A fekete lagúna szörnye (Fekete lagúna 1.) (Universal Classic Monsters) (1954) 66% 30★

Ha az ötvenes években lettem volna kisgyerek, minden bizonnyal állig takaróztam volna esténként, nehogy elvigyen magával a szörny, mert a paplan mindentől megvéd, de a 2000-es években voltam kicsi és horrorfilmeken nőttem fel, úgyhogy az állig takarózás elmaradt.

A fekete-fehér kép megalapozta a hangulatot, a zenék pedig rátettek egy lapáttal, de még így sem sorolható a kiemelkedően jó kategóriába.
Több nézőpontból lehetne vizsgálni a filmet, vajon ki az igazi áldozat és kinek is kell szurkolni, én a szörny mellett tettem le a voksom. Háborítatlanul élt egészen a geológus és csapata felbukkanásáig, veszélyeztetve érezte a területét és támadott. Szegény még magányosnak is érezhette magát, ha a nő ennyire felkeltette a figyelmét és több alkalommal is kísérletet tett az elrablására.
A későbbiekben pedig fordul a kocka és az emberek lesznek a szörny üldözői, a vége felé pedig már leginkább egymást üldözik.

A női főhős kegyetlenül irritáló volt, csak egy megmentésre szoruló csinos pofi funkcióját töltötte be, a látványos sikongatáson és esésen kívül nem sok hasznát vette a csapat, ám szegény szörnyünk gyenge pontját is jelentette, akinek minden erőfeszítése a nőért volt. Meglehetősen tetszett a szörny, úgy tűnt tudatosan cselekszik és tisztában van a helyzetével, habár egy mostani filmben már röhejesen festene a külseje, az 50-es évek filmjeihez tökéletesen passzolt.

Érdekes téma és plusz, adott egy hangulatot, hogy régi klasszikus és zéró CGI volt benne.
Habár ezek ellenére egyszer nézős volt számomra.

Lehet, hogy csak nem voltam most eléggé „régivacakfilmes” hangulatban, lehet, hogy túl sokat vártam tőle, ez most annyira nem jött át. Azért voltak vicces pillanatai, amik persze csak ma viccesek, el tudom hinni, hogy ’54-ben ettől sok gyerek telerakta a gatyáját a moziban!

Régi szörnyfilmhez képest egészen szórakoztató. Bár megvannak a hibái, kellő nosztalgiával jól el lehet rajta lenni.