8-nengoshi no Hanayome – Kiseki no Jitsu wa (2017) 93% 16★

Őszintén, nem is tudom, mit kéne írnom erről a filmről. Megható volt, sírós, nevetős, szívmelengető, torokszorító…
…és a színészek, omg! Mindenki nagyszerűen játszott! Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de Sato Takerut minden filmjével egyre jobban imádom! Aki viszont teljesen levett a lábamról, az a női főszereplőt alakító Tsuchiya Tao volt. Amiket el kellett játszania… Nagyon élethűre sikerült megcsinálni a kórházas jeleneteket. Mai karaktere is iszonyú szimpatikus volt. Nem mindenki büszkélkedhet ekkora lelkierővel, kitartással, élni akarással.
Hisashi kollégáit és főnökét nagyon bírtam és a lány szüleit is a szívembe zártam.
Az egyes-egyedüli problémám csak az, hogy Spotify-on nincs fenn a film endingje, pedig tökéletes lezárást ad ennek a gyönyörű filmnek, ami ráadásul igaz történet alapján készült. :)

Ebbe a filmbe egy kicsit belehaltam. Nagyon szép történet.
Igaz történet alapján… és tényleg létezik ilyen férfi. És ehhez Sato Takeru volt a legjobb választás. Mondjuk amúgy is… Hisashiról meg még Baricco is eszembe jutott, meg a Tengeróceán szerintem legszebb idézete: https://moly.hu/idezetek/4634 … és működik.

Egy gyönyörű, keserédes történet a mindent elsöprő, tiszta szerelemről. Ráadásul igaz történetről van szó, ami még inkább letaglózza az embert. Vajon hány pasi várna éveket, hogy a barátnője felébredjen, majd meggyógyuljon? Hisashi szerelme annyira önzetlen és tiszta, hogy nehéz elhinni, az eset valóban megtörtént. Pedig de. Sato Takeru tökéletes, és bár Tsuchiya Taot még nem láttam sok mindenben, de ő is hitelesen alakított. A romantikát és drámát imádóknak kihagyhatatlan!

Klasszikus japán romantikus film: cukin kezdődik, majd történik valami szörnyűség, és ennek feldolgozását/elfogadását nézhetjük a maradék időben.

Kicsit szőrös szívű leszek: nem volt rossz, de számomra nem volt kiemelkedő.
A csókjeleneten mondjuk nagyon nagyot nevettem, annyira… hétköznapian bájos volt. :D spoiler

(Kitamura Kazuki *sóhaj* a kis mellékszerepével ellopta a show-t…)

Muszáj volt újranéznem ezt a filmet. Amit Satoh Takeru és Tsuchiya Tao alakítottak benne az valami zseniális volt❤❤❤

Nekem egyből a Fogadom című film jutott eszembe a történetről, és az, hogy azt mennyire szeretem. Sajnos így nem tudom függetleníteni magam tőle. Rengeteg a párhuzam. Amit akkor éreztem, az most is megvolt: elképeszt, hgy valaki ilyen kitartó amellett, akit szeret. Sajnos a mai világban eleve a kitartásra és az igaz szeretetre/szerelemre egyre kevesebb a példa, így szinte hihetetlennek hat egy-egy ilyen eset. Hiszen itt nem szimpla egymás melletti kitartásról van szó, hanem arról, hogy a másik félnek totális idegen az emlékező párja, ráadásul ebben az esetben még a bizonytalan egészségügyi állapot (sőt eleinte még a túlélés bizonytalansága is) közrejátszik. Bár így tudnák szeretni egymást az emberek!
A film negatívuma számomra, hogy (bocsánat) túl vontatott volt néhol. Tudom én, hogy így életszagúbb, valóságosabb, nem hollywood-i mese, de valahogy mégis hiába tetszett, néhol untam.