Kedvencelte 2

Várólistára tette 108


Kiemelt értékelések

Dorka 

Remélem, ennél kiegyensúlyozottabb leszek 40 évesen, mindenesetre nagyon jól esett ez a film. Nehéz időkben jól tud esni egy kis ilyen. Jó volt a gárda is, és bár féltem, de nem mentek el alpári irányba! :)

StAngela

Nekem annyi maradt meg leginkább ebből a filmből, hogy folyton veszekedtek benne és rém idegesítő volt. Persze azt aláírom, hogy valós családi problémák is előfordul tál benne, de legtöbbször mégis azon agyaltam, hogy mi a francon tudnak mindig egymásnak ugrani a családtagok. Amúgy a szülők sokkal gyerekesebbek voltak, mint a saját gyerekeik.
Egyszer nézhető film, de nem lehet rá azt mondani, hogy túlzottan szórakoztató.

brena

Szép párnák voltak a filmben:)))Amugy egynek elmegy..ennyi…

bodr

Tök valószerű, hétköznapi emberi és párkapcsolati problémákat vet fel, az egész olyan, mintha a szomszédaink életébe csöppentünk volna, ha nem a sajátunkba. Ráadásul nagyon szeretem Leslie Mannt és Paul Ruddot egyaránt (utóbbit nem csak azért, mert bringás szemüvegben kifejezetten tetszetős). Élettársi viszonyban élőknek még gyerek nélkül is ajánlott.

dora_horvath_cat 

Olyan ez a film, mintha a forgatókönyvíró-rendező nem tudta volna eldönteni, hogy mennyi drámát akar beleírni. Egyszer azon lamentálunk, hogy milyen jó lenne, ha megözvegyülnénk, másszor nyálasan szerelmet vallunk egymásnak, egyszer érzékeltetjük, hogy igazából nem is akartunk megházasodni, se gyereket csinálni, de hát besikerült*, másszor gügye segglyuk-poénnal operálunk.
Voltak szórakoztató pillanatai, de idegesítők is.

*Most esett le, hogy ez a Felkoppintva 2. Így érthető, de így is érvényes, hogy vagy jobban bele kellett volna menni a drámába, vagy a kretén poénokat eltolni a falig, így olyan felemás.

Cassy_Blacksmith

Nem is értem, miért vártam eddig ezzel a filmmel ilyen sokat. Nagyon életszagú, és bár én még a harmincnál járok, de egy-két pontban magamra ismertem, talán azért mert a férjemmel tizenhárom éve vagyunk együtt. Imádom, ahogyan eltalálták a főszereplőket, az ügyes-bajos dolgaikat. És persze Melissa McCarthyról sem feledkezzünk meg. :D Bolond ez a nő, de imádom, a fenébe is! :)

Lobo 

Nagyon sok igazság van benne a családról, házasságról és a középkorosodásról.

aliz_0817

Nem rossz. Az élet alaphelyzeteit, nagyon is valóságos gondokat, történéseket dolgoz fel a lehető legtöbb humorral fűszerezve. Meglepően jól sikerült.

viky0222

Nem sok maradt meg a filmből, csupán annyi, hogy nem tetszett. Unalmas volt, nem találtam viccesnek, de egynek azért elmegy, ha nagyon nincs más.


Népszerű idézetek

Liza 

Nem nézhetsz meg több mint 100 részt egy sorozatból öt hét alatt! Kifolyik az agyad!

Corvus_CoRex 

Peter: Aki be mer köpni, hullaházban köt ki!

Corvus_CoRex 

Debbie: Ne játszd ki a zsidó kártyát.
Larry: Nem játszom ki a zsidó kártyát.
Debbie: Ha nem tudnád, ez már lejárt.
Larry: A zsidó kártya sosem jár le. Ez a zsidó kártya lényege!
Barry: Így van, az sosem jár le, örökké tart.
Oliver: Tudjátok mit? Nekem mennem kell.
Peter: Persze. Klassz. Micsoda meglepetés! Pá Oliver! Viszlát! Találkozunk újabb 7 év múlva! Köszönj el az unokáidtól, akiket ma ismertél meg!

Kontra_Judit 

Charlotte: Nincs wifi hahaha…nincs technológia.

Corvus_CoRex 

Larry: Nem érdemlek egy kis örömöt a srácokkal, akiket nem is akartam?


Hasonló filmek címkék alapján