A farmer felesége (1974) 7

Zandy's Bride
97' · amerikai · dráma, western

Az amerikai határvidéken kevés volt az asszony. Bevett szokás volt nyugaton, hogy a férfiak levélben rendeltek maguknak keletről feleséget. Így tett Zandy Allan is, a szívós és erős farmer, aki a kemény kétkezi munkájának köszönhetően kihasított magának egy kis földet a vadonból. Bár Zandy… [tovább]

angol

Képek 7

Szereposztás

Gene HackmanZandy Allan
Liv UllmannHannah Lund
Eileen HeckartMa Allan
Susan TyrrellMaria Cordova
Harry Dean StantonSonger
Joe SantosFrank Gallo
Frank CadyPa Allan
Sam BottomsMel Allan

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Pistee66 

Az öreg Zandy igazán tudja és meg is mutatja, hogyan kell bánni egy feleséggel a farmon a 19. század közepén! Megjegyzem ezt viccnek szántam, még mielőtt valaki feljelent ezért a megjegyzésemért a film ismerete nélkül is. ;)
Egy kicsit félve ültem neki ennek a filmnek, mert volt egy olyan érzésem, hogy unalmas és vontatott lesz, ezért nem fogom tudni végignézni, de szerencsére hatalmasat tévedtem, mert ez egy igazán remek film volt.
Tartottam tőle, mert western, mert kevés szereplős, mert párkapcsolat áll a történet középpontjában és féltem tőle, mert egy svéd művészfilm rendező készítette és talán nem lesz elég „kommersz” az én ízlésemnek, de nagyon is megfelelt!
A film két magányos ember történetét meséli el, akik látatlanban összekötik az életüket, hogy tartalmasabbá tegyék azt. Mind a ketten családot, gyereket szeretnének és ezért vakon beleugranak egy házasságba.
Hannah eddig más gyerekeire vigyázott és tanította őket, Zandy pedig magányosan élt kint a vadonban a farmján és egy utódra, egy fiúra vágyik, ezért választja a házasságot. A problémát Zandy házasság képe okozza, mert addig csak a szüleiét ismerte az pedig elég sivár és sajátságos mederben folydogált, ahol az apja kegyetlenül bánt az anyjával. Ott azt tanulta meg, hogy a férj az Úr a feleségnek pedig mindig egyet kell érteni ezzel.
Hannahnak nagyon sokat kell szenvednie a férje „egyszerűsége” miatt, de a film végére Zandy is változik természeten csak szép lassan, és nagyon nehezen ő is ráébred arra, hogy szüksége van a változásra.
A film története és mondanivalója mellett a legnagyobb pozitívum a két főszereplő játéka; mind Liv Ullmann, mind Gene Hackman zseniális a szerepében, szinte minden egyes percben elhiszem nekik, amit meg akarnak mutatni. Szuperek!
A film elsődlegesen és egyértelműen dráma ami „western korszakban” játszódik, de akár romantikus filmnek is elmegy egy kis túlzással. Ez az alkotás a szívre, a lélekre, és az elmére hat, nincs benne túl sok látványos jelenet, de ez így jó is volt. Ez egy emberi történet, melyek élő hús-vér emberek gondjairól szól.
A 70-es években készült, ezért a tempója egy kicsit lassabb, mint a mostanában készült filmekké, de sokkal jobban kidolgozattak benne a karakterek és a konfliktus helyzetek és szerencsére nem is túl hosszú.
Szerintem érdemes megnézni, főleg azoknak, akik eddig nem gondolták Gene Hackmanról azt, hogy egy zseniális színész.


Népszerű idézetek

paavel 

– Rakd tele az edényt. Nem viccből eszem!

paavel 

– Hol a szárítókötél?
– Nincsen. Ha ruhát akarsz szártani, teregesd a bokrokra, mint a többiek. Megmondtam, itt nincs finnyáskodás! És nem is lesz.

paavel 

– Az nem volt erőszak! Elvettelek! Az nem volt erőszak!


Hasonló filmek címkék alapján