A halálhajó (1959) 70% 2★

Ugyan ez méltatlan megközelítése egy mozinak, de A halálhajó megtekintésének elsődleges célja az volt, hogy árnyaljam kicsit Horst Buchholz megítélését magamban, miután A hét mesterlövészben nyújtott teljesítménye sokadik megnézésre sem tudott lenyűgözni. A halálhajóra is épp azért esett a választásom, mert jobban nem is különbözhetne lövészéktől: német film, tengeren játszódik, a kemény sztorijairól ismert Traven könyvén alapszik a sztori, viszont Buchholz nagyjából ugyanabban a korban és – vélhetően – fejlődési stádiumban van még ekkor, mint a Sturges-western forgatásakor.

Tényleg nem akarom erre kihegyezni az értékelést, de Buchholz nagyon jól érezhetően egy James Dean befolyása alatt álló színészreménység ekkor, aki szerencsétlen módon egyszerűen túltolja a lázadást és a nagyszájúságot. Ő az a színész, aki tökéletesen elsajátította, hogyan mímelje Dean gesztusait és kamera elé tolt őszinte indulatait, ha a düh és az érzelmek kifejezéséről van szó, de kevésbé ügyesen hozza a nagy előd természetes, nagyon cool és spontán jelenlétét a vásznon. Mondhatnám úgy is, hogy Buchholzot egyszerűen kevésbé szereti a kamera, viszont van egy saját maga számára fontos stílus, amit következetesen próbál belevinni az előadásába. Lehetett volna német James Dean, de teljesen érthetőnek tűnik, miért nem lett az.
Hogy ezen túlmenően mit tud nekünk adni A halálhajó az számomra sajnos végig kérdéses maradt. A cím által ígértekkel szemben inkább funkcionál a film drámaként, kalandmozihoz képest lassú a cselekmény (arra a bizonyos hajóra például csak fél óra elteltével száll föl a főhős), nem is túlságosan látványos a filmezés, így a színészi játék minőségén és a hangulatos képeken kívül túl sok mindenben nem fogunk tudni gyönyörködni. Hiányzik a filmben az a fajta grandiózusság, amit jellemzően elvárunk a hajós történetektől, de Traven ismeretéből kiindulva A Sierra Madre kincsének jellegzetesen erős emberi tényezője sem kárpótol minket. A könyvalappal összekötött bürokrácia- és kapitalizmus-kritika, az ember elértéktelenedése kikerekedik a sztoriból, az ötvenes évek filmjeiben gyakran megjelenített trapper/hontalan kalandor életérzés is maximálisan átjön, ezek dicséretes részletek, de mivel ebben a kategóriában is akad tőle emlékezetesebb, jobban filmezett és jobban eljátszott klasszikus induló, pusztán emiatt nem éreztem kiugrónak a minőséget. Megrázó élt ad viszont a mozinak a fináléja: spoiler.

Nem győzött meg A halálhajó, de a kevés róla érkező visszajelzés eddig valamiféle kultikus, klasszikus mivoltot sejtetett a számomra. Talán kell majd még vele próbálkoznom a későbbiekben, addig is noir felhangú, nagy sztárokkal megtolt hajós filmek terén talán a Moriturit ajánlanám inkább az érdeklődők figyelmébe.