A nyomorultak (1982) 100% 1★

Ez egy meglepő gyöngyszem – ha nem is nevezném a legjobb Nyomorultak adaptációnak, vagy tökéletesnek, de nagyon szépen fogta meg a történetet, és Lino Ventura határozottan jó Valjean – ő az első, és szerintem az egyetlen színész, akire az ember ránéz, és erős arcélei vannak, úgy általában nyers, barátságtalan vonásai, nem szimpatikus vagy kedves az arca. És gyönyörűen eljátssza, hogy a szigorú külső mögött egy rendkívül kedves ember van. A film egész hangulata erős, de nagyon sötét – még az alaptörténethez mérten is – de őszintén szólva, nekem működött, különösen, mert tudott apró, vidám pillanatokat becsempészni az egyébként szörnyű események közé.
És számomra egy abszolút plusz pont a fiatalok – függetlenül attól, hogy néha úgy éreztem, hogy kicsit túl nagy rajtuk a hangsúly. A Les Amis-t imádtam ebben a változatban, minden tagjuk felismerhető (egyedül Enjolras nem tökéletes casting, de ő pedig ellensúlyozza a játékával, és a piros sáljával nem igazán lehet összekeverni senkivel), Marius mintha a könyvből lépett volna ki, Cosette abszolút bájos, nem túl vagány és nagyhangú, de nem is túlságosan egysíkú.
A montázsok és lassított felvételek néha kicsit túl soknak bizonyultak (sokszor nekem sokkal jobban működött volna, ha csak a színészekre fókuszálunk, és nem vágjuk be a lobogó tüzet), de összességében nekem határozottan az erősebb adaptációk közé került.