeletét, egyre több nem látható dimenzióval ruházva fel Vanina nyomorult, sokat szenvedett és tán szenvedésre is kárhoztatott alakját. A többi kísérő nem kevésbé lenyűgöző: Renato Salvatorit Delon rajongóinak nyilván nem kell bemutatni, Giancarlo Giannini lenyűgöző, az idehaza leginkább az első Piedone filmből ismert Adalberto Maria Merli pedig konkrétan ordít egy komolyabb, több főszerepet tartalmazó filmográfia után. Mindezt a mély szerelmi drámát, ezt az örvénylő boldogtalanságot és bódítókkal felkavart útkeresést nagyszerűen támogatják a gyönyörű képek, a viharos olasz tengerpartról készült felvételek, illetve a Maynard Fergusson magas trombitaszólamaival folyamatosan gerjesztett feszültség és figyelem. Zurlini egészen végpontjáig nagyon gondosan, finoman és kedvesen, de a gallérjánál fogva vezeti végig a nézőt a filmen, és egy ponton talán még azt is elhiteti vele, hogy a valódi feloldozás ebben a helyzetben tényleg a halál – a nyugalom első éjszakája – kell hogy legyen.
Kiemelkedően jó dráma, talán egy kicsit túl hosszú, de kétségkívül „letehetetlen”, ha sikerült belekapaszkodnunk a hangulatába. Ha valakinek véletlenül horogra akad, ennél szebben nem is emlékezhetne Alain Delonra.
