Marseille-ban meggyilkolják a drogellenes ügyosztály egyik amerikai ügynökét. Steve Ventura nyomozó, akinek az áldozat barátja volt, ő pedig nem mellékesen a férfi feleségének szeretője, úgy véli, hogy a bűncselekmény fő felelőse Jacques Brizard, az ottani alvilág egyik nagykutyája. Brizard… [tovább]
A marseille-i szerződés (1974) 7★
angol
Képek 4
Szereposztás
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Bár brit film és láthatóan nemzetközi közönségre céloz, A marseille-i szerződés pont olyan, mintha a korszak francia bűnügyi filmjeinek rendezői között keringett volna egy forgatókönyv, ami valamiért végül angol kezekbe került, hogy aztán Franciaországba visszatérve megvalósuljon nagyjából pontosan ugyanabban a tempóban és hangulatban, ahogyan azt egy tehetséges francia kolléga csinálta volna. A látszatot, miszerint ez egy angol produkció, tulajdonképpen egyetlen egyszerű színészcserével el lehetne törölni: képzeljük oda Caine helyére Alain Delont…
De valójában sok más tényező is bizonyítja a korszak francia zsánerfilmjeinek erőteljes hatását A marseille-i szerződésre. Tematikáját tekintve nem csak az, hogy Franciaországban játszódik, hanem az általa feldolgozott problémakör is: a hatóságokba vetett hit elsatnyulása, a bűnözők ellen bűnözőket bevető, önjáróvá váló rendőrök és ügynökök, olykor katonák figurája visszatérő motívum volt a hetvenes évek francia filmjében – szabályos kis korrajz ez a megtépázott tekintélyű, a gyarmatbirodalom szétforgácsolása után magára nem találó, csontvázakkal telerakott szekrényeket dugdosó kormányok regnálásának idejéről. Ha megint visszatekintünk Delonra, az ő filmográfiájában a hetvenes évek második felétől a nyolcvanas évek végéig rendszeresen visszatérő motívum volt a politikai bűnözés, korrupció, és a kisemberre nehezedő nyomás, kiszolgáltatottság érzésének megjelenítése.
Inkább érdekes, de talán tényleg nem véletlen áthallás, hogy a főszereplők közül az egyik Jacques Deray filmrendező, a másik Lino Ventura színész, a harmadik (történetesen a droggal kereskedő) pedig egy neves alkohol-konszernről kapta a nevét…
Magáról a filmről egyébként ilyen nagy ívű körüljárás után azt tudnám mondani, hogy aki szereti a hetvenes évek francia bűnügyi filmjeit, annak ez is egy kötelező darab. Remekül kivitelezett moziról van szó a jelzett zsáner megszokott szabályaihoz igazítva – ismervén ezen műfaj jeles tagjainak modern megítélését, a körülbelül hatvan százalékos közönség-értékelés is reális lehet, valóban nem tetszik manapság mindenkinek az ilyesmi.
A sztárparádé viszont valahol önmagáért beszél: Anthony Quinn csalódást nem nagyon okozott még soha, nem itt fogja elkezdeni. A fiatal Michael Caine-nel szemben személy szerint Az Ipcress-ügyirat óta kicsit szkeptikus vagyok, de mégiscsak legenda a fickó, James Mason meg megintcsak az a kategória, akiért sok régi-filmes rajongó már önmagában elindít egy ismeretlen mozit… A francia vonalon mozgolódóknak Maurice Ronet és Catherine Rouval az aduász.
A maga zsánerében ez egy kiváló alkotás. Maximálisan elfogadható módon vegyes a megítélése, személy szerint én kedvelem ezt a filmes világot, így jó helyre kerülnek a csillagjai.
