Audrey Grant sikeres, diplomás nő, aki elfogadja fia, James nyíltan homoszexuális életstílusát és a fiú viszonyát Donalddal. A kisvárosi pincérnő, Luanne Barnes azonban soha nem tudott beletörődni fia, Donald életmódjába, ezért már évek óta nem beszél vele. James javaslatára Audrey megkeresi… [tovább]
A mi fiaink (1991) 4★
Szereposztás
| Ann-Margret | Luanne Barnes |
|---|---|
| Julie Andrews | Audrey Grant |
| Hugh Grant | James |
| Zeljko Ivanek | Donald Barnes |
| Tony Roberts | Harry |
| Hal England | Charley |
Rendező
Operatőr
Zeneszerző
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
jancsibohi
Tetszett ez a film. Leginkább a színészek miatt választottam, de nem bántam meg.
Végig úgy éreztem, hogy olyan végtelenül egyszerű az egész, de valamiért pont ez tetszett benne. Nem volt rajta lágyító szűrő, se csillogás, nem fetrengtünk taknyozva könnyező jelenetekben. A dolgok egyszerűen csak megtörténtek benne, és mégis elmorzsoltam a végén pár könnycseppet.
… és azt hiszem, hogy „Az ember azt tudja, amit tudni akar. ” mondatot sokáig fogom még őrölni magamban, mert most éppen igaznak tűnik.
Egyetlen egy hibát találtam csak benne, ami talán pont a film egyszerűségének lehetne felróni, hogy a két férfi kapcsolata nem igazán jött át. A közöttük zajló párbeszédek és események alapján ugyanúgy lehettek volna jó barátok is, mint élettársak.
Népszerű idézetek
Londonna
– Nincs szüksége semmire sem a szobájában?
– Á, még ha szeretnék se tudnék kívánni semmit. Nézze: nem akarom eljátszani itt a szegény falusi kislányt, de… Mintha csak a Dallasban lennék!… Úgy érzem magam ebben a nagy pompában.
– Tudom, mit gondol. De én sem születtem milliomos-csemetének.
– Pedig éppen úgy néz ki.
– Az apám tőzsdeügynök volt.
– Ez komoly? Az enyém üzlettárs. Házak. Nem luxuspaloták. Van egy barátom, aki azt mondja, az a baj nálunk, hogy mindenki Dallas-hős szeretne lenni. Persze senkinek sem jön be, ezért van ennyi dilis ember az országban.
Londonna
– Hallom, milyen sikeres vagy.
– Igen, jómódú lettem.
[…]
– És csak a rajzolásból?
– Hogy mondod?
– Szóval, sikeres ember lettél, csak azért?
– Fogjuk rá.
– Hát… Kiskorodban mindig rajzoltál. Más is rajzol, nem nagy dolog, de te… Marha jól csináltad.
Londonna
– Éreztem, amikor megfogantál. Vannak nők, akik megérzik. Nem tudom hogyan, csak úgy magától. Az ember ezt nem tudja megmagyarázni, érted? Reggel történt. Néhány perc múlva már… tudtam. Csodálatosan szép reggel volt. Amikor nem jut eszünkbe a holnap. Mintha sosem lenne ez után másik nap. Mert sosem ér majd véget ez a csoda.
Londonna
– Nagy kár volt az elvesztegetett évekért. […] Az a baj, nem is fogjuk fel, mit veszítünk. Egy darabig… Elpazaroljuk a lehetőséget. De a legrosszabb; ha nem jövünk rá időben.
