Kedvencelte 1

Várólistára tette 51


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin 

Kicsit csökkentette a fényét, hogy szinte egyidőben jött ki a „Ne nézz fel!”-lel, ami sokkal frappánsabb, cinikusabb, és megrázóbb képet alkotott a világról, még úgy is, hogy a Death to 2021-nal ellentétben fiktív eseményeken alapul. Ez a film még mindig szórakoztató, sőt, az alkoholista tudósunk, és szegény virológus, aki alá mindig bejátszották a dramatikus zenét igazán jól sikerült karakterek lettek, de sem az előző részhez nem ér fel, sem azt nem tudja igazán elérni, hogy egyszerre legyen vicces és keserű. Nagyon sok része egyszerűen végtelenül sötét és reménytelen, más pedig már-már túlzottan parodisztikus… időről időre pedig bevágunk olyan témákat, mint a filmek, amik persze, részei az évnek, de a klímaváltozás és a járványhelyzet után elég gyengécske kísérletek az oldásra.
Megtekinteni azért ajánlom, mert ügyes, elgondolkodtató összefoglaló, és azért volt benne pár remek megszólalás és poén, de ha igazán ébresztő filmet akartok, akkor inkább nézzétek a „Ne nézz fel!”-t. Reméljük, jövőre már nem lesz szükség ennek a sorozatnak a folytatására, mert végre egy jó évet zárunk.

Szeszj 

Jól bemutatta 2021-t bár azért több dolgot is beletehetek volna másik országokból is, de hozta az első rész színvonalát, megint voltak benne jó poénok és rettentően fárasztóak is, kedvencem a tudós részei voltak. :D
Remélhetőleg 2022 már nem lesz ennyire kaotikus mint a tavalyi év, és a 2022 Death to pozitívabb dolgokat fog felsorakoztatni.

Nihilchan 

Én őszintén nem emlékszem arra, hogy számomra 2021 sokkal rosszabb lett volna, mint 2020. Sőt. Mindenesetre a film szerint elég sötét évünk volt még akkor is, ha én már nem emlékszem rá. Nem ütött akkorát, mint az első rész, mert elmúlt az újdonság varázsa. A legjobban a tipikus amerikai anyuka karakteren szórakoztam. Nem éreztem a filmben a balanszot, de azért élvezhető volt és sokszor túl igaz.

Szencsike 

Évre évre egyre jobb a sorozat, bár azt hiszem erre nem kéne büszkének lenni, mert a témát mi magunk adjuk, és hát eddig úgy tűnik, hogy az emberiség évről évre egyre rosszabb lesz. Tisztelet a kivételnek, akik próbálják élhetőbbé tenni ezt az alaposan elcseszett világot, ami kiváló muníciót ad a sorozatnak, hogy kifigurázza a világot. Remélhetőleg lesz 2022-es verzió is, mert idén is lenne miről mesélni…

Baranyi_Nagy_Betti 

Annyira nem volt jó mint a tavalyi, de szerettem megnézni ettől függetlenül ezt a részt is.

DeadBite

Az első részhez hasonlóan ez is zseniális humorral, őszinte kegyetlenséggel adja át, mi történt az aktuális évben, legyen szó celebhírekről, természeti csapásokról. Kendőzetlen igazságok baromi jó tálalással. A karakterek kellően szórakoztatóak, sokszor nevettem fel. Valóban ilyen évünk volt, boldogabb 2022-es évet mindenkinek és remélem, hogy a Death To… sorozat folytatódik még.

Zoltan_Biro 

Hát az első rész nekem jobban tetszett. Lehetett volna bővebben is bemutatni a 2021 -es évet, de megteszi így is. Netflix az már csak ilyen

theodora 

A 2020-as verziót nem láttam, de meg fogom nézni. Egyszerre szívszorító és humoros volt, elég furcsa élmény volt emiatt. A nézése közben az jutott eszembe, mit fognak készíteni az idei évből…
Diane Morgan alakítása volt a kedvencem, akit az After Life sorozatban ismertem meg.

lakatoszoltan01 

Aki nem ismerné ezt az óévet kritizáló Netflix humorfilm sorozatot, annak ajánlom a 2020-at először. A lényege, hogy kamu kisarkított „médiaátlag” riportalanyokkal mutatja be a világ történsését az USA szemszögéből.
Fontos, hogy ez a film az USA világát és híreit tükrözi, nem a világét.
A 2021-es kritika nem volt olyan erős, mint a tavalyi, de bőven elgondolkodtat, kellően humoros és azért von egy tiszteletbeli vonalat humor és fájdalmas valóság között, és nem lendül át alpáriba.

Nekem a kedvencem a közösségi háló függő háztartásbeli anyuka.

Jeannie

A jó értékelések miatt néztem meg, de nem csalódtam, viccesen, túltolva mutatta be a buta amerikai sztereotípia szemszögéből az ottani életstílust, és az év meghatározó eseményeit. Tetszett, hogy ismert arcokat láttam. Egy nézésnél több nincs benne.


Népszerű idézetek

Bogesxd 

narrator: After that interview, Prince Philip withdraws from public life permanently by dying.

Bogesxd 

What did I learn in 2021? I learned that nobody learned anything in 2020.


Hasonló filmek címkék alapján