A bérmunkás (1971) 63% 3★

A westernkultúra csúcspontján kialakult vadnyugatkép nagyjából úgy aránylott a valósághoz, mint a kardozós-varázslós fantasy irodalom a középkori Európa történelméhez: műanyag volt és öncélú, akárcsak a country zene. Azonban szükséges is egy rövidéletű, sokszínű, nagy területen elszórt nemzet számára, hogy megteremthesse saját identitását. Innen nézve nem véletlen, hogy a második világháború után egyre inkább megszaporodó protestáló műalkotások a vadnyugati mítoszt is elkezdték saját képükre formálni. A hét mesterlövésztől az acid westernekig vezető út hosszú volt, de hosszútávon kifizetődő, hisz a közönség máig is nagy kíváncsisággal kutatja a megszokott vadnyugati sztenderdektől eltérő megközelítéseket – így lett sokak szemében klasszikus és kultikus a maga idejében csúnyán elbukó A bérmunkás is.

Peter Fonda munkássága sem teljesen magától értetődő „történet”: a viszonylag gyorsan elért zenit, a Szelíd motorosok olyan bélyeg lehetett számára, ami zárójelbe tette a filmográfiája kilencven százalékát, különösen a Szelíd motorosok tömegvonzásához még közel eső műveket. Ilyen darab volt A bérmunkás. Mindössze két évvel a motoros hippimozi után készült, a benne ábrázolt western-miliő újszerű volt és kísérleti, művészi felhangokat kergetve filmezték és elhagyták benne a klasszikus vadnyugati romantikát, pontosabban lecsupaszították az emberi kapcsolatok szintjére. Fonda és Oates karakterei rímelnek a korábbi Fonda-Hopper párosra, de az erőszak nyíltságát és intenzitását nem számítva itt érezhetően másféle mögöttes gondolatok és hatásmechanizmusok húzódnak meg.
A bérmunkás az útkereső, szabadságvágyó vándorok hazaútját mutatja be. Harry és Arch nem ért egyet a kitűzött célok terén, de összetartja őket a barátság. Arch követi, majd vívódva elhagyja Harryt, ám az elvarratlan konfliktus összehozza őket, és végül mégis a barátja által választott úton köt ki. Az állásfoglalás világos, a barátság ugyanolyan szétválaszthatatlan kötelék, mint a házasság – a film az utóbbi mellett is leteszi a voksát, noha Harry kacskaringós út után tér végül haza, ahol nem feltétlenül látják őt szívesen. Mindezzel mintha az alkotók ott vennék fel a fonalat, ahol a Szelíd motorosok vége előtt letették* – a hős megszelídült, de az őt körülvevő világ és annak működése még mindig szentségtörés-szerűen realista és pesszimista a vadnyugat hagyományos ideáljaihoz képest.
A mozi bukásának nem is ez, hanem az alkotói szemléletmód alapozott meg. A bérmunkást ugyan gyönyörűen filmezte Zsigmond Vilmos, de a vágást, a jelenetek tempóját, a sokszor alkalmazott lassításokat Fonda túltolta, talán éppen azért, hogy kissé elidegenítse magától a régimódi western-közönséget. Hősei is mintha végig ennek jegyében cselekednének. Sunyin és alattomosan használnak fegyvert, szabadon kószáló boldog cowboyként alig, házkörüli munkát végző boldog férfiemberként annál gyakrabban látjuk őket. Bruce Langhorne zenéje csendes és hangulatos, mellőz bármiféle dinamikát, feszültséget vagy magasztosságot.

Protest-western, mert annak kell lennie, és potens, bár nem mindig elég kerek dráma, mert Peter Fonda talán már többre vágyott 1971-ben. Elsősorban a régimódi filmek, színészek és szemléletmódok kedvelőinek ajánlható mozi.

*Ezt a párhuzamot nem én erőszakolom ide, még a film plakátja is azt mondja: „Peter Fonda is riding again…”!